(22. rész) Hazugságok pokla

(Üdv drága olvasóiiim! Ígértem, hogy beindulnak a dolgok ismét...hát remélem, nem fogtok csalódni!:3 A rész végére  ( MINI SPOILER) már teljes a káosz, de kommentben jöhetnek nyugodtan az ötletek, hogy ki mit miért csinált, imádom a teóriákat. Jó olvasást! ^^ )

* SAM *

A motel előtt ültem a lépcsőn és némán bámultam a csillagokat. Az éjszaka számomra egész életemben a rosszat jelentette, az időszakot, mikor minden szörny előbújik, hogy vadászni induljon.
A mai este persze más volt.
Könnyebb. Nyugodtabb.
És mégis nehezen vettem a levegőt.
Nem tudtam pontosan hány nap telt el azóta, hogy Deannel ketté váltunk. Egy nap? Vagy öt? Elvesztettem az időérzékemet.
Az új felállás más volt, éreztem, hogy nincsenek rendben a dolgok, de erősnek kellett tűnnöm Bellaék előtt.
..Dean is ezt tenné. Szinte láttam magam előtt arcát, ahogy rám mosolyog.

- Minden rendben Sam? - ült le mellém hirtelen Bella egy takaróval vállán. Térdeit felhúzta és így a szokásosnál is törékenyebbnek látszott. Apró kezei közt egy poharat tartott, amiből forró csokit iszogatott.
Felé fordultam és magamra erőltettem egy mosolyt.
- Persze.
- Nekem nem úgy tűnik. -rázta meg fejét, majd nagy szemekkel kezdte arcomat fürkészni.
- Érezted már úgy magad...-kezdtem aztán tekintetemet ismét a csillagos égboltra emelve. - ...hogy bármit teszel az rossz? Hozol egy döntést, hogy megóvj valakit, de ugyanakkor veszélybe sodorsz két másikat. Elfutsz a világ elől, hogy ne bánthasd többé az embereket... és újra megsérül valaki. -csóváltam végül meg fejemet.
- Sam, ami velem történt...-kezdte halkan a lány, de közbevágtam.
- Ne mondd, hogy nem az én hibám. -mondtam gyorsan és ezúttal a szemébe néztem.
- De nem az! -csattant fel Bella és megrázta a fejét hitetlenkedő arckifejezéssel. - Nem védhetsz meg mindig mindenkit, ez túl nagy súly volna. -igyekezett hangját lejjebb venni és csak ezután folytatta. - Mindenki a maga életéért felelős és néha meg kell hozni pár rossz döntést, hogy valami jó is történjen.
Keserűen felnevettem.
- Ez nálam nem így működik.
- Ugyan Sam, mi a legrosszabb ami történhet? Egy apokalipszis?
Megköszörültem torkomat és kínosan bámultam előre.
- Ami azt illeti...
- Ne. - nevette el magát a lány és megdörzsölte az arcát mosolyogva. -...A világ őrültebb, mint hittem.

- Vérmacska vagy. - emlékeztettem összeráncolt homlokkal, de halványan vissza mosolyogva.
- Ott a pont. -húzta el száját. - Én szörny vagyok, te kirobbantottál már egy apokalipszist, Ryan meg egy hullát ás el épp a motel mögött.
- Hát valahol el kell ásnia. - nevettem el magamat aztán fáradtan. A Bellara támadó vadász tetemét még sem hagyhattuk ott.
Bella vállamra hajtotta fejét és ő is a csillagokat kezdte nézni, mintha megoldást várt volna az összes problémánkra. Már ketten kerestük a kiutat a világból.

Kis szünet után szólaltam csak meg, visszatérve az eredeti témára.
- És neked mégis miért volt jó, hogy majdnem megölt egy vadász, amiért utánam jöttél?
Bella kicsit kihúzta magát, így ülve majdnem egy vonalba került arcunk. Óvatosan beharapta ajkát, nekem pedig hevesebben dobogott a szívem.
- Mert most itt ülhetek veled. -felelte halkan, aztán bal kezét finoman végig futtatta állam vonalán. - ....és nekem ezért megérte.

Nem tudtam pontosan, hogy melyik pillanat volt az. Talán mikor a parkban sétáltunk? Vagy a búcsúzkodás Beacon Fallsban? Esetleg ez?
Fogalmam sem volt...csak abban voltam biztos, hogy valahol két vadászat közt beleszerettem a lányba.

