( 4. rész) A majdnem randik

( Sziasztok <3 Köszönöm, hogy még most is bőven 20 felett van az olvasóim száma, elképesztőek vagytok, nem is gondoltam volna, hogy ennyi mindenkit érdekel a sztorim! Itt a heti ígért rész is. Jó olvasást! ^^)

* SAM *
Jó pár nap eltelt azóta a vadászat óta, amin megismertem a bátyám régi barátnőjét. Bree más volt, mint eddig az összes többi lány, akikkel Dean.... "foglalkozott" az évek alatt. Neki megvoltak a saját elvei és céljai, amiket nem dobott csak úgy el, mert egy jóképű srác azt mondta. Ismerte a vadászélet minden fájdalmát és nehézségét és azt hiszem ő volt az első nő Dean életében, aki visszabeszélt neki szemrebbenés nélkül. Az egész régi kapcsolatuk azonban mégis reményt adott valahol, hogy van esélyem többre is az egyéjszakásoknál..
- Föld hívja Samet! - ragadott ki a gondolataim közül a testvérem hangja. Felvont szemöldökkel és kérdő arccal nézett rám. - Mi van veled?
Nagyot pislogtam és igyekeztem összeszedni magamat. Nem szabad előre ilyeneken agyalnom, amikor nemsokára tovább utazunk. Felkaptam a kabátomat az ágyamról és megköszörültem a torkomat.
- Lehet, hogy találtam még egy ügyet.....benézek a könyvtárba. - mondtam zavartan, mert hirtelen nem jutott eszembe jobb hazugság. Fürkésző pillantást kaptam válaszul.
- A könyvtárba. - ismételte meg lassan Dean és látszott rajta, hogy nem hiszi el.- Miért nem keresel csak rá? - intett fejével az asztalon heverő laptopom felé. Jogos.
- Ne felejts el kötést cserélni a karodon. - kerültem ki a válaszadást. Biccentettem neki és kisiettem az ajtón.
Zsebre tett kezekkel sétáltam a park felé, kicsit ideges is voltam, bár nem volt rá különösebben okom. A hely körülbelül a városközpontban feküdt, inkább csak afféle átjáróként funkcionált néhány nagyobb étterem közt az itt élőknek. A barátságos hangulatot néhány apró ápolt virágoskert biztosította, illetve a sok kisebb-nagyobb facsemete, amik az utat övezték. A legmagasabb fa felé tartottam. Viszonylag kevesen ejtőztek a parkban, késő délutánra járt. Hátamat a vastag törzsnek döntöttem és a területet kémlelve vártam. A bátyám nem értette volna meg, ha elmondom az igazat és ez volt az egyetlen módja annak, hogy elkerüljem a veszekedést.
- Sziaaaa! - szólalt meg hirtelen mögöttem egy fiatal női hang vidáman elnyújtva a szót. Ellöktem magam a növénytől és szembefordultam vele.
- Azt hittem már nem is jössz. - mosolyogtam rá halványan Bellara, aki oldalra döntötte a fejét.
- A feltételezés is fáj. - hunyorgott, de továbbra is jókedvűen. Szőke rövid haja laza tincsekben keretezte szép arcát, világos színű felsője és a farmere felett derekára kötött inge lezser, de csinos külsőt kölcsönzött neki.

Barátságosan nézett rám. Szerettem volna jobban megismerni mi rejlik amögött a tekintet mögött, de éreztem, pár nap ehhez nem lesz elég.
- Vadászni voltatok? - pillantott rám összevont szemöldökkel én pedig meglepett kifejezéssel arcomon fordultam felé.
- Honnan tudod? - kérdeztem vissza, mire felemelte kezét és óvatosan lejjebb hajtotta ingem gallérját teljes egészében láthatóvá téve a kulccsontomtól kezdve a nyakamig végigfutó lassan gyógyuló karmolásnyomot. Odapillantottam majd gyorsan visszaigazítottam kockás felsőmet a helyére.
- Ez semmiség. - vontam vállat, de ő elém lépett és a szemembe nézett.
- Ne akadj ki, jó? - kérdezte, majd tenyerét a sebre tette az ingen keresztül. Hirtelen melegség árasztott el a vállam felől. Nagyra nyílt szemekkel néztem a lányra, aki pár másodperc után elvette kezét. Mikor újra a karmolásnyomra emeltem tekintetem csak hűlt helyét láttam. Döbbent arccal meredtem Bellara, majd lassan megszólaltak.
- Azta... köszönöm. -motyogtam még mindig meglepve, hiszen alig ismertük egymást, mégis rám használt a mostanáig titkolt képességéből egy keveset.
- Szóra sem érdemes. - ragyogott fel újra az arca így végre én is elmosolyodtam. Leültünk egy padra ő pedig úgy nézett rám, hogy kissé összeszorult tőle a torkom. Ez nem igazságos vele.
- Nézd Bella... -kezdtem halkan felsóhajtva és szomorkásabban. - El kell mondanom valamit.

