(27. rész) Verseny az idővel

(Hellóhelló mindenki! Tudom, előző héten ismét kimaradt a rész, de cserébe igazán extra hosszú az eheti! Az izgalmak fokozódnak és sose tudhatják szereplőink kiben bízhatnak....

Jó olvasást! ^^ )

* SAM *

*16:34*

Feszülten hajtottam az Impalaval a nedves utakon. A kavicsok ropogtak a kerekek alatt, a motor megnyugtatóan dorombolt. A kormány bőrborítása lágyan simult kezembe és az egész autó kisugárzása egyszerre hatott kellemesnek és veszedelmesnek.
Szerettem ezt a '67-es csodát vezetni, csak nem éppen akkor, mikor egy őrült gyilkos telefonját követve kellett száguldanom Dodge Citybe. 

Az anyósülésen lévő laptop egy csipogással jelezte, hogy a keresés befejeződött, így egy pillanatra odafordítottam fejemet.
Összevont szemöldökkel olvastam le a címet, ahonnan a hívás érkezett, majd ismét az aszfaltra függesztettem tekintetemet.
Nem késhetek el.
A sebességkorlátozást figyelmen kívül hagyva robogtam a cím felé. Valami öreg lebontásra szánt öt emeletes épület.
Ismerős volt, az egész ügy hangulata rémlett valahonnan.

Miután az autóval leparkoltam a ház előtt, órámra pillantottam. Még időben vagyok, egy fél órám maradt. A két és fél órás út még így is durva volt.
Gyorsan összedobáltam mindenfélét a táskámba: sót, gyufát, benzint, vasat, ezüstöt és néhány plusz töltényt a nadrágom hátsó részébe rejtett pisztolyhoz. A táskát a ház bejáratán belépve ledobtam és lassan lépkedtem tovább, a fegyvert magam elé tartva. Szívem hevesen dobogott, és nagyot nyelve osontam végig a folyosókon, majd az emeleteken. Miután ott semmi szokatlant nem találtam, az alagsor felé vettem az irányt. A tárolók poros és dohos sora felé, zseblámpát tartva.

A harmadik tárolónál járva egyszer csak megpillantottam egy szőke, enyhén véres hajtincset. Leguggoltam mellé és rossz szájízzel méregettem.
Helyben vagyunk.
A baljós érzés egyre nőtt a mellkasomban, túlságosan ismerős volt minden. Egy nagy, normálisnak tűnő ház, amely mélyén sötét titkok rejlenek szinte "kínzókamrákként" használt tárolókka...
...Ó te jó ég.

Henry Howard Holmes, vagyis H. H. Holmes.

Lehunytam szemeimet egy pillanatra és azt kívántam bár ne lenne igazam és nem egy 1890-es évekből visszatért gyilkológép szellemről lenne szó.
De minden stimmelt.
- A francba...-suttogtam magam elé lehunyt szemekkel.
- Va...van ott vala-valaki? -szólalt meg ekkor egy vékony női hang reszketve és szipogva. Azonnal felpattantam és a tárolókat kezdtem pásztázni a lámpám fényében, a pisztolyt persze végig előre tartva.
- Merre vagy? -kérdeztem sietősen, majd megpillantottam.
Az egyik mocskos rács mögött ült egy dohos és véres tárolóhelységben.  Szőke haja koszosan és kócosan keretezte könnytől áztatott és piszkos arcát. A lány alig lehetett több 21-nél, lábait felhúzta mellkasához és reszketve ölelte át azokat. Felkarján és lábán néhány friss vágás virított, ajkait pedig majdnem véresre harapdálta...mégis láttam, hogyan nézhet ki, mikor egy normális nap felkel és elmegy szórakozni a barátaival. Mindenezeken kívül is láttam, milyen gyönyörű lehetett.

- Kérlek...segíts. - suttogta rekedtesen, miközben újabb könnycseppek gördültek le arcán. Azonnal letérdeltem a rácsot lezáró lakatokhoz és reteszekhez, és közben beszélni kezdtem.
- Semmi baj, itt vagyok. A nevem Sam Winchester. Te vagy Madison, igaz?
A szőke hajú lány bólintott egy aprót, de nem mozdult.
- Hogy kerültél ide Mad? Láttad a férfit aki bezárt? - kérdezősködtem halkan, a zárral és az álkulccsal bajlódva, mikor valami motoszkálást hallottam a folyosó végéről. Egy pillanatra megdermedten odakaptam fejemet, majd még gyorsabban igyekeztem leszedni a lakatokat.
- A...a hülye haverjaim úgy gondolták jó buli lenne eljönni ebbe a házba. Valami srác ajánlotta nekünk egy bárban. -motyogta a lány hatalmasakat nyelve. - Miután ideértünk....a srácok felmentek az emeletre, de én és Kate.. -a lány újra szipogott és ha lehet, még jobban remegett a keze. - ..mi túlságosan féltünk. Le-le akartunk lépni, de akkor megjelent egy férfi, szakadt és mocskos ruhában...és....és...elkapta Kate-et, engem meg leráncigált a hajamnál fogva és.... és ő.. - Madison újra zokogásban tört ki.
- Mi történt? -próbáltam kedvesebb hangon kiszedni belőle az igazságot. Közben egy újabb lakatot dobtam le a földre. Még egy maradt.
A lány ekkor elborzadó képpel meredt mögém és halkan felsikoltott, szája elé kapva kezét. Arcán halálfélelemmel nyögte ki suttogva a szavakat.

- ...és ő mögötted van.

Nagyra nyíltak szemeim, majd megfordulva épp hogy elhajoltam a felém suhintó kés felől. Felpattantam és rálőttem, de a golyó persze gond nélkül átment rajta. A férfinak régies bajsza és szakadt, vértől áztatott ruhája volt, fején szétfeslett kalapot tartott.

Ott állt előttem ő, a híres H. H. Holmes teljes túlvilági valójában.

A szellem hörögve felém vetette magát és harciasan kaszabolta a levegőt rozsdás késével, de sikerült kitérnem előle valahogyan. Idegesen előkotortam fél kézzel a kősó töltényeket kabát zsebemből és egy gyors és gondosan begyakorolt mozdulattal kicseréltem őket. Holmes egyre közelebb és közelebb ért hozzám, majd mikor már csak egy karnyújtásnyira állt tőlem gomoszan vigyorogva, meghúztam a ravaszt.

Óriási robaj és visszhang kísérte a lövést, de a szörny eltűnt. Madison rémülten felsikoltott, ám tudtam, ezzel nyerek körülbelül egy percet.
Odaléptem a rácshoz és a legutolsó lakatot is leoldottam róla. Az ajtó nyikorogva nyílt ki, én pedig azonnal átvetettem nyakamon a remegő lány egyik kezét és felsegítettem. Szipogva kezdtünk kifelé botorkálni, mikor néhány méter után meghallottam a dühös üvöltést hátunk mögül.
Halkan káromkodtam egyet, majd a lányra néztem.
- Rohanj Mad. Ne nézz vissza. - kiáltottam és mivel láttam rajta, hogy ellenkezni akar, folytattam. - Menj!
Szipogva biccentett és szaladni kezdett, míg én szembefordultam a szellemmel és egy újabb lövést adtam le. Ezúttal már résen volt és kitért előle. Helyette felém dobta rozsdás kését, ami a szokásos három réteg ruhának köszönhetően, csak végigsúrolta karomat és kiszakította a kabátomat.
- HÉ! -kiáltottam fel idegesen rámeredve. - A KEDVENC KABÁTOM!
A szellem ekkor nekem jött és a rácsnak szorított, két kezét nyakamra helyezte. Az erős fojtogatás következtében éreztem, hogy alig kapok levegőt és sötét foltok jelentek meg látóteremben.
Nem ájulhattam el.

