(Sziasztok! <3 A részhez ismét a Chord Overstreet - Hold on című számát ajánlom, csak a megfelelő hangulat kedvéért. Ez a heti rész kicsit unalmassá válik a vége felé, de kellenek néha az átkötő fejezetek. Jó olvasást! ^^)
* DEAN *
Némán emeltem fel lassan a fejemet és Bree felé fordultam. Fortyogó düh égetett belülről, tehetetlennek éreztem magam és képes lettem, volna megölni a lányt a tekintetemmel abban a pillanatban.
Briana mozdult másodiknak. Megérezte, hogy bámulom és nagyot nyelve hátrébb lépett.
- Dean, én...-kezdte, de elakadt a mondatban. Nem volt kifogása. Úgy méregettem őt, mint egy szörnyeteget.
- Sammy...! -szólaltam meg kemény hangon, le sem véve szememet a csajról. Az idegeim pattanásig feszültek, a kezemben tartott pengét pedig úgy szorítottam, hogy ujjbegyeim kifehéredtek.
Az öcsém is magához tért és lassan odalépett hozzám, kezét finoman vállamra helyezve.
-...Fogd a fegyvereket, betörünk. -mondtam gyorsan, mielőtt ő bármit is szólhatott volna. Hátat fordítottam és a romos ház felé lépdeltem. Talpam alatt ropogtak a kavicsok, a hűvös szél pedig arcomba csapott.
Nem vágytam semmire, csak Ryan fejére egy tálcán.
- Dean, kérlek hallgass meg... -rohant utánam Bree elkapva karomat. Hangjából fájdalmat hallottam ki, de pont leszartam.
- Miért?! -csattantam fel és megpördültem magam körül, elrántva kezemet. Izzó dühhel szememben rá meredtem. - Elárultál! -kiabáltam, habár csak 15 centire volt tőlem arca. - Megbíztam benned, mert hinni akartam abban, hogy megváltoztál Chicago után! De tévedtem. -vettem lejjebb hangomat és közelebb hajoltam hozzá. Érzelemmentesen folytattam.
- Ugyanaz a hazug ribanc vagy és ezért most Charlie fog megfizetni.
Azzal ott hagytam. Sarkon fordultam és megállíthatatlanul lépkedtem az épület felé.
Sam egy pár másodpercig még habozott, aztán felkapta a fegyverét és némán követett. Tudtam, hogy ő is dühös és zavarodott, de azzal is tisztában voltam, hogy nem képes még a helyzet súlyosságát felfogni.
Nielsen végig hazudott nekem Ryanről, hagyta, hogy Beacon Falls után megszökjön és a mocskos kis hazugságainak köszönhetően, Charlie össze van zárva azzal az éhes rohadékkal.
Az a csaj árult el, amelyikbe majdnem beleszerettem.
Hogy is érthette volna Sam.
Bella hátra maradt Breevel, aki letaglózva és könnyes szemekkel figyelte, ahogy bevonulunk a házba. Minden akkor csesződött el, amikor ezek ketten megjelentek az életünkben. Nem hiányoznának.
- Kösz Dean. -szólalt meg Sammy rám pillantva és belökte az ajtaját az épületnek. A korhadt ajtó nyikorogva nyílt ki és a poros szoba láthatóvá vált. A por a legszebb dolog a melóknál. A világon az egyetlen olyan anyag, ami nem helyettesíthető, ha felkavarták.....kirajzolta a lépcsőn felvezető lábnyomokat és a csíkot, ami mellette húzódott.
Itt lett Charlie felráncigálva.
- Mit? -kérdeztem vissza, miközben a helyet szemléltem. Alvadt vér a falakon, kiégetett szőnyeg, törött üvegek. Tipikus vámpírfészek, a kérdés csak az volt, itthon van -e anyuci, vagy Ryan egyedül szórakozott itt annyit.
- Hogy mindig vigyáztál rám..Tudom, hogy ez sokszor nem lehetett könnyű. -biccentett az öcsém és leolvashatta arcomról, hogy a Ruby-s ügy a múlté.
Azt hittem veszélyben az élete és ez elég volt, hogy elmúlasszon minden haragot vele kapcsolatban.
Őt óvtam, pedig Charlie volt igazán bajban.
- Fogalmam sincs miről beszélsz. -feleltem neki egy feszült félmosollyal, aztán intettem kezemmel, hogy ő a pincében nézzen körül, hátha vannak túszok.
Halk léptekkel indultam fel a lépcsőn, kezemben erősen szorítva a pengét.
A lépcső recsegett lépteim nyomán, de a hang amit az emeletre érve hallottam, sokkal fülsértőbb volt.
....Egy fájdalmas nyögés.
A véremben felpezsdült az adrenalin, az érzékszerveim kiélesedtek és fejvesztve kezdtem rohanni a szoba felé ahonnan a zaj jött.
- SAM! -üvöltöttem le neki, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy betörjem a fürdőszoba zárt ajtaját. Már harmadszor rohantam neki vállal és dühösen kiabáltam.
- Charlie! Charlie tarts ki!
Üvegcsörömpölés hasított bele a levegőbe és egy pillanatra megdermedtem. Sammy feltrappolt az emeletre és rám pillantott. Fél másodperc alatt realizálta a helyzetet, majd minden erejét felhasználva velem együtt vetette neki vállát az ajtónak....ami végül megadta magát és beszakadt.
A világ beszűkült.
Az élet megállt.
A hangok eltompultak.
Ugyanaz a földmegnyílós érzés kerített hatalmába, mint tíz perccel ezelőtt az autóknál.
Charlie a kádban feküdt, ruhája elszakadt, feje félre billentve pihent.