*DEAN*
Ez egyáltalán nem vallott az öcsémre. Hirtelen lelép a motelből egy olyan ürüggyel ami ócskább, mint a legtöbb - szép, de buta lánynak szóló - csajozós szövegem. Ráadásul semmit nem vitt magával, kivéve a folyton nála lévő...
Hirtelen megállt bennem az ütő. Nincs nála más csak pisztoly és titkolta hová megy... A francba Sammy! Már épp megindultam volna egyedül utána, de a lövésseb belesajdult felkaromon minden nagyobb mozdulatba. Így nem tudom megvédeni őt, ha belekeveredett valamibe... Halkan káromkodtam egyet és előkaptam a telefonomat. Kicsengett egy darabig, de mikor felvették a vonal másik végén, rögtön beleszóltam.
- Sam bajban van. - tértem rá a lényegre azonnal, hangomat pedig pár másodperces csend követte.
- ...Hol vagy? - kérdezte Bree feszülten és ajtócsapkodást hallottam a háttérben.
- Időpazarlás amíg kiérsz, én megyek érted. - hadartam ellentmondást nem tűrő hangon. Meglepetésemre nem kezdett vitázni, én meg lecsaptam a telefont. Emlékeztem a címére.
Idegesen hajtottam el a lakásáig, ahol fegyverrel kezében pattant be az én kicsikém anyósülésére. Elég volt egy pillantást vetnie rám, hogy lássa mennyire gyűlölöm a gondolatot, hogy Sam egyedül és gyanúsan viselkedve lépett le.
- Mi történt? - fürkészte az arcomat miközben eltette kedvenc fekete pisztolyát.
- Lelépett. Hazudott arról hova megy. Csak fegyver volt nála. Rakd össze. - közöltem tőmondatokban szigorúan az útra függesztett szemekkel. A telefonja GPS-e szerint a parknál lesz.
A lány felszisszent.

- Titkos találkozó. Mit gondolsz, démonokkal akar alkudni? Csináltál valami hülyeséget? - sorolta a kérdéseket összevont szemöldökkel.
- Nem! - csattantam fel. Aggódtam Samért. Nem csinálhat baromságot, az én dolgom, hogy vigyázzak rá.
Némán figyelt a lány, majd lágyabbra váltottak vonásai.
- Minden rendben lesz Dean, az öcséd tud vigyázni magára. Nem tűnik balhésnak. - mondta kedvesebb hangon. Valahol jó volt a bíztatása, de ugyanolyan erősen szorítottam a kormányt.          
                      
A parktól egy  utcányira állítottam le az Impalat, mindketten feszülten meredtünk előre Lassan mentünk a fák közt, minden lépést megfontolva.

 És akkor megláttam Sammyt.

Megkönnyebbült sóhajjal eresztettem le a fegyvert, Breeből pedig kirobbant a nevetés.
- Eljöt....eljöttünk.. - fuldoklott a nevetéstől. -...kukkolni az öcséd randiját...fegyverrel. - nevetve a vállamat kezdte veregetni. - Hallottam már néhány féltékeny családtagról, de te viszed a prímet.
Lesújtó pillantást vetettem rá, de közben halványan elmosolyodtam. Sam éppen egy szőke rövid hajú lánnyal beszélgetett egy fánál. Boldognak tűnt.
- Ez az Sammy.. -motyogtam magam elé egy félmosollyal. Briana végre lenyugodott és büszke arcomra nézett.
- Ha elutaztok, nem látja őt többet. - mondta jelentőségteljes arccal, mire feléfordultam.
- Ez nem ilyen egyszerű. - feleltem, de rögtön rávágta a választ.
- De pontosan ilyen egyszerű! - felsóhajtott. - Nem mondhatom meg, hogy mit csináljatok, de nem halsz bele, ha esélyt adsz Samnek arra, hogy boldog legyen.
Csendben voltam, nem tudtam mit kellene tennem. Összeszűkült szemekkel szólaltam meg végül.
- Holmi csaj miatt nem borítom fel az életünket. - morogtam, de közben láttam, ahogy leülnek egy padra. A lány is mosolygott, nem csak a testvérem.
- Önző vagy Winchester! - sziszegte fojtott hangon Bree, hogy ne halljanak meg minket. - Te szétszedhetted a rendszert ami Johnnal volt, hogy pár hétig velem legyél, de az öcsédért nem tennéd meg ugyanezt! - vetette a szememre, mire megfeszítettem az állkapcsomat.
- Te csak egy ex-csaj vagy, nincs beleszólásod Nielsen. -feleltem ugyanolyan stílusban, de amint kimondtam meg is bántam. Sokat segített....és a francba is, igaza volt.
Bree sértetten felhorkantott, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy vékony csíkká préseli ajkait és szemében fájdalom csillan.
Visszafordultam a lány és az öcsém felé, halkan eljutott hozzám is hangjuk.
- Nézd Bella... - kezdte egy szomorú mosollyal. - El kell mondanom valamit.
Kíváncsian vontam fel szemöldökömet...mire készül? A Bellanak nevezett lány is hasonlóan érdelkődő arccal nézett az öcsémre.

Ez volt az a pillanat, mikor Sammy a fejéhez kapta kezét és egy fájdalmas nyögéssel lefordult a padról.

( 3. rész) "Cseszd meg Winchester!"

( Sziasztook <3 Köszönöm, hogy olvassátok, ez annyira jól esik tényleg! Ez a rész kevésbé lett izgi, de cserébe hosszú. :D Jó olvasást! ^^ )

*SAM*
Lélekszakadva rohantam az elhagyatott folyosókon régi deszkákon és törmeléken átgázolva. A vér hevesen száguldott át az ereimen, szívem a torkomban dobogott és saját zihálásomon kívül csak egy hang visszhangzott még a fülemben: Dean kiáltása.
Befordultam nagy lendülettel a helységbe ahonnan az üvöltés jött, és nagyot nyelve realizáltam a helyzetet fél másodperc alatt. Egy nő állt a terem közepén, barna szakadt trikója friss vértől volt foltos. Körmei hosszan és élesen meredtek fenyegető állásban előre, fogai veszélyesen csillogtak a hold sugarai által megvilágítva. Bal kezében pisztolyt lóbált és lassan, hidegvérűen vigyorogva közeledett a bátyám felé.... aki életben volt.

Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, ugyanis Dean csak a vállát szorongatta és még most is egy fájdalmas, de magabiztos mosollyal meredt támadója szemébe hátát a falnak vetve. Egy másik vérfarkas hullája a földön hevert pár méterre tőlük.
A nő hirtelen észrevett engem és azt, hogy egy pillanatra belefeledkeztem a látványba, így a lehetőséget kihasználva már épp rám vetette volna magát, amikor újabb lövés dördült. Még a levegő is megfagyott a gyárépületben.
Nem Dean volt. Sem én.
A szörny szemei kitágultak, majd eldőlt előre egy hangos csattanással. Élettelenül hevert a lábaim előtt. Döbbenten emeltem fel tekintetem a holttestről éppen Deannel  egyszerre, és észrevettük megmentőmet.

Egy lány állt ott. Huszas évei közepén járhatott, ruhája erős és magabiztos jellemet sugárzott, haja könnyű hullámokban omlott vállaira. A kezében lévő pisztolyt leeresztette és dühös arccal meredt ránk.
- Most komolyan. Csesszétek meg mindketten! - közölte és közben eltette a fegyverét testresimuló farmerjának hátsó részébe. Ideges pillantást vetett Deanre, aki kelletlenül mosolyodott el enyhén cinikusan.
- Valld csak be, hogy hiányoztam Bree. -felelte én pedig értetlen arccal kapkodtam a tekintetem ide-oda köztük. Ki ez a lány, és a testvérem miért ismeri?
- Ez az én ügyem volt, és te pontosan tudtad! -csattant fel a Breenek nevezett csaj, miközben közelebb lépett a még mindig a vállát szorító Deanhez. - Menj a pokolba Winchester!
- Voltam. -vágta rá az, mire gyorsan odasiettem és beálltam közéjük, mielőtt összeverekednek. Túlságosan nagy volt a valószínűsége a lány arcát és Dean jól ismert műmosolyát elnézve.
- Álljatok le! -meredtem rájuk jelentőségteljesen és az idegenhez fordultam. - Nem tudom, hogy mi folyik itt, de....- ezúttal Dean felé pillantottam.- ..megmentett engem. - a lány felé biccentettem. - Köszönöm.
- A melót csináltam, amit ti elbasztatok nekem. -felelte Bree továbbra is dühösen méregetve a bátyámat, majd lassan hátrébb lépett, és elég volt egy rövid pillantást vetnem Deanre ahhoz, hogy lássam, ennek a csajnak köze van a különös viselkedéséhez. Nagyot pislogtam és úgy döntöttem erre később visszatérünk majd.
- Mutasd. -húztam el a sebet szorongató kezét a válláról és összeráncolt szemöldökkel vettem szemügyre. Nem ment mélyre a golyó szerencsére, de fájdalmas művelet lesz rendbetenni.
- Jól vagyok. -rántotta ki a karját kezeim közül és bár megrándult arca egy pillanatra, elindult a hullákat eltakarítani. Kettesben maradtam az ideges nővel. Kínos csend állt be, amit végül megtörtem.
- Sam vagyok.  -kezdtem bénán, mire felemelte tekintetét.
- Briana Nielsen. - felelte közömbös hangon és félrebiccentette fejét kissé hunyorogva. - Sokat hallottam rólad Samuel.
- Sam. -javítottam ki automatikusan, majd kicsit meglepettre váltott az arckifejezésem, ahogy egyre különösebben haladtak a dolgok. Ők ketten valahonnan ismerték egymást, ráadásul azt állította Dean tudta, hogy ez az ő ügye. -Honnan ismeritek egymást? -intettem fejemmel arra amerre a testvérem ment.
Enyhén zavarttá vált a tekintete és megköszörülte a torkát.
- Kérdezd őt. -vetette végül oda nemtörődöm módon és elindult ő is a lények holttestét intézni.

Nem sokkal később a gyárépület előtt parkoló '67-es Chevy Impala és a sötét színű Jeep mellett álltunk. Dean egy feszült pillantást vetett Bree-re aki egy fintorral viszonozta. Értetlenül sóhajtottam fel és a lányhoz fordultam.

- Kárpótlásul a melóért, mit szólnál egy pár üveg sörhöz?  -kérdeztem bizakodó arccal.
- Sam...! -szólt rám fojtott hangon a bátyám, de úgy tettem mintha nem venném észre és rezzenéstelen arccal folytattam.
- A motelnél találkozunk, kövess minket. -fejeztem be, mire Dean halkan felhorkantva bevágódott az autó vezetőülésébe. Bree szemében mintha fájdalom csillant volna, de rögtön rendezte is vonásait és egy halvány mosollyal fordult felém.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet.
- De az. Gyere utánunk. -mondtam határozottan és beültem a kocsiba. Ki fogom szedni belőlük, hogy mi történt.

*DEAN*
Mikor lefékeztem a motel előtti parkolóban láttam a szemem sarkából, hogy Briana is ezt teszi pár autóval odébb. Ez egyre jobb és jobb. A felkaromon lévő lövésseb sajgott és zsibbadt, és dühös voltam Samre amiért meghívta ezt a csajt. Kipattantam az autóból és magamban fortyogva löktem be a motelszobánk ajtaját. Sam halkan felsóhajtva követett és Bree zárta a sort, csak éppenséggel nem csukta be az ajtót.
- Nyitva hagytad az ajtót. -morogtam felé fordulva majd egy műmosollyal folytattam. - Ismerős a helyzet, nem? Elfeledkezel dolgok jelenlétéről.. -mondtam csípősen, mire összeszűkült szemekkel válaszolt.
- Azt hittem az ajtó már elég tapasztalt ahhoz, hogy kezelni tudja a helyzetet.
- Óh ne aggódj, nem hagytál benne nagy nyomot, még utánad is sokan nyitogatták. - vágtam rá folytatva a metaforát, ő meg sértetten felszisszent.
- Micsoda hímringyó egy tárgy!
- Inkább minőségi!
- Jesszusom, majd becsukom én.... - motyogta Sam értetlen fejjel és behúzta utánunk az ajtót, míg mi farkasszemet néztünk Brianaval. Végül az öcsém a kezébe nyomott egy italt, én pedig ledobtam a kabátomat, majd a pólómat is és félmeztelenül szemléltem a sebet, ami elég csúnya volt és pokolian fájt. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a lány szemei kicsit kitágulnak, majd nagyot pislogva elkapja tekintetét.
Sam készségesen előszedte az elsősegély dobozt és elkezdte kiszedni a golyót a felkaromból. Összeszorítottam a fogam és csak néha rándult meg az arcom a fájdalmas művelettől. Amikor már megvolt a nagyrésze és csak fertőtleníteni meg bekötözni kellet volna, Samnek megcsörrent a telefonja. Odafordult Breehez.
- Vedd át kérlek! - biccentett és nem hagyott időt tiltakozni, bement a fürdőbe telefonálni.  A lány a szavak hallatán nagyot pislogott, majd felkelt a sárga kanapéról és odalépkedett hozzám. A karfán ültem, kissé feszülten pillantottam fel rá.
- Meg tudom oldani. -morogtam, mire a szemeit forgatva vette fel a fertőtlenítős vattát.

- Lazíts Winchester, láttalak már kevesebb ruhában is. -közölte unott hangon de mindketten elnyomtunk egy mosolyt. Folytatta a seb tisztítását, egy darabig némák voltunk. Végül ő törte meg a csendet.
- Ne hidd, hogy nem gondoltam Chicagora. - szólalt meg és ahogy felnéztem rá, láttam, hogy levedlette ezúttal a flegma-maszkot.
- Megbántad? -kérdeztem szorosan összepréselt ajkakkal. Habozott.
- Nem tudom. -vont vállat aztán és letette a vattát, kibontotta a fáslit és lassan elkezdte körbeterni a karomon miután nyomókötést készített ügyes, gyakorlott mozdulatokkal.
- Csak valld be, hogy elcseszted! -kötöttem az ebet a karóhoz, de mielőtt felelhetett volna, Sam vágott közbe.
- Mi az isten volt köztetek? -állt a fürdőszoba ajtó előtt karbatett kezekkel. Bree láthatóan feszültebb lett, és én sem örültem a kérdésnek.
- Öcskös, nem illik hallgatóz.. -kezdtem, de újra félbe szakított, most már ingerültebben.
- Ne tereld a szót! -mondta határozottan.

Felpillantottam Breere aztán vissza az öcsémre és felsóhajtottam kelletlenül.
- Néhány éve együtt futottunk pár hétig, nem nagy ügy. -közöltem és a furcsálló arcát látva folytattam.- Igen Sammy, tudok egy ejszakánál tovább is menni.
- Nem voltak rossz hetek. -vont vállat mellettem Briana, mintha nem is számítana az egész.
- Aztán ő mindent elcseszett Chicagoban azon a vadászaton. - foytattam, de Bree sértetten felcsattant.
-Az taktika volt!
-Majdnem belehaltam!
-Mintha nem törzsvendég lennél már odaát! -kiabálta nekem, Sam pedig újra leintett minket és leült a kanapéra, próbálva feldolgozni a hallottakat.
- Csak menjetek szobára...-motyogta maga elé fejcsóválva. Elhallgattunk, végül Briana felém fordult széttárva karjait.
- Jó. -nyomta meg a szót. - Bocs! Tessék ezt akartad hallani? Óvodás. -fintorgott, én meg felvontam mindkét szemöldökömet.
- Ennyi? -kérdeztem tartva a szemkontaktust, ő pedig felhorkantott újra.
- Szia. -fordult sarkon és bár láttam az arcán, hogy igazából nehéz volt neki ennyit is kinyögnie, nem szóltam utána. - Kösz a sört Sam! - pillantott még vissza egy halvány mosollyal ajkán az öcsém felé, azzal kiment a szobánkból. Az arcomat dörzsölve dőltem el a kanapén fáradtan.
- Neked való Dean. -nevetett fel Sammy...és még egész este ilyen megjegyzésekkel bombázott.