Ez volt az a pillanat mikor megláttam néhány méterre a lény mögött a piszkos arcú, de elszánt Madisont...kezében a bejáratnál ledobott táskámmal.
Az eszméletvesztéssel és légszomjjal küzdve próbáltam kinyögni egy szót.
- Va....vas....VAS! -hörögtem, próbálva lefeszegetni Holmes kezeit nyakamról.
A szőke hajú lány lélekszakadva kezdett a vasrúd után kotorászni, majd mikor végre kezébe fogta előre lépett és egy kiáltás kíséretében a szellem felé suhintott.
Holmes abban a pillanatban eltűnt, én meg zihálva és a nyakamat dörzsölve meredtem előre. Próbáltam annyi levegőt beengedni tüdőmbe, amennyit csak tudtam.
Rekedtesen szólaltam meg.
- Köszönöm....-motyogtam, a lány pedig biccentett.
- Kvittek vagyunk. -felelte levegő után kapkodva. Próbáltam tiszta fejjel gondolkodni.

A csontok. El kell égetni őket.

Tekintetemmel idegesen kutattam egy hely után, mire megpillantottam a folyosó végén egy csomó dobozt és zsákot.
Egy próbát megért.
- Fedezz! - kiáltottam a lánynak, aki bólintott és reszketeg kezében erősen szorította a vasrudat.
Lélekszakadva kezdtem kutatni a dobozokban, majd észrevettem egy, a többihez képest túlságosan újnak tűnő zsákot.
Bingó. Bárki is szedte elő a fickót a sírjából, biztos hogy az övé az egyetlen új és sértetlen zsák a kupacban.

Előkotortam a benzint a táskából és sietősen rálocsoltam a csontokra.
Madison felsikoltott, de mire odakaptam a fejemet, csak a suhintást láttam és hogy Holmes vérben forgó szemekkel ismét porrá oszlik szét.
Belevaló csaj volt ez a lány.
Behintettem sóval is a maradványokat, aztán az égő gyufát rádobtam az egészre. 

A tűz egy hangos sercegéssel lángra lobbant, mire Madison odakapta a fejét. Zihált és félt, mégsem hagyott ott.
..Megfeszített állkapoccsal néztük végig ahogy Holmes megjelent és üvöltve porrá égett.


Miután kitántorogtunk az épületből és bedobtuk a cuccokat a kocsi csomagtartójába, a szőke hajú lány megtörölte arcát egy ronggyal. Jól sejtettem, gyönyörű volt.
Némán beült mellém a kocsiba, én pedig elvittem a címre amit mondott.
A fekete autóval lassan megálltam a családi ház előtt, Mad pedig rám nézett.
- Megmentetted az életemet Sam. -szólalt meg aztán végül, mire beletúrtam hajamba, kissé kisöpörve azt homlokom elől.
- Te is az enyémet.
A lány ajkaira halvány mosoly ült ki, aztán kicsit hezitált.
...Végül előremászott és hosszan megcsókolt.

Ledöbbentem és egy pillanatra lehunytam szemeimet. Nem tudtam mit reagálni, az egész egyszerre tűnt helyesnek és rossznak is...
...ugyanis eszembe jutott Bella. Hirtelen elszakadtam tőle, lefagyva meredtem rá.
- Viszlát Sam. -motyogta Madison egy halvány mosollyal és kiszállt az autóból. Ahogy becsöngetett a házba és meglátták a szülei, könnyekkel küszködve ölelték magukhoz.

Egy félmosoly kúszott arcomra, de a telefonom csörgése kirántott a pillanatból.
Összeráncolt szemöldökkel meredtem a képernyőre.
- Itt Sam. -vettem fel.
- Samuel ide figyelj, azonnal Deanhez kell menned! Hallod? Veszélyben van! -kiáltotta idegesen, bennem pedig meghűlt a vér.
- Mi..?
- MEG FOG HALNI! -mondta még hangosabban és kétségbeesettebben...én pedig mindent megértettem.
Madisonékat egy srác vezette egyenesen Holmes karjaiba, valószínűleg ugyanaz, mint aki előásta a csontokat. A Zodiákus hasonlóan legendás volt és zombi, tehát őt is fel kellett támasztani.

Ketté szedtek minket. Egyenesen belerohantunk a csapdába.

.....És kétségem sem volt afelől, hogy ez Ryan műve.

*BRIANA*
*húsz perccel a telefonhívás előtt*

*17:04*

Hasba könyököltem a srácot és kifordulva a szorításából elléptem tőle.
- MI A F...
- Hééé cica, nem is örülsz nekem? -tárta szét karjait vigyorogva Ryan és félre biccentette fejét.
- Repesek. -mormogtam neki, mire elnevette magát. - Mi van, mit akarsz? -próbáltam siettetni a dolgot. Nem volt kedvem a hülyeségeihez mióta megölte azt a kiscsajt.
-Hová sietsz? Be kell számolnod a pasidnak minden lépésedről?
Összefontam magam előtt karjaimat.
- Nem tartozom se neki, se neked magyarázattal.
A srác vigyorogva nekidőlt a falnak a boszorkány lakásában.
- Hát persze.
- Mit akarsz?
- Csak látni téged.
- Megvolt.
Farkasszemet néztünk egymással, majd ő ellökte magát a faltól és veszélyesen közel lépett hozzám. Ingadozva sétált, és bűzlött az alkoholtól.
- Ugyan már Bree...Tudom, hogy hiányoztam. -búgta a fülemhez hajolva és végig rosszfiúsan mosolyogva.

- Egy kicsit...-motyogtam bódultan, aztán észbe kapva hátrébb löktem. - Személyes tér Edward, Jacobot választottam.
Ryan felvonta mindkét szemöldökét, aztán vállat vonva meggyújtott egy cigit. Felém kínálta, én meg elfogadtam és leültem a földre.
- Miért vagy egyáltalán azzal a szépfiúval? -mormolta végül rám sandítva.
- Semmi közöd hozzá. -vágtam rá beleszívva a cigibe.
- Rohadtul jobbat érdemelsz nála teeeh. -morogta vissza elnyújtva a szót. Felnevettem.
- Részeg vagy Ryan.
- Te meg szexi.
 A fejemet ráztam hitetlenkedve.
- Ne erőlködj, mi már megpróbáltuk egyszer és nem jött össze. Lezártam a témát.
- Deannel se jött össze.
- De azt én basztam el.
Újra egymásra meredtünk némán, aztán közelebb csúszott, szinte az arcomba mászva.
- Azt meg én. -mormogta és hirtelen megcsókolt. Lefagytam, majd mellkasára tettem kezemet és hátrébb löktem.
- Nem vagy normális! -csattantam fel és közben a cigit is elejtettem.
- Mi a szarért ellenkezel? Te is akarod, valld be! -kelt fel a földről ő is és idegesen méregetett.
- HÁNYSZOR MONDJAM MÁR, HOGY NEM? -üvöltöttem vissza és csípőre tettem kezeimet. - Nein! Non! Nei! Nesze jelnyelven is. - mutattam fel középső ujjamat, majd feszülten elindultam kifelé.
Az agyamra ment már ez a srác. Lehet hogy egyszer évekkel ezelőtt volt valami közös bennünk, de annak már túl sok ideje. Véget ért.
Nekem arra a hülye Winchesterre volt szükségem.

- Hová szaladsz? A pasidhoz? Meghalt.

Ryan szavai olyan váratlanul értek, hogy mindenem megdermedt. A levegő benn szorult tüdőmben, szívem kihagyott egy ütemet, a lábaim pedig nem vittek tovább előre. Száját megnyalta és szinte éreztem mustráló tekintetét.

- Mi van...? -nyögtem ki lassan megfordulva és megfeszítettem állkapcsomat. - Csak blöffölsz. -ráztam a fejemet.
A férfi arcára egy lassú vigyor kúszott és széttárta karjait.
- Szétválasztottam őket. Egy ügyecske itt....egy másik ott....-biccentette oldalra fejét. - ....te meg itt.
Nagyot pislogtam és ökölbe szorult kezem.
- Dean amióta az eszét tudja, vadászni jár. Holmi szörny nem végezhet vele.
- Ez nem is "holmi szörny". -vigyorgott elégedetten Ryan. - Ez legendás.
Szorosan összepréseltem ajkaimat és szinte remegtem a dühtől.
- Mégis mire jó ez az egész, hm? Szétszeded a csapatot, és aztán azt várod, hogy ettől a karjaidba ájulok, mint valami szar könyvben?
- Te szoktál könyveket olvasni?
- Neked ez jött le ebből?
Hűvös csend telepedett közénk és a srác felém lépett.
- Bree, tudod, hogy... -kezdte, de elkapva pólóját a falhoz löktem, alkarommal nyakát szorítva le. Elegem volt a rohadt kis játékaiból.
- HOL VAN? -ordítottam rá, erősen a falnak nyomva. Hajam előrehullott arcomba és szememet ide-oda kapkodtam az övéi közt.
Lustán mosolygott vissza rám és felemelte egyik kezét.
- Pénteken találkozunk.
 - ....mi a... - szólaltam meg furcsállva, miközben ujjainál halvány, lilás szikrák jelentek meg. Egy számomra ismeretlen és dallamos nyelven motyogott valamit, az elmém meg kitisztult egy pillanatra teljesen.

Hatalmasat pislogtam, néhány másodperc kellett hogy magamhoz térjek. Lazítottam szorításomon és hátrébb léptem tőle.
- Pénteken. Persze. Ott leszek a kocsmában. -bólintottam. Fogalmam sem volt mi történt velem, de éreztem, hogy találkozni akarok vele. Többször. Muszáj. Szükségem van rá.
- Jó kislány. -vigyorgott önelégülten és a boszi hullájára pillantott, majd saját csuklóját dörzsölte meg; azt, amiből nemrég lilás szikrák pattantak ki. - Kösz a trükköt. -biccentett neki, mintha még élne a csaj. 

Ezt követően csak meglapogatta a vállamat és egy rövid intés után távozott.

Zavart voltam...de tudtam mit kell tennem.

Telefonálnom.

*DEAN*
*17:40*

Hajnalban egész végig azt a hülye sírhelyet temettem vissza, csak hogy aztán késő délután megint kiáshassam. Pompás volt. Sam nem vette fel a telefont mikor napközben hívtam, úgyhogy folyton emlékeztetnem kellett magamat, hogy ő is vadász és tud vigyázni magára.
Alig vártam, hogy kicsit besötétedjen és letudjam Walking Deadet, majd hatkor összeszedjem Samet és végre elhúzzunk.

Már fél órája vártam Frankensteint a temetőben, mikor végre mozgást észleltem néhány sírkő mögül. Ideje volt, hogy az aki feltámasztotta leadja neki a drótot, ez meg idejöjjön.
A kihegyezett karóval kezemben felkeltem a földről és unottan felsóhajtottam. Sammy miatt jobban aggódtam, mint a zombi fickó miatt.
-Ne húzzuk egymás idejét, én tudom, hogy rám vadászol, én meg rád és...-kezdtem de ekkor a sírkő mögül a gondnok lépett ki. Az idős férfi kicsit remegve tartotta kezében a puskát, de elszánt arccal lépkedett felém lassan.
- Menjen odébb! Mocskos sírrabló! -kiabálta én meg felvont szemöldökkel tartottam magam elé védekezően kezeimet.
- Hohóó, csak nyugodjon le. -próbáltam meggyőző lenni. - Nem vagyok sírrabló.
- SÁTÁNISTA! -üvöltötte a bácsi megrázva a fegyvert, miután végigmérte a helyszínt.
Ásó. Üres és véres koporsó. Apa nyitott naplója a földön. Karó a kezemben.

Valljuk be, nem kelthettem valami jó benyomást. És még csak háromnegyed hat volt.

- Mi? Nem, nem, nem ez nem sátánista...ez..... ez csak.... öhm.... -gondolkodtam, aztán elkomorulva böktem ki. - ...nincs kifogásom.

Az ősz hajú, kék baseball sapkás figura már épp válaszolni akart volna, mikor hirtelen valami nekirohant és leterítve őt a földhöz vágta.
Azonnal kapcsoltam.

Rohanni kezdtem feléjük, minden erőmet felhasználva. A zombi szakadt ruhája rászáradt vértől és rothadó hús szagától bűzlött, arca ocsmány fintorba gyűrődött, de  minden ellenére is szélesen vigyorgott.
Élvezte a gyilkolást...ezt megerősítve pedig rászorított ujjaival a kezében tartott késre.

Ráugrottam a szörnyre és azzal a lendülettel lelöktem a sokkot kapott gondnokról. A halott fickó felhördült és vicsorogva suhintott felém a pengével. Gyors mozdulattal kitértem és kivertem a kezéből fegyverét, ezt követően pedig lekevertem neki egy hatalmasat.
A lény ordítva ugrott rám, a lendülettől pedig mindketten a földre zuhantunk. A fejem zúgni kezdett az érkezés okozta csattanás miatt, egy pillanat erejéig pedig homályosan láttam.
Szemem sarkából láttam, hogy a gondnok elsiet rémülten.

Oh oké, köszi a segítséget Scooby.

Levegő után kapva ragadtam meg a fölém tornyosuló alakot, majd minden erőmet bevetve dobtam arrébb. Az adrenalintól felpezsdült a vérem, míg szemeimmel a karóm után kutattam.
A szörny feltápászkodott és újra nekiindult.
...Azt, hogy időközben felkapta a pengéjét, már túl későn vettem észre.

Amint elég közel ért, egy heves mozdulattal beledöftem a karót mellkasába.
Ő pedig a kést a gyomromba.

Nagyra nyíltak a szemeim, hitetlenkedve bámultam a kiálló pengére. Az elmém nem fogta fel még ami történt, mikor a szörny hörögve tántorogni kezdett és belezuhant a koporsóba.
Nem érdekelt. Nem is értettem.
...Csak azt éreztem, ahogy elöntött az iszonyatos fájdalom. Minden ismét felgyorsult, érzékeim kiélesedtek, a kínzó, pokoli kín pedig csak nőtt és nőtt a gyomrom felől.
Megszédültem és elestem, a földre érkezés már meg sem ártott.
A kést egy mozdulattal kirántottam, majd levegő után kapkodva szorítottam kezemet a vérző sebre.

A francba Öcskös. Sajnálom.

(26. rész) Forró nyomon

( Üdv drága olvasóim! Íme, itt is van a zsír új rész, kicsit az események is begyorsulnak. Remélem tetszeni fog, pozitív/negatív komment is jöhet természetesen.  Jó olvasást! ^^ )

*SAM*

Másnap reggel egy kávéval kezemben szálltam ki az Impalaból a motel előtt. Kettős érzésekkel küzdöttem: jókedvű voltam a Bellaval eltöltött randi miatt, de másfelől egy nyomasztó hangulat lett úrrá rajtam az ügy hatására, amit találtam a neten. Durva gyilkosság és a mi asztalunknak tűnt.

Ideje visszatérni a melóba, amíg a Ryan utáni kutatás nem halad.

Belöktem az ajtót és elkiáltottam magamat.
- Reggelt'! Mássz ki a sörös üvegek közül és... -kezdtem, de hirtelen megtorpantam.
A bátyám az asztalnál ült egy pisztolycsövet tisztogatva és teljesen józannak tűnt. A szobában tisztítószag terjengett, és az egész helyzet hirtelen olyan kaotikusnak látszott.
- Csá Sammy. -köszönt és a karórájára nézett. - Hát nem túloztál mikor azt mondtad későn jössz.
- Mi ez a szag? -kérdeztem vissza elfojtva nevetésemet, közben pedig becsuktam az ajtót magam mögött.

Nyilván egy lány járt itt az éjjel, különben Dean a nappaliban horkolna.
- Tavaszi nagytakarítás. -nézett rám egy műmosollyal arcán, aztán a kanapé felé biccentett. - Történt egy kis baleset, de néhány takarító hölgy eltűntette.
Értetlenül meredtem rá, aztán ahogy megértettem, elszörnyedővé vált tekintetem.
- Csak nem valami csaj és te....? -kezdtem és kirázott a hideg a gondolatra. Többet nem ülhetek arra a kanapéra, ha a "baleset" szó alatt ugyanarra gondolunk.
Dean már épp szólásra nyitotta a száját, mikor kinyílt a szobájának ajtaja és a kilépő lány beléfojtotta a szót.
- Hát nem is "valami csaj". -dőlt neki az ajtófélfának összefont karokkal...Bree.

Tuti volt valami a kávéban és csak halucinálok.

Döbbenten kapkodtam a tekintetemet köztük, nem akartam elhinni, hogy ennyire jól bevált az sms küldős trükköm. Szóba álltak és Briana itt is aludt.

- Ne aggódj Samuel, a kanapé tiszta. Csak lehánytam egy kicsit tegnap este. -vont vállat Bree és a konyha felé sétálva felkapott egy bögrét, hogy főzzön egy erős kávét.
Megkönnyebbülten biccentettem és leültem a kanapéra lassan kifújva a levegőt.
- Mi történt köztetek? -fürkésztem Dean nyugodt arcát, amint Bree hallótávolságon kívülre került.
- Nem tudom. Asszem összejöttünk. -felelte továbbra is a fegyvert tisztogatva, mintha semmiség lenne.
- Mi van? -kérdeztem vissza hitetlenkedve. Egyik ámulatból a másikba estem. - Dean Winchester tovább lát egy éjszakánál?
A bátyám egy lesújtó pillantást vetett rám, de én csak halkan nevettem.

Képtelenségnek tűnt, hogy ezek együtt vannak és nem ölik egymást.

- Ügyet keress Sammy, ne a humorérzéked. -mormogta vissza, mire előszedtem a laptopomat vigyorogva és megkerestem a melót, amin reggel Bellatól jövet agyaltam.
- Ami azt illeti, már találtam. -pötyögtem a gépen, Dean meg odasétált mögém és megtámaszkodott a kanapé háttámláján. - Wichita, Kansas. A 19 éves Sophie Bennettet holtan találták ma reggel az egyetemi könyvtár mellett. A torkát elvágták, három helyen megkéselték, testét összeverték....-soroltam a fejemet ingatva.
- És? -kérdezett közbe gondterhelt arccal a bátyám, nem értve ez miért a mi terepünk.
- Az oldal szerint a lány teste mellett vérrel festve valamiféle szimbólumot találtak, de a képet nem közölték le. -pillantottam fel rá. - Talán valami istenségé, vagy okkult társaságé lehet, de szerintem egy próbát megér.
A bátyám bólintott.
- Halvány, de most ez is megteszi. -lökte el magát és pakolgatni kezdett egy táskába.
- Hová? -lépett be a szobába Bree, kezében egy piros bögrével.
- Meló. Néhány nap és jövünk. -közölte röviden Dean, a csaj pedig biccentett.
- Nekem is van egy. Asszem boszorkány, de majd bevágom a kemencébe, mint Jancsi és Juliska. -vont vállat és felkapta telefonját az asztalról, indulni készült. A bögrét lepasszolta és az ajtó felé fordult.

- Bree! -szólt utána a bátyám kiegyenesedve, ő pedig megfordult.
- Hm?
- Ne ölesd meg magad.
- Te se Winchester. - mosolyodott el halványan és egy pár másodperces habozás után közelebb lépett és röviden megcsókolta. Dean vonásai ellágyultak az érintésére. Bree hátrébb lépett végül, de ő is sokkal nyugodtabbnak nézett ki.
- Samuel. -biccentett nekem is a csaj, és kivonult a motelből.

~

- Stark és Banner ügynökök, FBI. - közölte Dean magabiztos hangon a velünk szemben álló rendőrfőnöknek. Egy pillanatra felmutattuk a hamis igazolványainkat, majd a fekete öltöny belső zsebébe csúsztattam és próbáltam megtartani a komoly arcomat.
A fickó összevonta szemöldökét és felszegte fejét gyanakvó tekintettel.
- Ezek nem ostoba Marvel szuperhős nevek...? -dörmögte.
- Uuh úgy tűnik valaki DC-s. -húzta el száját a bátyám, miközben megveregette a férfi vállát és belépett mellette a gyilkosság helyszínére.
A nevetést visszatartva követtem és lassan járattam végig tekintetemet a helyszínen.
Mindent sötét, alvadt vér borított két méteres körzetben.

A könyvtár egy vérfürdővé vált, a szőnyegen pedig ott volt az a bizonyos jel.

Lassan leguggoltam a szimbólum mellé és hunyorogva vizsgálgatni kezdtem. Tudtam, hogy már láttam valahol.
Dean lehajolt mellém és kérdő tekintettel bámult rám.
- Mit gondolsz? -biccentett előre felé.
A vérből kirajzolódó formát fixíroztam. Egy fordított Z betű, tőle nem messze pedig egy kör, benne kereszttel.
- Valahol már láttam ezt a jelképet. -mormogtam miközben készítettem róla egy képet.
Dean biccentett.
- Az EMF mérő totál kiakadt. -szólalt meg és a fejét csóválta. - Déva?
- Nem, az más jelet hagy. -ellenkeztem, aztán mindketten kiegyenesedtünk. - A lányról mit tudtál meg?
- Sophie az átlagosabbnál is átlagosabb volt, jó tanuló, pompomlány és a népszerűségi skála legteteje, amit mondjuk nem is csodálok. -nézegette hümmögve a fotóját a szőke lánynak.
- Dean! -szóltam rá sziszegve. - A lány halott, te meg épp a szemeiddel vetkőzteted le. -morogtam. - Egyébként is, barátnőd van.
- Lassan a testtel Sammy! -emelte fel maga elé védekezően kezeit és elvigyorodott. - Attól még, hogy már rendeltél, nézegetheted az étlapot.
A szemeimet forgattam, míg a nyomozó rosszallóan bámult minket.
- Van tippjük Ügynökök? -méregetett bennünket, Dean pedig zsigerből válaszolt a szimbólum felé biccentve.
- Zorró gonosz ikertestvére.
- Úgy érti dolgozunk az ügyön, köszönjük a segítséget. -vágtam oldalba Deant és sietősen távoztunk.