És mindenhol vér folyt.
Ólomnehéz léptekkel sétáltam felé, kezemből a penge hangos csörömpöléssel zuhant a földre.
- Cha-Ch-Charlie..! -dadogtam és nagyot nyeltem. Térdre rogytam a kád mellett, finoman két kezem közé fogtam a lány békés arcát.
- ...Charlie! -szóltam rá nehezen forgó nyelvvel és nehezen kaptam levegőt. - CHARLIE! -kiabáltam tehetetlenül megrázva testét. Forró könnyek marták szememet, készen rá, hogy utat engedjek nekik.
Felesleges volt. A vámpír meglépett az ablakon át, hátrahagyva....őt.
Nem akartam és nem is tudtam elfogadni a tényt. Sam a szája elé kapta kezét és elakadt lélegzettel támaszkodott meg az ajtókeretben.
Vége volt, ő is érezte.
Charlie meghalt.
* SAM *
A Nap már lement és kellemes sötétség borította be a várost. Mindössze néhány utcai lámpa fénye világította meg az utakat a bekapcsolt fényszórókkal ellátott kocsikkal karöltve.
A város legszélén, az erdő mellett ahol már egy lélek sem lakott, szintén sötétség és csend honolt.
Csupán a tűz ropogása és fénye töltötte be a teret.
Üresnek éreztem magamat belülről, mint egy gép, ami kifejezéstelen arccal teszi a dolgát. Rezzenéstelenül nézi végig, ahogy a bátyja kiemeli a kádból Charlie testét. Rezzenéstelenül motyogja oda Breenek és Bellanak, hogy a lány halott és Ryan elszökött. Rezzenéstelenül hinti be sóval és benzinnel a testet és tekeri körbe gézzel tetőtől talpig, amíg testvére óriási farakást készít a várostól távol.
Érzéketlen. Ez volt a legjobb szó.
A lángok magasra csaptak a benzin hatására és Deannel csendben meredtünk előre, egészen addig amíg meg nem szólaltam.
- Mondanunk kellene pár szót. -köszörültem meg torkomat. Arcomon egy kósza könnycsepp gördült le. Torkom kiszáradt és teljesen elveszettnek éreztem magamat.
-... Sajnálom kölyök. - kezdte Dean egy kis szünet után. Kezeit kabátja zsebébe süllyesztette és habár hangja egyenes és tisztán érthető volt, rápillantva láttam, ahogy szoborszerű arcán végigfolynak a könnyek.
- Megígértem, hogy megvédelek. -folytatta nehezen véve a levegőt. - Hibáztam..és ezt annyira sajnálom Charlie. -rázta meg fejét, majd gyors mozdulattal megtörölte arcát. - Azt mondtad egyszer, hogy Tolkienen nőttél fel. Hogy keresed a saját hobbitjaidat, a vulkánokat és a varázsgyűrűt, amit belehajíthatsz. A saját kalandodat. -halványan elmosolyodott, de ezt ismét egy komor arckifejezés váltotta fel. - Hagytam, hogy belehalj. Az én ügyembe, az én "kalandomba". - morogta undorodva az utolsó szót. Marta a bűntudat, hogy belerángatta őt.
Hűvös csend telepedett közénk ismét, amit percekig egyikőnk sem akart megtörni. Hagytuk a szavakat a levegőben lógni.
-...Viszlát kölyök. -fejezte be a bátyám aztán és hátat fordítva a rakásnak elindult vissza az Impalahoz.
Még sokáig álltam ott a gondolataim közt ragadva.
~
Napokkal később is még Lawrenceben voltunk. Nem vetettem fel a tovább utazás lehetőséget, mert Dean rossz állapotban volt. Egyfolytában sört, vagy valamilyen másfajta alkoholt szorongatott a kezében. Szótlan volt, enni is alig evett.
Nekem azonban még beszélnem kellett valakivel, amíg itt voltunk.
Felkaptam kabátomat és elindultam kifelé.
- Sam! -szólalt meg Dean fátyolos hangon, mire kérdő arccal hátra fordultam.
- Hová mész?
- Missourihoz. -feleltem, a bátyám pedig érdeklődve kapta fel fejét, várva hogy folytassam. - Ezért jöttem igazából Lawrencebe. Két emberrel kellett beszélnem. Missouri Moseleyval....és Anyával. -vallottam be végül.
- ..Kinn voltál Anyánál? -pislogott döbbenten. Bólintottam.
- Csak néhány percig, mert aztán elkapott egy látomás Bellaról és...-kezdtem, de rögtön el is hallgattam. A többit már úgy is tudja.
- Azt hittem a látomások elmúltak.
- Csak szüneteltek. -túrtam bele hajamba. - Ezért megyek Missourihoz. Hátha tud segíteni.
Dean bólintott és vissza dőlt a kanapéra egy üveg whiskyt kortyolgatva.
Ki kellett mentenem ebből őt....úgyhogy volt még egy találkozóm.
A kocsiból kiszállva megálltam a hatalmas ház előtt, ahol az idős gondolatolvasó hölgy lakott.
Ő volt az első ember aki segített Apának anno a démoni bosszúhadjáratban. Tudtam, hogy bízhattam benne.
A ház előtt már állt egy autó, egy sötét terepjáró. Intettem a kiszálló vezetőnek, aki pont annyira volt jó bőrben, mint a bátyám.
Barna haja kissé kócosan állt, sminkje lustán elkenődött arcán. A lány magára erőltetett egy halvány mosolyt.
- Jó látni Samuel.
Biccentettem neki. Tudnom kellett mi történt valójában, mit miért tett. Válaszokra volt szükségem.
- Szia Bree.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése