(24. rész ) Összezárva a végzettel

( Halii! Jelentkezem a heti résszel. Néhány dologra fény derül, azonban újabb problémák is akadnak...na meg újabb titokzatos események is. Mindenesetre jöjjön egy fejezet a Dean-Bree páros rajongóinak. Hamarosan újra beindulnak majd a dolgok, már nem kell sokat várni ígérem...Jó olvasást! ^^) 

*DEAN*

Már vagy két órája eltűnt Sammy. Mi az istent csinál ez Missourinál? Kutat? Vagy "kutat"...?
Beleborzongtam a gondolatba. Ennyire nem lehetett anyakomplexusa.
A kanapén hevertem, egyik kezemben egy pohár jóféle whiskyt, míg a másikban a távirányítót tartottam. A Doktor Szexi új évada ment a tvben, egyenesen bűn lett volna kihagyni.
Éppen reklám szünet volt, mikor a telefonom megcsörrent. Ismeretlen szám.
A tvt egy mozdulattal lekapcsoltam és érdeklődve ültem fel.
- Winchester. -szóltam bele a szemöldökömet ráncolva. Megbízás? Fenyegetés? Egy régi barát?
Az utolsót végül is kizárhatjuk, Sammel a barátaink többsége halott volt.

Kortyoltam a poharamból és úgy vártam a választ.
- Meg foglak ölni.... -szólt bele a telefonba egy férfi rekedtes hangja.
Ah szóval fenyegetés. Remek. Pont mikor új évad megy a sorozatomból?
- Most is látlak.. -folytatta a karcos hangú ember a vonal másik végén. Felvontam egyik szemöldökömet és előszedtem pisztolyomat farmerem hátsó részéből.
Kibiztosítottam.
- És? Onnan is jól nézek ki? -kérdeztem vissza, miközben tekintetemmel az ablakokat pásztáztam.

Hirtelen megszédültem, ami teljesen szokatlan volt, tekintve hogy ez még csak az első pohár italom abból a bontott üvegből amit a motelszobánk hűtőjében találtam.
- Már most élvezem a játékot. -nevetett a para csávó a telefonba, én meg már épp válaszolni akartam, mikor éreztem, hogy a végtagjaim többé nem bírnak el.
Az ital.
Helyesbítve a bontott ital.
- Oh hogy ba... - kezdtem mondani, ahogy leesett, de nem tudtam befejezni.
Erőtlenül zuhantam a kanapéra, az utolsó amit észleltem, pedig a telefonom csattanása volt a földön.

~

Egy sötét pince-szerűségben tértem magamhoz. A fejem lüktetett, szemeim pedig kápráztak a drog hatására, amit óvatlanul sikerült meginnom a piával együtt. Káromkodva tápászkodtam fel és hatalmasakat pislogva igyekeztem kivenni hol lehetek. Egy viszonylag nagyobbacska, de kicsit sem sötét vagy poros helységben voltam. Polcok és rajtuk mindenféle kacat borította a falakat, tele befőttes üvegekkel és dobozokkal. Régi láncok, ócska könyvek és rengeteg tégely különböző porokkal.
Mint egy beteg nagyi éléskamrája.
Az a kevés fény ami bevilágította a helyet egy aprócska ablakon keresztül szűrődött be, de néhány rács védte meg a betöréstől.

Egyszerűen fantasztikusan álltak a dolgaim.

Hangosan káromkodtam egy újabb sort, aztán a fegyvereim után kezdtem reménytelenül kutatni. Naná, hogy eltűntek.
Ismét körbe futtattam tekintetemet a helységen kiútat keresve....ám ehelyett valami sokkal érdekesebbet vettem észre.

Vagyis inkább valakit.

Egy sötétbarna, enyhén hullámos hajú nő feküdt a másik sarokban ájultan.
Legalábbis reméltem, hogy nem hulla a csaj.
Odarohantam és azonnal letérdeltem mellé.
- Hé! -fogtam meg vállánál és a hátára fordítottam, hogy lássam arcát.
Meghűlt bennem a vér és habár kevés fényünk volt, tökéletesen ki tudtam venni a lány vonalait.
Megfeszítettem állkapcsomat.

Bree feküdt előttem.

A csaj hirtelen levegő után kapott és magához térve felült.
- Boldog karácsonyt! -motyogta és zihálva próbált aztán arcomra fókuszálni. - Te-téged ismerlek. -dadogta motyogva és kicsit homályos tekintettel.
Felkeltem mellőle és némán átsétáltam a helység másik felébe. Egy polcnak döntöttem vállamat, így a bútorról lelógó láncok halkan megcsörrentek. Összefontam magam előtt karjaimat és egy feszült, dühös mosollyal bámultam a lányra.