Kicsivel később egy lepukkant wichita-i motelnél álltunk meg. Smsben megírtam Bellanak, hogy minden oké, de nem tudom meddig maradunk még.
Úgy egy fél óra laptopon való kutatás után diadalittasan húztam ki magamat.
- Megtaláltam. -sóhajtottam, Dean pedig érdeklődve nézett fel a lányról szóló papírok közül.
- A jel egy '60as évek beli hírhedt gyilkos, a Zodiákus szimbóluma. -folytattam és gondterhelten olvastam a részleteket. - A férfi kilétével kapcsolatban több lehetőség is felmerült, de sosem kapták el, Arthur Leigh Allen, az első számú gyanúsított, pedig meghalt, mielőtt rábizonyíthatták volna. -mormoltam. - Ahogy Sophiet megölték...-ráztam a fejemet komoran. -...pont ugyanolyan mint a '66 október 30.-i
Cheri Jo Bates esete.
- Szóval mivel van dolgunk? Bosszúálló szellem?
- Több mint 40 év telt el, nem illik bele a képbe. -ellenkeztem, mire a bátyám megtöltötte kősó töltényekkel pisztolyát és kibiztosította.
- Akkor ideje meglátogatni Arthur barátunkat.

~

Már vagy egy órája ástunk a sötét temetőben, mire elértük a koporsót. Zihálva állítottam bele az ásót a földbe, amíg Dean a homlokát törölte meg fáradtan.
- Remélem most jó szarul érzi magát. -morogta és minden erejét összeszedve felnyitotta a koporsót.
Felszisszentem és megdörzsöltem az arcomat.
Francba.

A koporsó üres volt.

Dean hangosan káromkodott egyet, majd idegesen visszalökte a fedelét.

- Fasza. Egy újabb Walking Dead epizód. -horkantott fel.
- De miért akarta bárki is feltámasztani..?
- Nem tudom Öcskös. Talán...-kezdte, de szavait a telefonom csörgése szakította félbe.
Összeráncolt szemöldökkel vettem elő.
- Ismeretlen. -közöltem és kihangosítva vettem fel.
- Sam Winchester. - szóltam bele komoran.
- I-Itt...itt Ma-Madison...Howells...-sírt egy női hang a vonal túloldalán. Értetlenül néztünk össze a bátyámmal.
- A...azt mondja...-szipogott a lány. - ...hogy három órát kapsz, hogy... -újra zokogásban tört ki, de folytatta.  - ...hogy ezt a nyávogós ribancot...kimentsd. -sírta a fiatal lány. - Dodge City. I-itt...leszünk. -zokogta és a vonal megszakadt.
Döbbenten és szótlanul meredtem a bátyámra, de ő is épp olyan tanácstalannak tűnt mint én.

- Menj Sammy, vidd a kocsit. Én ezt elintézem. Holnap hatkor a wichita-i motel előtt találkozunk. -biccentett aztán megfeszített állkapoccsal,  én pedig lassan magamhoz tértem a döbbenetből. Elindultam, de Dean elkapta a karomat komor arccal.
- Egy karcolást se a Kicsikémen Öcskös.

* BREE *

- Van egy meglepetésem számodra. Vadász. - sziszegte a vörös hajú boszorkány és a "vadász" szót olyan undorral mondta, hogy még én is elfintorodtam. Előkotort egy átokzsákot a zsebéből, mire a szemeimet forgattam.
- Nekem is neked, Bibi Blocksberg. - mormoltam és előrántva a pisztolyomat, nemes egyszerűséggel fejbe lőttem a másodperc töredéke alatt.
A nő holtan borult le a földre, kezéből kiejtette a kis batyut.
Ribi. Minek pazarolja az időmet?
Előszedtem telefonomat, hogy csekkoljam írt -e valamit Dean, de semmi nem volt.

Ha megöleti magát, még jól pofán is verem.

Oké hiányzott kicsit, tekintve, hogy tegnap milyen éjszakánk volt, de...a világért se vallottam volna be neki.

Már épp indultam volna Dumbledore ribancos változatától haza felé, amikor is hirtelen egy kéz tapasztotta be számat hátulról és lefogta kezeimet mielőtt bármit is tehettem volna.
- Helló cica. -suttogta fülembe a férfi.

Ryan.

Na basszus. Lehet nem Winchester lesz az egyetlen aki ma feldobja a talpát. 

(25. rész) A szerelem nevében...

(!VISSZATÉRTEM, RÁADÁSUL EXTRA HOSSZÚ RÉSSZEL! 
Először is minden drága olvasómtól szeretnék elnézést kérni kereken egy hónap ~azaz 4 rész~ kimaradásért, de kicsit zűrösen alakultak a dolgaim és nem maradt se energiám se ötletem ide... sajnálom sajnálom ❤ Igyekszem visszatérni a heti részekkel mostantól.
A másik dolog pedig, csak annyit, hogy Bella karakterében egy aprócska változtatást hoztam létre: megváltoztattam a lányka faceclaimjét, mivel Lilyről be kellett látnom, hogy nincsenek megfelelő gifek.  A szépséges Nicola Peltz veszi át helyét ideiglenesen, amíg nem találok jobbat. 
Jó olvasást! ^^ )

*SAM*

A vérfarkas egy fájdalmas nyögés kíséretében a földre zuhant, én pedig zihálva eresztettem le a pisztolyomat. A lény tekintete üressé vált és egy utolsó halovány sóhaj hagyta el ajkait, mielőtt még teljesen kimúlt volna.
Kicsit sántítva bicegtem el a pince lejáratáig és felemeltem a fegyvert, hogy szétlőjem a lakatot, ami zárva tartotta azt.
Csak reménykedni tudtam, hogy mindketten jól vannak. Miután Bree nem jelentkezett, még gyorsabban hajtottam az utakon a '67-es szépséggel, tudtam, hogy valami rossz történt. Beérve persze összetalálkoztam az épp indulni készülő fickóval, így ezüstgolyót eresztettem a szívébe, mielőtt még ő tette volna ugyanezt velem.

Az egyetlen veszteség a kificamodott bokám és egy karmolás volt.

Hatalmas robaj kísérte a ravasz meghúzását, a lakat pedig lehullott. Fáradtan löktem be a nyikorgó pinceajtót.
- Jöttök, vagy kettesben hagyjalak még titeket? -festettem fel arcomra egy félmosolyt és közben a fegyvert tartó kezemet vérző oldalamra szorítottam.
- Sammy...! -lépett el azonnal a bátyám Bree elől és felrohant hozzám. Végig mért, majd kiszúrva a sérüléseket, megragadta kabátomat.
- Te teljesen begolyóztál Öcskös? Egyedül vadászol?! -meredt rám hitetlenkedve és kicsit dühösen. Végül hatalmasat nyelt és átölelt szorosan.

Közben Bree is megjelent mögötte, arcán elkent friss könnycseppek csillogtak.
...Mi történhetett köztük?
- Úgy érti, hogy kösz Samuel. -mosolygott kissé erőltetetten a lány. Dean ismét nagyot nyelt és elengedett biccentve. Átkarolt, kezemet átvetette vállán és segített elindulni kifelé.

Ennyi év után is aggódott még értem, mikor ő volt fogságban.

A kocsiban egy darabig feszült csend uralkodott, amit végül Bree tört meg.
- Bocs, hogy elbasztam a mentőakciót Sam.  -sóhajtott, de én csak hátrafordultam és megráztam a fejemet.
- Bárkivel megesik. -bíztattam. Dean felhorkantott, mozdulatát mindössze egy kérdő pillantással díjaztam.
Egy darabig némán utaztunk, aztán meguntam a feszült csendet.

Olyan jó hangulat uralkodott a kocsiban, mint egy temetésen.

Előrenyúltam a rádióhoz és a bátyám rosszalló pillantásával nem törődve, benyomtam egy adót. Az autóban felharsant Bon Jovi elképesztő hangja, ahogy a Dead or alive-ot énekli teljes átéléssel.
Kibámultam az ablakon és lassan bólogatni kezdtem az ütemre. Láttam, hogy Bree is halványan elmosolyodik a dal hallatán, és még Dean szorítása is a kormánykeréken  mintha lazult volna.
- ...and I walk these streets.. -kezdtem dúdolni halkan, miközben lopva a vezető ülés felé pillantottam. Meglepetésemre azonban nem ő szólalt meg.
-...a loaded six-string on my back..-folytatta Bree a dalt, duettet énekelve fáradtan a rock istennel.

- I play for keeps' cause I might not make it back.. -fordítottam fejemet hátra a lányhoz és elvigyorodva dúdoltam tovább.
- I've been everywheeeeere...-nyújtotta el a szót Bon Jovit imitálva. - ...and still I'm standing taaaaaaall..
-I've seen a million faces, and I've rocked them all! - vigyorogtam, majd a refrént együtt kezdtük el hangosan énekelni.
- CAUSE I'M A COWBOOOOY!
A csaj nevetve dalolt velem együtt, és a szemem sarkából láttam, ahogy Dean próbál elnyomni egy halovány félmosolyt. Ez az. Meg kell törni a jeget, ha már ilyen közel járok.
A bátyám felé fordultam és finoman megütöttem a vállát.
- Ugyan már Dean! -mosolyogtam és még feljebb hangosítottam a rádiót, hogy az egész kocsiban Bon Jovi üvöltsön.

....És meglepetésemre a következő refrént már mindhárman együtt énekeltük.
- I'M WANTED... -kapcsolódott be ő is és mosolyogva nézett rám, aztán vissza az útra. - ...DEAD OR ALIVEEEEEE...

Hosszú idő óta először, abban a pillanatban minden olyan egyszerűnek és normálisnak tűnt.

~

Késő este érkeztünk vissza Beacon Fallsba a Lawrenceba való kitérés miatt. Összeszedtük a cuccunkat a motelből, Bree átült a saját kocsijába és kimondatlanul is tudtuk mindhárman, hogy Beacon Fallsba kell visszatérnünk; magunk mögött hagyva ezt a várost, ahol annyi nehézség, hazugság és átverés után Charlie is életét vesztette.

Mintha egész Lawrence el lett volna átkozva.

Miután az útszéli kissé lepukkant motelben lepakoltunk, átöltöztem és írtam egy smst, majd Deanhez fordultam.
- Későn jövök. - közöltem, mire egy értetlen arc volt a válasz.
- Mert?
- Meglepem Bellat. -biccentettem. Még mielőtt Deant elrabolták volna, elköszöntem tőle, ő pedig visszatért ide.
- Mivel? Hogy levágatod végre a hajad?
- Nagyon vicces. -forgattam a szememet és elindultam kifelé.
- Sammy...! -szólt utánam a kanapéról.
- Igen?
- Vigyél fegyvert is. -mondta komor arccal.

Hitetlenkedve széttártam karjaimat.

- Dean, ő a barátnőm! - bámultam rá megnyomva a szavakat, a bátyám arca pedig meglepetté vált. Kikapcsolta a tv-t és felkelve odasétált hozzám.
- ....A barátnőd? Ennyire komoly a csajjal? -kérdezte végül óvatosan. Bólintottam.
- Öcskös, tudod, hogy a mi életünkbe ez nem igazán fér bele...
- És ha elegem van ebből az életből? -vágtam rá megemelve hangomat és beletúrtam hajamba. - Nem csinálhatjuk ezt örökké!
- Hát örökké nem is, a mi melónk nem az az 'idősen párnák közt meghalva' típusú munka. - vont vállat, de arcomat látva, gyorsan folytatta. - Sammy az életünk szívás, tudom, de ez van. Dönthetsz, hogy hátat fordítasz és meghalsz, vagy folytathatod a harcot nem számít mi történik.
Nagyot nyeltem, le sem véve tekintetemet róla.
- És ha én a szerelmet választom? A normális életet? -kérdeztem halkan. Dean láthatóan összezavarodott és nem tudott mit mondani.
- Sosem tennék előrébb nálad senkit, de ha van esély arra, hogy egy vadászat után mindkettőnket várja valaki, ha nem is otthon, de egy dohos motelszobában....hát ragadd meg a lehetőséget. - folytattam és megveregettem a vállát egy halvány mosolllyal. Tényleg nem értette mire akarok kilyukadni?
- Én nem utazom kapcsolatban Sam. Ha lenne is csaj, aki...
- Van. -vágtam közbe és leeresztettem kezemet lassan. - Csak nem akarod belátni. Későn jövök.
Azzal rámosolyogtam és biccentve kiindultam a motelszobából.


Mikor Bella meglátott az ajtóban álldogálva, azonnal felderült arca.

- Nahát, ki van iiitt? -kérdezte elnyújtva a szót boldogan.

Szinte rögtön a nyakamba vetette magát, mire mindketten eldőltünk.
- Sam! -nevetett és ahogy fölém hajolt, szőke haja előrehullott. A mosolya mindent megért.
- Szia. -mosolyogtam vissza és megsimítottam arcát finoman. Bella szemei csillogtak az utcai lámpa fényében és lehajolva megszüntette az arcunk közt lévő apró távolságot is, azzal, hogy ajkait az enyémre tapasztotta. Lehunytam szememet és beletúrva szőke hajába visszacsókoltam.
Ő volt minden, amire abban a pillanatban szükségem volt.
- Gyere! -húztam karjánál fogva az autó felé, miután felkeltünk.
- Saaam, így kezdődnek a nagyon béna horror filmek. Két fiatal szerelmes...-kezdte, szívem pedig nagyot dobbant az utolsó szó hallatán. - ...nevetgélve egy autóban, mialatt a gyilkos alattomosan bámulja őket egy fa mögül.
A fejemet csóváltam, a vigyor pedig levakarhatatlan volt az arcomról.
- Említettem már, hogy mivel foglalkozom?
- És ha egy bohóc az? -csillantak meg szemei gonoszan.
Kirázott a hideg.
- Akkor ott halunk meg Bella.
- Én hősöm.