 Egyszer kinyírom a kölyköt, tényleg. 

(2. rész) A vadászat

( Sziasztook! Az előző részt egy híján ötvenen (!!) olvastátok, amit el se hiszek! Szuperek vagytok, köszönöm <3 Gondoltam, ha már ti ilyen jófejek voltatok, akkor én meg cserébe máris szállítom a következő részt. Jó olvasááást ^^)

*DEAN*

A lány karba tett kezekkel állt velem szembe, ugyanolyan volt, mint mikor legutóbb láttam. Fekete apró bőrkabát, hosszú sötét csízma, szúrós tekintet és lazán a vállára hulló barna tincsek.

Nem hiányzott.

- Még mindig nem bírod ki nélkülem. - vágtam rá egy közel sem őszinte mosoly kíséretében, majd hátat fordítottam neki és újra a pultossal kezdtem szemezni. Reméltem, hogy ezzel el is van intézve a "Családegyesítő" epizódjait megszégyenítő fantasztikus találkozás, de nyilvánvalóan túl makacs volt ő ahhoz, hogy ennyiben hagyja.

- Csak durcás vagy amiért megzavartalak a pultos ribi felszedésében. - ült le mellém, mire Kelly sértetten felcsattant.

- Mégis mit képzelsz?!

- Most épp egy hideg sört a kezembe, köszi. - vágta rá egy gúnyos mosollyal a mellettem ülő, majd felém fordult. - Rég láttalak Winchester.
- Briana Neilsen. - biccentettem unottan és gyors mozdulattal lehúztam a poharamban lévő whiskyt, hátha így könnyebb lesz elviselni őt és a hozzá kapcsolódó emlékeket. - Ha bocsánatot akarsz kérni, azzal elkéstél szivi.

A szemeit forgatva horkantott fel miközben átvette a saját piáját. 

- Még mindig azon kattogsz? Az apád is túllépett rajta azóta biztos, te miért ne...
- Az apám azóta meghalt. - vágtam közbe hűvösen megnyomva az "azóta" szót, mire elhallgatott. Egy pillanatra levedlette a flegma harcosnő szerepet és egy kisebb csend után szólalt meg újra.
- Részvétem. -közölte csendesebben, én pedig csak legyintettem, hogy lépjünk túl rajta végre. Sammel se beszélek szívesen erről, ezzel a csajjal meg végképp nem fogok.
- Mit keresel itt? -kérdeztem és felhajtottam még egy pohárral. A kérdés hallatán kicsit feleszmélt és igyekezett felvenni megint a rettenthetetlen maszkot.Túl jól ismertem már ahhoz, hogy ez megtévesszen.
- Vérfarkasra vadászom. És itt lakom zsenikém, rémlik? - vonta fel a szemöldökét, nekem pedig rögtön beugrott a házának képe.
- Már az is csoda, hogy a neved megvan, bocs ha az Elm utcára nem emlékszem. - vetettem oda hasonlóképpen pimasz, de hazug módon, mire csúnyán nézett rám és kicsit sértődötten is.
Igazából persze pontosan tudtam ki a lány, hogy milyen a háza, és melyik dalt utálja a legjobban, mert az egyik exére emlékezteti. Breevel volt egy pár elég jó, de néhány utálatos emlékem is, amiket előszeretettel nyomtam el a létezésének tudatával együtt.
Ahogy az arcát fürkésztem, láttam, hogy ő is pontosan tudja mi történt akkor Chicagoban. És hogy fáj neki...talán a találkozás itt, vagy csak a történtek súlyával vállán a szemembe nézni, nem tudom, de még én is látom, hogy ez a nemtörődöm arc csak látszat.
- ....Élvezd az ilyen egyéjszakás csajok nyújtotta élményt és felejts el Winchester. - szólalt meg végül összehúzott szemekkel és a sörrel a kezében felpattant, majd ott hagyott. Feszülten néztem utána. Elment a kedvem a pultoslány becserkészésétől, az este így már nem az igazi.
Kisétáltam a kocsmából és az Impalaba beülve gyorsan hajtottam a motel felé. Kellett egy ügy, a tétlenség kínzóvá vált hirtelen. Már éjfél is elmúlt mire leparkoltam a kicsikémet. és belöktem a szobánk ajtaját.
- Mondd, hogy van valamid Sam. - dobtam le a kabátomat az ágyra és máris a fegyverekkel teli sporttáskából kezdtem előszedni a pisztolyokat és egyéb felszereléseket. Az öcsém összevont szemöldökkel nézett fel rám a laptopja mögül.
- Azt hittem későn jössz. - felelte furán nézve rám.
- Én meg azt hittem a hosszú haj csak tinédzseres lázadás a részedről, de mindkettőnknek tévednie kellett. - hadartam rápillantva és visszafordultam a kezemben tartott pisztoly felé. Felhorkantott és a laptopon pötyögve válaszolt.
- Öhm.. -kezdte eltöprengve. - Chris Baar-t a helyi nyomozót holtan találták az erdőben. Állattámadásnak könyvelték el, de..
- Szerinted vérfarkas.
- Aha. Elég halvány. - bólintott, én pedig ezüstgolyókkal kezdtem megtölteni fegyverem.
- Az most elég lesz. Gyerünk Sammy. - dobtam oda neki néhány ezüsttöltényt, amiket értetlen arccal elkapott. 

- Tegnap este ért véget az előző meló. - mondta lassan, mire széttártam a karjaimat.
- Pontosan, vagyis volt majdnem egy napod pihenni. Gyerünk! - sürgettem és már indultam is kifelé a motelszobából. Követett, de a kocsinál elkapta a karomat.
- Dean, valami történt, látom. - nézett szemeimbe jelentőségteljesen. - Mi ez az egész?
Nagyot pislogtam és kifejezéstelen arccal meredtem rá, eszem ágában sem volt beszámolni neki a komplett Bree sztoriról.
- Ha lelkizni akarsz, akkor várd meg amíg legalább főzök egy teát, idehívjuk Casst is.. -kezdtem komoly hangon, de nyilvánvalóan gúnyolódtam és ez a kisöcsémnek is feltűnt, hiszen hitetlenkedve megrázta a fejét és beült az autóba. Végre.
Az utat csendesen tettük meg a lény lehetséges búvóhelye felé, ami egy elhagyott gyárépület volt. Sam néma volt, én meg egyáltalán nem terveztem felhozni többet a témát.

*SAM*
Folyton ezt csinálta, mindig kitért a válaszadás elől, ha valami olyan történt ami nyomott hagyott benne. Nem akarta megbeszélni, de elég volt egy pillantást vetnem rá, hogy lássam, szüksége lenne rá. Mégis mi történt vele amíg én a kávézóban voltam?
Ennek a helynek a gondolatától akaratlanul is elmosolyodtam halványan. Miután visszaértem a motelbe és befejeztem a vérfarkas tartózkodási helye utáni kutatásomat, még smseztünk kicsit Bellaval és megbeszéltünk egy találkozót, persze csak barátoként. Őrültség lenne belekezdeni valamibe egyébként is, mikor tudom, hogy nemsokára továbbhajtunk innen Deannel.

- Hé Sam! - bökött oldalba a bátyám, ezzel kizökkentve gondolataimból. - Azt figyeld! - mutatott a sötét, elhagyatott épület felé, amibe éppen egy árny suhant be. Aztán még egy. Egy harmadik is.
Feszült pillantást vetettem testvéremre, egyikőnk sem számított egy darab vérfarkasnál többre. Halkan szálltunk ki a kocsiból és puha, csendes léptekkel közeledtünk a célpont felé stabilan előretartott pisztolyokkal. Már ismertük a másik minden rezdülését, nem volt szükség szavakra. Dean egy hirtelen mozdulattal befordult az egyik folyosón, de még egy legyet sem találtunk ott, nemhogy a keresett szörnyeket. Halkan káromkodott és jelezte, hogy váljunk szét.

Lassan és erősen odakoncentrálva haladtam a koszos helységeken át, mikor hirtelen rámugrottak hátulról. Hörögve próbált megharapni a szörny, a kezemből pedig gondosan kiütötte a fegyvert. Sötét csomós haja az arcába hullott, hegyes, a farkasok jellegzetes fogsorát birtokolta és ruhája szakadt, egyes helyeken véres volt. Szemében nem láttam mást, csak a gyilkolás utáni vágyat..
 Az adrenalin felszabadult a véremben, és kétségbeesetten próbáltam rámarkolni valamire amit fegyverként használhatok. Végül sikerült egy vasrudat elérni, így egy határozott mozdulattal fejbeütöttem férfi támadómat és kihasználva a pillanatnyi zavarát kigördültem alóla. Zihálva felkaptam a falhoz csúszott fegyveremet és két lövést is leadtam, pont a szívébe. A lény óvatosan, hitetlenkedő arccal nézett le a mellkasára, majd lassan eldőlt oldalra tompa puffanással. Egy halk nyögést hallatott még, majd örökre kimúlt.
Levegő után kapkodva néztem a holttestet és leeresztettem karomat. Ez közel volt.

Alig jutottak el még a tudatomig a történtek, mikor egy újabb lövés dördült a gyárépületben. A vér megfagyott az ereimben.
Dean fájdalmas kiáltása hasított az éjszakába.

(1. rész) Új város, új csajok

(Sziasztooook, itt is van az első rész! Remélem tetszeni fog, bár nem lett olyan izgi, de valahol el kellett kezdődnie a történetnek. Építő kritikát elfogadok <3 Jó olvasáást, köszi ha benéztél! ^^)

*SAM*
Nem tudom mióta utaztunk.. Talán egy órája? Vagy három? Elvesztettem az időérzékemet, ahogy az Impala rendíthetetlenül szelte a kilométereket egymás után. Egy ideig az ablakon kibámulva gondolkodtam, majd elnyomott az álom. Késő hajnalig fenn voltunk Deannel a vámpírfészek utolsó tagjait keresve. Rutin meló volt, mégis sokat kivett belőlem, ráadásul a nyakamon lévő hosszú friss karmolásnyom sem engedte felejteni az éjjel törtenteket. Lehunytam a szemem és éreztem, ahogy újra elnyom az álom.
- Hasadra süt a nap Sam! - zökkentett ki a félálomból hirtelen bátyám hangja a vezetőülésről. Kinyitottam szemeim hirtelen és az arcomat dörzsölgetve vetettem rá egy fáradt és lesújtó pillantást.

- Fogd be.. -motyogtam vissza, mire ő csak felnevetett.
- Ugyan Sammy! Új város, új csajok. Ideje kicsit szórakoznunk. -vigyorgott rám vidáman lazán rácsapva mellkasomra, majd visszafordult az út felé.
Felsóhajtottam, de halványan elmosolyodva. Annyi balszerencse ért már minket az elmúlt időben, kezdve az egész angyal háborúval, a démonokkal és Luciferrel. Tényleg ránkfért egy kis szórakozás, Deanre különösen.
Az autó nagy port kavarva állt meg Beacon Falls egy olcsó motele előtt. A táblán, ami a 'Red Motel' feliratot hírdette már csak fel-felvillantak a betűk, és az egész hely azt az érzést keltette, hogy hónapok óta senki nem járt itt. Otthon, édes otthon.
Miután elintéztük a papír munkát és bejelentkeztünk egy újabb álnévvel kipakoltunk a szobában. Dean levetette magát az ágyra és elégedetten felsóhajtva dugta be a fülhallgatóját és kezdett hallgatni valami régi Bob Seger számot. Intettem neki, hogy majd este jövök és sétálni kezdtem a városban. Nem éreztem úgy, hogy idetartoznék. Sehová sem tartoztam Jess halála óta.
Jess. Mindig ide tértem vissza.

Gyorsan pislogtam párat igyekezve elűzni a gondolatokat. Már eltelt öt év, mégis néha-néha eszembejut a mosolya, vagy ahogy azt mondja nevetve: 'mire mennél nélkülem Sam!'
Egy kávézóba belépve a pulthoz sétáltam, majd a kikért jó erős kávéval kezemben ültem le egy asztalhoz. Tőlem nem messze egy szőke hajú, vékony, egész törékenynek kinéző, és a huszas évei elején járó lány vitatkozott valamin egy magasabb szintén világos hajú, pár évvel idősebb sráccal.
- Keresek jobb társaságot. -nézett rá a lány szúrós szemekkel és fogta magát, majd lehuppant velem szembe. Meglepetten néztem rá, de ő már beszélni is kezdett. - Szia, zavarok? Nem, remek. Bella Clinton vagyok. - nyújtott kezet, én meg még mindig furán nézve rá, de megráztam a kezét.
- Sam. Winchester.
A srác akivel vitatkozott az előbb, nevetve megcsóválta a fejét és ő is odahúzott egy széket az asztalunkhoz. Ez furábban kezdődött, mint a tegnapi vadászat.
- Szia Sam. Hú, durva lehetett az a vámpírfészek, de kikérem magunknak a fura jelzőt. -szólalt meg majd Bellara pillantott. - Már szívesebben lógsz vadászokkal, mint velem? Fáj. -játszotta meg a megsebzett hőst én meg teljesen értetlenül meredtem rá és automatikusan a farzsebemhez csúszott a kezem, ahol a pisztolyom tartottam.
- Honnan tudsz ezekről? -néztem rá feszülten. Máris megtaláltak volna a démonok? Ki ez?
Bella vágott közbe.
- Semmi szükség fegyverre Sam. -mosolygott a lassan mozduló kezem felé biccentve majd csúnyán nézett a srácra. - Miért kell mindenkinek a fejébe belemásznod Louis?
- A gondolatai olyan hangosak voltak, hogy szinte megsüketültem tőlük. -vont vállat a Louisnak nevezett fiú. Összehúzott szemekkel kapkodtam ide-oda a tekintetem kettőjük közt. Egy láthatóan természetfeletti képességekkel rendelkező páros, akik veszekedésének közepébe kerültem. Remek. Hirtelen felnevetett Louis.
- Nem vagyunk együtt, tied lehet ez az idegesítő kiscsaj. -vigyorgott én meg zavarba jöttem. Emlékeztetnem kell magam később is, hogy ne gondoljak emellett a srác mellett semmi rosszra.
- Te vagy az idegesítő! És még mindig haragszom amiért megöltél a múltkor. -vágta rá a lány nem engedve szóhoz jutni.
- Véletlen volt!
- Nem számít!
- Még van vagy nyolc életed!
- Spórolni akartam velük! -vitatkoztak tovább én meg gyorsan leintettem őket.
- Ha jól értem...-kezdtem lassan és Bellara mutattam.- ...Te valamiféle macska vagy. Te pedig..-intettem a fiú felé. - ...Gondolatolvasó.
- Te meg vadász, mégse ítelkezünk. -vont vállat a lány én meg halkan felnevettem. Ezek aztán a legkülönösebb lények akikkel valaha találkoztam. Bellara mosolyogtam, aki visszamosolygott. Szép mosolya volt.