- Dean...-suttogta a csaj és megdörzsölte szemeit. Óvatosan talpra állt és egy dobozon megtámaszkodva igyekezett megmaradni a lábán.
- Anyám, de jó este lehetett...-morogta maga elé arra utalva, hogy egy totál idegen helyen ébredt. Végül lassan kitisztuló tekintete rajtam állapodott meg.
- Hol vagyunk?
- Mit keresel itt? - kérdeztem vissza rögtön kemény hangon.
Bree értetlenül bámult rám.
- Csajos napot tartok a láthatatlan barinőimmel, szerinted? Elraboltak! -tárta szét karjait.
Szemeimet forgattam.
- Mire emlékszel? -folytattam kelletlenül a csevejt. Gyűlöltem, hogy szóba kell állnom Charlie egyik gyilkosával.
A lány beletúrt hajába és aztán néhányat közelebb lépve kezdett beszélni.
0- Sam telefonált, hogy eltűntél, viszont az öcséd egy zseni ha számítógépes cuccokról van szó, úgy hogy bemérte a kabátod bélésébe rejtett vészhelyzet telefonod vagy midet. -magyarázta. Biccentettem és egy halvány mosoly jelent meg szám sarkában. Sammy tényleg egy zseni. Mindig van egy póttelefon belevarrva a kabátunkba, habár lefogadom, itt nincs térerő, hogy telefonáljak.
- A várostól egy 15 kilométerre lévő telek volt a jelzett hely, és mivel én közelebb voltam mint ő, engem küldött előre.
- Nagyszerűen csinálod a mentőakciót. - vágtam közbe egy műmosollyal, mire ő csak egy megvető pillantást vetett rám.
- Elkábítottak. -felelte. - Amint beértem a házba valaki elkábított egy fehér rongyot nyomva arcom elé.
Bree ökölbe szorította kezeit. Dühös volt magára, hogy ilyen könnyen legyőzték.
Néhány másodpercig csöndben meredtünk a másikra. Nem válaszoltam semmit.
- Ez a legszarabb napom eddig a héten. -morogtam aztán végül, megdörzsölve arcomat.

- Most miért, mert elraboltak minket?
- Nem, mert kicsit párás ma az időjárás, PERSZE, HOGY MERT ELRABOLTAK MINKET! -csattantam fel és megráztam fejemet hitetlenkedve.

Rühelltem, hogy pont vele zártak össze.

Gondolom ő is tudta ezt, mert beszélni kezdett.
- Nézd Winchester, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy csapattársat választhassunk, szóval akármennyire is gyűlölsz, össze kell fognunk. -tette csípőre kezeit.
- Nem dolgozom gyilkosokkal. - vágtam rá, mire Briana hitetlenkedve felnevetett.
- Nem én öltem meg Charliet!
- De közrejátszottál benne! -csattantam fel és ellöktem magamat a polctól, egészen addig sétálva, míg szemtől szemben nem álltunk. Mélyen a szemébe néztem és megfeszített állkapoccsal folytattam.
- Nem érdekel az indok, hogy miért hazudtál, hogy miért sodortad veszélybe mindannyiunkat. -közöltem hevesen. - Csak az számít, hogy ismét átvágtál. Mint Chicagoban évekkel ezelőtt.
A lány arcán egy pillanat erejéig fájdalom suhant át. Elfordultam és háttal neki, leguggolva kezdtem egy dobozban kutatni valami után kutatva, amivel kifeszegethettem az ajtót, vagy ablakot.
- Ryannel azután találkoztam, hogy mi szakítottunk. -szólalt meg.
- Mondtam, hogy maradj csendben, amíg nem végzünk ezzel. -vágtam közbe és tovább pakolásztam.
- Ezt mondod minden csajnak? - szólt vissza Bree.

Felhorkantottam.
- Egy ideig találkozgattunk. Jó barát volt, de semmi több nekem. -folytatta a lány rendíthetetlenül. - Aztán randiztunk egyszer és az egész olyan....hétköznapi volt. Emberi.

Hallottam hangján, hogy ez egy jó emlék számára. Remek. Ő volt Edward Bellaja.

-  Jah randizni... -morogtam. - Hát az én randijaim általában véget érnek amikor elfogynak az egy dolcsisok, de igen, ez amolyan emberi dolog.
A lány leguggolt mellém a dobozokhoz és ő is keresgélni kezdett.
- Nem működött. Legalább is én így gondoltam. -folytatta. - Aztán egy éjjel egy vadászatot nagyon elcsesztem. Majdnem megöltek de...-a fejét csóválta, aztán felsóhajtott. - Ryan megmentett. Ideges volt, mert lepattintottam, de megtette. Tartoztam neki...ezért nem hagyhattam, hogy te is megöld akkor a kocsma mögött.