Miután beszálltunk a kocsiba, a lány izgatottan fordult felém.
- Szóval, hová megyünk?
- Meglepetés. - válaszoltam az utat figyelve.
- Nem szeretem a meglepetéseket. -sóhajtott színpadiasan, én meg nem tudtam elmenni a gondolat mellett, hogy milyen aranyos arcot vágott közbe.
- Miért nem?
- Valahogy sosem jó a vége.
Megnyugtatóan egyik kezemet combjára helyeztem, habár tekintetem továbbra is szorosan az útra tapadt.

Átéreztem a szavak súlyát.

Az autóval végül egy öreg kilátónál parkoltam le. Üres volt, rajtunk kívül talán senki nem is járt arra egy ideje. Kiszálltunk, Bella pedig döbbenten és óvatosan nézett körbe, olyan volt, mint egy kisgyerek az édességboltban.
- Ez... -kezdte elakadó lélegzettel, ahogyan szemeit végig futtatta a lábunk alatt elterülő éjszakai város látképen és az égen szikrázó milliónyi apró csillagon. -....Ez a hely gyönyörű. -motyogta.
Boldogan mosolyogva mögé léptem és hátulról átöleltem a törékeny lányt.
- Nem csak a hely. -suttogtam elábrándozó képpel őt bámulva.

Bella hagyta, hogy így álldogáljunk, teljesen belesimult karjaimba, míg végül felpillantott rám.
- ...Nem félsz? -kérdezte halkan.
- Mégis mitől?

 - Attól, hogy mit tartogathat nekünk a jövő. -nagyot nyelt, míg a válaszon agyaltam.
- Nem. -feleltem aztán miközben elkaptam tekintetét. - A jövőnktől nem. A bohóctól kicsit.
A lány elnevette magát egy pillanat erejéig, kissé megkönnyebbülten.
- Miért vagy olyan biztos bennünk?
- Te miért nem?
- Nincs viszonyítási alapom. -biccentett végül. Halkan felsóhajtottam.
- Egyszerűen tudom, hogy ez a megfoghatatlan dolog köztünk...igazi. - próbáltam megfogalmazni, ő pedig szerelmesen mosolyogva még jobban hozzám bújt.
- Akkor jó. -suttogta.
- Akkor jó. - ismételtem meg én is a szavakat.
Mindketten a lenti város fényeit bámultuk, majd az égre függesztettem szemeimet. Apró pöttyökként világítottak a csillagok a sötét égbolton.
- Sam? - szólalt meg végül Bella és felemelve vékony kezét, odafordította fejemet maga felé.
- Hm?
- Azt hiszem láttam idefelé egy kicsi sárga autót, amiből a lehetségesnél jóval több piros orrú, hosszú cipős, festett arcú figura szállt ki. Aggódnunk kéne?
- Úgy utállak Bella Clinton. -forgattam a szemeimet, a lány meg nevetve megfordult karjaimban, hogy velem szemben lehessen. Lábujjhegyre állt.
- Késő Sam, azt hiszem beléd zúgtam. -suttogta vigyorogva és nyakamnál fogva közel húzott, hogy egy lágy csókkal tetézze az egyébként is veszélyesen heves szívdobogásomat.

Atyám, azt hiszem nem mehetünk tovább Beacon Fallsból.

*DEAN*

Ásítva kapcsolgattam a tv-t, mikor kopogtattak. Összeráncolt homlokkal fordítottam a hang irányába fejemet. Nem vártam vendégeket, Sam meg még csak egy órája lépett le.

Lassan felkeltem a kanapéról és csendesen az ajtóhoz lopakodtam, hogy kinézzek a kukucskáló lyukon.
Mikor megláttam ki az, csak a szemeimet forgattam és gyorsan kinyitottam az ajtót.
- Mit akarsz? -kérdeztem unottan azonnal, Bree pedig hátra hőkölt.
- Jézusom, csillapodj már Morgó. -motyogta. Jól hallottam,hogy egy törppel hasonlított össze?
- Sam írt, hogy jöjjek, mert ti bolondok tudjátok, hogyan lehet kirobbantani az apokalipszist kétszer, de egy piti kis melóval nem tudtok elbánni. -hadarta csípőre tett kezekkel.
- Nincs semmilyen ügyünk.
A csaj egy tipikus "ugyan kérlek" pillantást vetett rám.
- Ha most megint belekezdesz a Keresztapa beszédeit lealázóan fergeteges mondókádba, arról, hogy nekünk nincs semmink közösbe...
- Ne kombinálj Hófehérke, tényleg nincs ügyünk, Sam meg épp a csajával...kutat. - vágtam közbe diadalittasan a törpös dologért, Bree pedig erre csalódottan felsóhajtott.
- Oh. -motyogta. Öcskös, mi az istent műveltél?
- Akkor mi lesz? Kettesben hagyjalak téged meg a pornót a laptopon, vagy beengedsz? -kérdezte a csaj és láthatóan próbált laza maradni, de átláttam rajta.

Feltűnt hogy zavartan oldalra néz, mintha nem lenne biztos a dolgokban.
Feltűnt, hogy idegesen morzsolja kabátja szélét egyik kezével.

Feltűnt, hogy igazából nem is olyan érzéketlen, mint ahogy azt gondoltam, hogy talán az egész lénye tud kedvesebb és nőiesebb len...-

Mielőtt a gondolatot befejezhettem volna, már a kanapén ücsörögve nyitott bort sörrel.

Oké, visszatért a csaj, sztornó minden.

- Na mi lesz ma iiitt? -nyújtotta el a szót vigyorogva Bree, miközben végre kibontotta az üveget. - Segítek, úgy kezdődik hogy " egy p....."..... -várta hogy folytassam.

- Egy részeg csaj? -kérdeztem vissza.
- Mi? Nem. Figyelsz te rám? Mondom P-vel kezdődik, Winchester.
- Egy piás?
- Fogd be, partira gondoltam. -forgatta szemeit és meghúzta az üveget. Leültem mellé a kanapéra és a filmet bámultam ami beindult.
- A Szellemirtók? Tényleg? - nevette el magát, miközben odapasszolta nekem is az üveget. - Ez olyan, mintha Jamie Oliver a youtube-on nézné, hogy csináljon rántottát.

Ezen a hasonlaton már én is elmosolyodtam halványan, aztán meghúztam az üveget.
- Ne ítélkezz, akkoriban vagy 4 díjat összeszedett ez a csoda. -bólogattam.
- Értem én. -helyeselt Bree. - Nem öreg, csak...klasszikus.
- Ezt akár az önéletrajzodba is beleírhatnád.-bukott ki belőlem a röhögés, mire beleöklözött a vállamba.
- Kuss, úgy csinálsz mintha öreg nénike lennék. 28 év nem a világ vége. -fintorgott morcosan.
- Vadász vagy, legjobb esetben is 5 éved van hátra.