Louisnak elég volt egy pillantást vetnie ránk, rögtön felkelt az asztaltól.
- Most jut eszembe, hogy...dolgom van. Még látjuk egymást Sam. Tudom a számod. -biccentett, majd intett Bellanak aki nyelvnyújtással jutalmazta.
- Szóval Sam,mi szél hozott ebbe a szörnyvárosba? - dőlt hátra érdeklődve a lány, miután Louis lelépett.
- Dean és én csak átutazóban vagyunk, pár napig maradunk. -feleltem halványabban mosolyogva.
- Dean? -vonta fel az egyik szemöldökét kíváncsian.
- A bátyám. -magyaráztam meg, és belekortyoltam kávémba. - És te? Itt élsz?
- Nem, annyira nem jó ez a kávézó. - húzta fel az orrát, amin röviden elnevettem magam. -  A fajtám utolsó leszármazottai közé tartozom, így megbújtam ebben a kisvárosban.
- A fajtád?
- Vérmacska. A vérfarkasok egy alfaja, de sokban különbözünk. -felelte és ő is belekortyolt saját italába.
Meglepetten néztem rá, és akaratlanul is az jutott eszembe, vajon velük is az ezüst végez e. Szakmai ártalom.
Sokat beszélgettünk a kávézóban ülve, Bella úgy tűnt kedvel. Évek óta ő volt az első lány, akivel mélyrehatóbban is el tudtam beszélgetni, nem csak a sablon témákról. Őszinték voltunk egymással, őt nem zavarta különösebben, hogy vadász vagyok, én pedig nem most találkoztam először olyan lénnyel aki nem vérengző fenevad volt. Végül ki tudja mennyi idő után léptünk ki a kávézóból, és elsétáltunk a lakásáig. Megállt az ajtóban és rámmosolygott.
- Van kedved bejönni? -biccentett befelé én meg megráztam a fejem.
- Még nem fejeztem be a kutatást az üggyel kapcsolatban. -feleltem majd sietősen folytattam. - De valamikor szívesen.
Telefonszámot cseréltünk, majd elindultam vissza a motelbe. Megcsörrent a telefonom, Dean volt a vonalban.
- Későn jövök. -szólt bele rögtön ahogy felvettem. A szemeimet forgattam mosolyogva.
- Máris felfedezted a várost?
- Ő fedezett fel engem Sammy. -válaszolta és szinte láttam magam előtt, ahogy a kocsmában rákacsint a pultoslányra.

- Most ki vagy? -sóhajtottam fel mosolyogva.
- Lemezkiadó producere, és rengeteg tehetséget látok itt. -vigyorgott a vonal másik végén. - Remélem te is valami kiscsaj lakásán vagy épp.
A szemeimet forgattam, bár nem láthatta.
- Az előbb hívott el magához egy, de...
- Öcskös! -akadt ki Dean a vonal másik felén. - A szabályok egyszerűek! Nem fogadunk el spanglit Don nevű alaktól, nincs kutya a kocsiban és a csajok lakására mindig felmegyünk!
Felsóhajtottam. Dean ezt nem értheti, neki az egyéjszakás kaland untig elég, de én más vagyok.
- Nézd, nem kérem, hogy megértsd de... -kezdtem, mire újra közbevágott.
- Komolyan Sammy, állj be apácának mert...
- Szia Dean. -tettem le a telefont a szemeimet forgatva és tovább mentem a motel felé.

*DEAN*
Miután Sam rámcsapta a telefont a fejemet csóvalva tettem el a készüléket. Az érzelmes kisöcsém soha nem fogja megérteni ezeknek a kalandoknak a szépségét. Nem kell hetekig játszani a Rómeót, egy este és aztán többet nem látjátok egymást. A kapcsolatok kiábrándítóak.
A pulthoz lépkedtem a kocsmában egy magabiztos mosollyal és a pultoslányra vigyorogtam aki, hogy bírja az esti műszakot kávét kortyolgatott.
-Hé...Kelly. -olvastam el a tábláját majd a pultra könyökölve vigyorogtam tovább.- Az a kávé állati jól néz ki....akárcsak te.

A lány a szöveg hallatán felnevetett és az egyik szőke tincsét kezdte az ujja köré csavarni. Ekkor azonban felhorkantott mögöttem egy másik női hang.
- Még mindig ezzel a szöveggel tolod Winchester?
Megpördültem és lehervadt arcomról a mosoly, unott arckifejezéssel meredtem rá. Már csak ez a csaj hiányzott.

Bemutatkozás

Sziasztok!:)
Tudom, tudom.. ezer és ezer ilyen oldal van már a világon, ahol novellákat olvashattok, mégis... szeretném megosztani veletek az én elmém szüleményét. Az Odaát (Supernatural) nevű sorozat testvérpárját, Sam és Dean Winchestert állítom újabb megpróbáltatások elé - ezúttal főleg szerelem terén. Minden erőmmel azon leszek, hogy a sorozathoz némileg hű maradjak a jellemek terén. Hetente minimum egyszer írok majd bejegyzést, de magamat ismerve néha jóval több is fog születni, mint egy és igyekszem gifekkel tűzdelni majd néhol az írásom.
Rólam annyit csak, hogy 16 éves vagyok, óriási rajongója az említett sorozatnak és ez az első blogpróbálkozásom. Előre is elnézést az esetleges maradandó károsodásokért amiket a tehetségtelenségem okoz. :'D

Jó olvasgatást mindenkinek! <3