Csend telepedett közénk és letettem a kezemben tartott kiszedett tárgyakat. Biccentettem. Bree kiegyenlítette csak a számláját..de ez nem változtatott a tényen, hogy Charlie meghalt.
- Dean, én...
- Ne mondd hogy sajnálod! Megígértem neki, hogy megvédem és most halott. Nem csak annak a rohadt vámpírnak a kezéhez tapad vér. - szólaltam meg hatalmas gombóccal torkomban. Értettem mi miért történt, de szétszedett a tudat, hogy a kis vörös hajú lány már nem élt. Mindentől függetlenül is haragudtam Breere.
Lassan felállt, hátat fordított és mély levegőt vett.

Mikor visszafordult a csaj úgy nézett rám, mintha arcon csaptam volna.

 - Jó! -kiáltotta és láttam rajta, hogy könnyek gyűltek össze szemében. - Hordj el mindennek, gyűlölj azért amit tettem, de ne hidd, hogy nem bántam meg! -kiabálta rám meredve. - Ne hidd, hogy nem érzem szarul magam minden áldott nap, mert nem szóltam előbb! De nem tudok változtatni rajta Dean. Képtelen vagyok. - rázta a fejét és egy darab kósza könnycsepp gurult le arcán. Felálltam a doboz mellől a szavak hallatán, de arcom kifejezéstelen maradt.
A lány gyorsan eltörölte arcán a könnyet, és egyet szipogva levette világos barna bőkabátját. A belsejében egy titkos zseb volt, amiből kiszedett egy kisebb pisztolyt.
-Tessék. - közölte és a kezembe nyomta.
Értetlenül bámultam rá.
- Mi van vele? -biccentettem a fegyver felé. Briana közelebb lépett, a kezemben lévő pisztolyt pedig saját mellkasának nyomta.
- Rajta Winchester. -felelte rekedtes hangon.- Egyenlítsd a számlát.
Döbbenten bámultam rá. Azt várta, hogy lelövöm, mert részt vett a hacker lány meggyilkolásában..?
Némán meredtem rá. Aztán a fegyverre pillantottam. A nő lehunyt szemeire.

....Egy lövés pedig eldördült és Bree összerezzent.

Nem őt találták el.

( 23. rész) A megszegett ígéret

(Sziasztok! <3 A részhez ismét a Chord Overstreet - Hold on című számát ajánlom, csak a megfelelő hangulat kedvéért. Ez a heti rész kicsit unalmassá válik a vége felé, de kellenek néha az átkötő fejezetek. Jó olvasást! ^^)

* DEAN *

Némán emeltem fel lassan a fejemet és Bree felé fordultam. Fortyogó düh égetett belülről, tehetetlennek éreztem magam és képes lettem, volna megölni a lányt a tekintetemmel abban a pillanatban.

Briana mozdult másodiknak. Megérezte, hogy bámulom és nagyot nyelve hátrébb lépett.
- Dean, én...-kezdte, de elakadt a mondatban. Nem volt kifogása. Úgy méregettem őt, mint egy szörnyeteget.
- Sammy...! -szólaltam meg kemény hangon, le sem véve szememet a csajról. Az idegeim pattanásig feszültek, a kezemben tartott pengét pedig úgy szorítottam, hogy ujjbegyeim kifehéredtek.
Az öcsém is magához tért és lassan odalépett hozzám, kezét finoman vállamra helyezve.
-...Fogd a fegyvereket, betörünk. -mondtam gyorsan, mielőtt ő bármit is szólhatott volna. Hátat fordítottam és a romos ház felé lépdeltem. Talpam alatt ropogtak a kavicsok, a hűvös szél pedig arcomba csapott.

Nem vágytam semmire, csak Ryan fejére egy tálcán.

- Dean, kérlek hallgass meg... -rohant utánam Bree elkapva karomat. Hangjából fájdalmat hallottam ki, de pont leszartam.
- Miért?! -csattantam fel és megpördültem magam körül, elrántva kezemet. Izzó dühhel szememben rá meredtem. - Elárultál! -kiabáltam, habár csak 15 centire volt tőlem arca. - Megbíztam benned, mert hinni akartam abban, hogy megváltoztál Chicago után! De tévedtem. -vettem lejjebb hangomat és közelebb hajoltam hozzá. Érzelemmentesen folytattam.
- Ugyanaz a hazug ribanc vagy és ezért most Charlie fog megfizetni.