- Öt? Úgy saccoltam, hogy csak három,jó szívvel.
- Fogadunk? -pillantottam rá, ő pedig a homlokát ráncolta.
- Abban, hogy melyikünk húzza tovább?
- Kit? -kérdeztem vissza ártatlan arccal, ő pedig ismét felhorkantott, de vigyorogva.
- És az ér, ha meghalok, de aztán visszahoz valaki? -hümmögött belekortyolva sörébe.
- Ja, gondolom.
- Akkor nem fogadok veled Winchester. - nevetett fel, majd szemembe nézett. - Te oda nyaralni jársz már, mindig vissza jössz valahogy. De én?  Senkinek nem hiányoznék, annyira, hogy visszahozzon. -vont vállat, közben pedig újfent a tv képernyőt kezdte bámulni.

Nem tudom miért mondtam ami ezután elhangzott. Fogalmam sincs abban a pillanatban mi járt épp a fejemben, de a dolgok mostanában annyira összejöttek körülöttünk Sammyvel, hogy nehéz volt fókuszálnom szavakra.

- Én visszahoználak. -böktem ki és meghúztam a boros üveget, mialatt Bree teljesen félre nyelt és fuldokolva köhögni kezdett.
Összeráncolt homlokkal bámultam rá.
- ....Be ne hányj a gondolattól, kár lenne ezért a szép sárga kanapéért. - paskoltam meg a bútort, a csaj pedig végre levegőhöz jutott.
- Ezt miért kellett akkor mondani amikor iszom?
- Hogy ki ne dobd a taccsot?
- A másikat.
- Hogy sárga a kanapé?
- Te tényleg ilyen hülye vagy? - meredt rám és letette a kiürült dobozt az asztalra. Az újonnan bontott sörébe nagy lendülettel kortyolt bele, aztán felsóhajtott és hátra dőlt.
- Megint ugyanazt csinálod Dean. -mormogta. Furcsán méregettem, habár sejtettem mire gondol, mert ugyanaz járt az eszünkben.
- Mégis mit...?
- Elhiteted velem, hogy kedvelsz és talán valami több is van köztünk, aztán másnap mindent vissza fogsz vonni és kezdődik elölről az egész rohadt mókuskerék.

Oh, szóval akkor ő nem arra gondolt, hogy titokban oldalra sandítottam a filmre és csekkoltam Annie Potts seggét.

- Mit vársz tőlem? -emeltem fel mindkét szemöldökömet és én is letettem az üvegemet a kisasztalra. - Hazudtál Bree, átver..
- Ezt még hányszor vágod a fejemhez?! -vágott a szavamba felcsattanva és hátra simította idegesen, hullámos haját. - Elcsesztem, tudom, de nem hozhatod fel ezt újra és újra életem végéig!
- Addig a három évig?
- Bocsánatot kértem. Megvan még ennek a szónak a jelentése? - folytatta szemrebbenés nélkül, megnyomva a szavakat. - De minden tettemnek oka volt és az egésznek hála...-kezdte, majd hirtelen elhallgatott döbbent csendbe burkolózva.

Mintha elszólta volna magát.

- Igen? -kérdeztem vissza az arcát fürkeszve, kissé feszülten, de inkább kíváncsian. Miért nem tudok már annyira haragudni rá? Miért mondok olyanokat, hogy "visszahoználak"? Miért érzem, hogy mindennek ellenére is számít ez az idióta?

Mi az isten van velem mostanában?!

Bree nagy levegőt vett és habozott egy darabig, majd halkabbra vette a hangját.
- Tudom, hogy hazudtam Chicagoban anno, hogy hazudtam mikor a vadászatra mentünk, meg Ryanről is és, hogy Charlie miattam halt meg. Tudom. -nyomta meg a szót nagyot nyelve. Arcán pillanatnyi törés és bűntudat villant fel, teljesen eltűnt az a nagyképű csaj alakja, aki eddig volt.
- De Dean...-nézett szemembe és ismét habozott hogy folytassa -e. Bíztató arccal meredtem rá. Tudnom kellett.
- Ez a sok átverés...minden egymásra épülő hazugság csak egyetlen egy nagy és igazán fontos felfedezés igazságát rejtette el. -mondta halkan.
- ....Mégpedig? -kérdeztem óvatosan és lélegzet visszafojtva vártam mit hoz ki belőle.
- Hogy....-kezdte aztán hisztérikusan felnevetett egy pillanatra.
Beletúrt hajába és végül kimondta a szavakat.

- Hogy újra beléd szerettem basszameg.


Döbbenten meredtem rá, abban sem voltam biztos, hogy tisztán hallottam amit mondott. Mintha egy másik nyelven szólalt volna meg, és egyszerre értettem is meg nem is a szavak jelentését. A világ beszűkült egy pillanatra és egyetlen egy épkézláb mondatot nem bírtam összerakni.
Hogy...Bree....most tényleg......mivan?

A lány felállt a kanapéról és egy halk szitokszót elsuttogva indult el kifelé a szobából, azonban még időben kapcsoltam. Elkaptam a karját ülve, mire ő megtorpant.  A saját gondolataimat alig bírtam értelmezni, nemhogy az ő arckifejezését.

- Most szivatsz? -kérdeztem végül, lassan felállva, hogy egy szintben legyünk viszonylag.
- Ennyire szar poént nem találnék ki. -nevetett fel keserűen, mintha gyűlölné, hogy amit mondott...igaz.
Szeret.
Ez az őrült abnormális csaj szeret.

És lehet, hogy az alkoholt érzem csak emögött a könnyelmű kijelentés mögött, de baszki, azt hiszem ez az amiről Sam beszélt.

" Én nem utazom kapcsolatokban Sam. Ha lenne is csaj, aki.... - Van. Csak nem akarod belátni."

Csak nem akarod belátni.
Őrá célzott. Végig tudta.

A felfedezés olyannyira mellbevágott, hogy hirtelen felindulásból előre hajoltam és megcsókoltam Breet hevesen.

Ebben pedig minden benne volt, az elmúlt két-három hónap összes eseménye, veszekedése, vívódása, borzalma és nehézsége ebben az egy csókban jött ki, szinte mintha egy apró villámcsapás érte volna ajkunkat.

Atyám, életem legjobb csókja volt....

....Briana azonban elhúzódott néhány másodperc után, viszont csak pár centire.
Nagyot nyelt és láttam, rajta, hogy szaporábban veszi a levegőt. Ugyanazt érezhettük.
- Ne...ne csókolj meg többször, ha nem akarsz tőlem semmit. -motyogta, de keze felcsúszott karomon közben.
Nagyot nyeltem. Vallomás, huh? Még ilyen felfokozott állapotban is szar vagyok benne.
- Azt akarom amit Chicagoban félbe hagytunk. -mormogtam végül, Bree pedig megkönnyebbülten közel rántott pólómnál fogva és egy heves csókba fojtotta szavaimat.

Hogy melyik volt a pillanat mikor én rájöttem, hogy ez már más? Talán mikor először megcsókoltam újra vagy azután a vadászat után, mikor Wonderwallt hallgattunk az Impalaban.....csak egészen eddig a pillanatig én sem tudtam róla, hogy ez több lett ezzel a csajjal.

Már épp kezdtem volna elmélyíteni a hosszúra nyúlt túlfűtött csókot, amikor is hirtelen Bree elhúzódott.
- Dean?
- Mi van?
- Asszem igazad volt. -motyogta.
- Mégis miben? -kérdeztem vissza gyanakvóan, ő pedig egyik kezét elvette karomról és a szája elé kapta.
- ....hogy ki fogom dobni a taccsot a piától.

....Az én romantikus csajom.


Óh az a szegény sárga kanapé.