Azzal ott hagytam. Sarkon fordultam és megállíthatatlanul lépkedtem az épület felé.
Sam egy pár másodpercig még habozott, aztán felkapta a fegyverét és némán követett. Tudtam, hogy ő is dühös és zavarodott, de azzal is tisztában voltam, hogy nem képes még a helyzet súlyosságát felfogni.
Nielsen végig hazudott nekem Ryanről, hagyta, hogy Beacon Falls után megszökjön és a mocskos kis hazugságainak köszönhetően, Charlie össze van zárva azzal az éhes rohadékkal.

Az a csaj árult el, amelyikbe majdnem beleszerettem.

Hogy is érthette volna Sam.
Bella hátra maradt Breevel, aki letaglózva és könnyes szemekkel figyelte, ahogy bevonulunk a házba. Minden akkor csesződött el, amikor ezek ketten megjelentek az életünkben. Nem hiányoznának.
- Kösz Dean. -szólalt meg Sammy rám pillantva és belökte az ajtaját az épületnek. A korhadt ajtó nyikorogva nyílt ki és a poros szoba láthatóvá vált. A por a legszebb dolog a melóknál. A világon az egyetlen olyan anyag, ami nem helyettesíthető, ha felkavarták.....kirajzolta a lépcsőn felvezető lábnyomokat és a csíkot, ami mellette húzódott.
Itt lett Charlie felráncigálva.
- Mit? -kérdeztem vissza, miközben a helyet szemléltem. Alvadt vér a falakon, kiégetett szőnyeg, törött üvegek. Tipikus vámpírfészek, a kérdés csak az volt, itthon van -e anyuci, vagy Ryan egyedül szórakozott itt annyit.
- Hogy mindig vigyáztál rám..Tudom, hogy ez sokszor nem lehetett könnyű. -biccentett az öcsém és leolvashatta arcomról, hogy a Ruby-s ügy a múlté.

Azt hittem veszélyben az élete és ez elég volt, hogy elmúlasszon minden haragot vele kapcsolatban.
Őt óvtam, pedig Charlie volt igazán bajban.
- Fogalmam sincs miről beszélsz. -feleltem neki egy feszült félmosollyal, aztán intettem kezemmel, hogy ő a pincében nézzen körül, hátha vannak túszok.
Halk léptekkel indultam fel a lépcsőn, kezemben erősen szorítva a pengét.
A lépcső recsegett lépteim nyomán, de a hang amit az emeletre érve hallottam, sokkal fülsértőbb volt.
....Egy fájdalmas nyögés.
A véremben felpezsdült az adrenalin, az érzékszerveim kiélesedtek és fejvesztve kezdtem rohanni a szoba felé ahonnan a zaj jött.
- SAM! -üvöltöttem le neki, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy betörjem a fürdőszoba zárt ajtaját. Már harmadszor rohantam neki vállal és dühösen kiabáltam.
- Charlie! Charlie tarts ki!
Üvegcsörömpölés hasított bele a levegőbe és egy pillanatra megdermedtem. Sammy feltrappolt az emeletre és rám pillantott. Fél másodperc alatt realizálta a helyzetet, majd minden erejét felhasználva velem együtt vetette neki vállát az ajtónak....ami végül megadta magát és beszakadt.

A világ beszűkült.
Az élet megállt.
A hangok eltompultak.
Ugyanaz a földmegnyílós érzés kerített hatalmába, mint tíz perccel ezelőtt az autóknál.

Charlie a kádban feküdt, ruhája elszakadt, feje félre billentve pihent.
És mindenhol vér folyt.

Ólomnehéz léptekkel sétáltam felé, kezemből a penge hangos csörömpöléssel zuhant a földre.
- Cha-Ch-Charlie..! -dadogtam és nagyot nyeltem. Térdre rogytam a kád mellett, finoman két kezem közé fogtam a lány békés arcát.
- ...Charlie! -szóltam rá nehezen forgó nyelvvel és nehezen kaptam levegőt. - CHARLIE! -kiabáltam tehetetlenül megrázva testét. Forró könnyek marták szememet, készen rá, hogy utat engedjek nekik.

Felesleges volt. A vámpír meglépett az ablakon át, hátrahagyva....őt.
Nem akartam és nem is tudtam elfogadni a tényt. Sam a szája elé kapta kezét és elakadt lélegzettel támaszkodott meg az ajtókeretben.
Vége volt, ő is érezte.

Charlie meghalt.

* SAM *

A Nap már lement és kellemes sötétség borította be a várost. Mindössze néhány utcai lámpa fénye világította meg az utakat a bekapcsolt fényszórókkal ellátott kocsikkal karöltve.
A város legszélén, az erdő mellett ahol már egy lélek sem lakott, szintén sötétség és csend honolt.
Csupán a tűz ropogása és fénye töltötte be a teret.
Üresnek éreztem magamat belülről, mint egy gép, ami kifejezéstelen arccal teszi a dolgát. Rezzenéstelenül nézi végig, ahogy a bátyja kiemeli a kádból Charlie testét. Rezzenéstelenül motyogja oda Breenek és Bellanak, hogy a lány halott és Ryan elszökött. Rezzenéstelenül hinti be sóval és benzinnel a testet és tekeri körbe gézzel tetőtől talpig, amíg testvére óriási farakást készít a várostól távol.
Érzéketlen. Ez volt a legjobb szó.
A lángok magasra csaptak a benzin hatására és Deannel csendben meredtünk előre, egészen addig amíg meg nem szólaltam.
- Mondanunk kellene pár szót. -köszörültem meg torkomat. Arcomon egy kósza könnycsepp gördült le. Torkom kiszáradt és teljesen elveszettnek éreztem magamat.

-... Sajnálom kölyök. - kezdte Dean egy kis szünet után. Kezeit kabátja zsebébe süllyesztette és habár hangja egyenes és tisztán érthető volt, rápillantva láttam, ahogy szoborszerű arcán végigfolynak a könnyek.
- Megígértem, hogy megvédelek. -folytatta nehezen véve a levegőt. - Hibáztam..és ezt annyira sajnálom Charlie. -rázta meg fejét, majd gyors mozdulattal megtörölte arcát. - Azt mondtad egyszer, hogy Tolkienen nőttél fel. Hogy keresed a saját hobbitjaidat, a vulkánokat és a varázsgyűrűt, amit belehajíthatsz. A saját kalandodat. -halványan elmosolyodott, de ezt ismét egy komor arckifejezés váltotta fel. - Hagytam, hogy belehalj. Az én ügyembe, az én "kalandomba". - morogta undorodva az utolsó szót. Marta a bűntudat, hogy belerángatta őt.
Hűvös csend telepedett közénk ismét, amit percekig egyikőnk sem akart megtörni. Hagytuk a szavakat a levegőben lógni.
-...Viszlát kölyök. -fejezte be a bátyám aztán és hátat fordítva a rakásnak elindult vissza az Impalahoz.

Még sokáig álltam ott a gondolataim közt ragadva.

~

Napokkal később is még Lawrenceben voltunk. Nem vetettem fel a tovább utazás lehetőséget, mert Dean rossz állapotban volt. Egyfolytában sört, vagy valamilyen másfajta alkoholt szorongatott a kezében. Szótlan volt, enni is alig evett.
Nekem azonban még beszélnem kellett valakivel, amíg itt voltunk.
Felkaptam kabátomat és elindultam kifelé.
- Sam! -szólalt meg Dean fátyolos hangon, mire kérdő arccal hátra fordultam.
- Hová mész? 
- Missourihoz. -feleltem, a bátyám pedig érdeklődve kapta fel fejét, várva hogy folytassam. - Ezért jöttem igazából Lawrencebe. Két emberrel kellett beszélnem. Missouri Moseleyval....és Anyával. -vallottam be végül.
- ..Kinn voltál Anyánál? -pislogott döbbenten. Bólintottam.
- Csak néhány percig, mert aztán elkapott egy látomás Bellaról és...-kezdtem, de rögtön el is hallgattam. A többit már úgy is tudja.
- Azt hittem a látomások elmúltak.
- Csak szüneteltek. -túrtam bele hajamba. - Ezért megyek Missourihoz. Hátha tud segíteni.
Dean bólintott és vissza dőlt a kanapéra egy üveg whiskyt kortyolgatva.

Ki kellett mentenem ebből őt....úgyhogy volt még egy találkozóm.

A kocsiból kiszállva megálltam a hatalmas ház előtt, ahol az idős gondolatolvasó hölgy lakott.
Ő volt az első ember aki segített Apának anno a démoni bosszúhadjáratban. Tudtam, hogy bízhattam benne.
A ház előtt már állt egy autó, egy sötét terepjáró. Intettem a kiszálló vezetőnek, aki pont annyira volt jó bőrben, mint a bátyám.
Barna haja kissé kócosan állt, sminkje lustán elkenődött arcán. A lány magára erőltetett egy halvány mosolyt.
- Jó látni Samuel.
Biccentettem neki. Tudnom kellett mi történt valójában, mit miért tett. Válaszokra volt szükségem.
- Szia Bree.