~

Másnap délután Ryan vigyorogva közölte, hogy tudja hol tanyázik egy csapat vámpír, akiket levadászhatnánk.
A srác igazából jónak bizonyult a melós történetei alapján és Bella is úgy tűnt megbízik benne. Összeszedett csapat voltunk; két vadász és egy vérmacska.
A vámpírfészek központja egy viszonylag romosabb háznak tűnt: a pasztell festék már lepattogzott néhol, az ablakok többsége törött, a kert pedig gazokkal teli volt.
A kerítésen elkent, alvadt vércseppek virítottak.
Tipikus szörnycsapda.

Egy utcányira álltunk meg a háztól a lopott kocsinknak dőlve. A megfigyelés lépését sosem szabadott kihagyni.
Amíg Bella halott ember vérével töltötte meg az üvegből az injekciós tűket, Ryan félre vont.
- Körbetelefonáltam néhány vadász haverom közt, miattad. Sajnálom haver. -túrt bele a hajába, én pedig megdermedtem. Mennyit sejthetett.?
- Csak azt akarom, hogy tudd...a te oldaladon állok. -mondta lassan a srác és egy kicsiny üveget vett elő, melyben valami sűrű, vörös színű folyadék lötyögött.  - Ha bármikor gyengének éreznéd magad, csak húzd meg.
- Mi ez? -vettem át az üvegcsét kérdő tekintettel.
- Démonvér.
...A szavak visszhangoztak a fejemben, úgy éreztem, mintha ez a szó átkapcsolt volna bennem valamit.
Démonvér. A folyadék amitől erősebb leszek, de megvan az esélye, hogy totálisan begolyózok.
Ryan megveregette vállamat és egy együttérző mosollyal lépett inkább oda Bellahoz és nevetgélve beszélni kezdtek. Jó kedvűnek tűntek, habár Ryan feszültebben viselkedett az átlagosnál. Mintha a szemei is sötétebben 'fénylettek', de ezt talán csak képzeltem.
A kis fiolát szorosan markomba zártam és nyeltem egy nagyot. Nem fogom soha felhasználni, nem szabad...
A zsebembe süllyesztettem azt és előszedtem a sporttáskámból a machetét. A penge megcsillant a kora délutáni napsütésben. Valahogyan rossz érzés fogott el.

Ekkor hallottam meg azt a hangot a hátam mögött, amire abban a pillanatban a legkevésbé számítottam.
-....Tedd le a fegyvert Sammy!

*DEAN*

Órákon át vezettem a borzalmas minőségű aszfalton, nem törődve a sebességkorlátozással. Charlie a hátsó ülésen ücsörögve pötyögött a gépén; próbált úgy tenni, mintha elképesztően fontos lenne minden egyes pillanatban ellenőriznie az öcsém telefonjának hollétét és nem minket figyelne Breevel. Már délután felé járt az idő, mire leparkoltam a '67-es Kicsikémet egy eldugott utcában.

- Charlie! -fordultam hátra hozzá.
- Hm? -kapta fel a fejét hangomra.
- A legbiztonságosabb hely most a kocsi. Vagyis...jobb lenne ha itt maradnál. -közöltem lassan, a lány pedig összeráncolt homlokkal bámult rám, mintha most közöltem volna, hogy az álmom a Diótörőben balettozni.
- Nem fogok bujkálni! Főleg nem egy kocsiban. - a csaj elvigyorodott és teljesen fellelkesülve folytatta. - Gonosz vámpír, kibogozatlan családi szálak, egy kaland? Vágjunk bele! - mosolygott és kipattant az Impalaból, becsapva maga után az ajtót.
- Ch-Cha-Charlie! - szóltam utána döbbenten dadogva, mire Bree felnevetett mellettem.
- Még létezik lány, aki miatt Dean Winchester nem jut szóhoz. Imádom. - vigyorgott diadalittasan a vadász csaj. Végig mértem Breet tetőtől talpig, hogy mindenképpen feltűnjön neki, aztán biccentettem.
- És nincs egyedül. -azzal a lendülettel pedig kiszálltam az autóból, ott hagyva a lányt döbbenten maga elé meredve.

Ilyenkor azért kicsit büszke vagyok magamra.

Előkaptam a hosszú késemet, majd a levegőben megpörgettem egyszer. Bree kipattant a kocsiból és idegesen méregetett.
- Nem ölheted meg Ryant. Nem teheted ezt meg velem. -lépett közel hozzám és nagyot nyelt. Igyekezett dühös lenni, de egyszerűen csak...félt.
- Dracula Backstreet boys változata épp az én öcsémre vadászik, mert Charliet nem sikerült átváltoztatnia véglegesen. -közel hajoltam a lányhoz és megfeszítettem állkapcsomat. - A srácnak igencsak kijár már egy csók a késemtől.
Állta a tekintetemet. Bree meg sem moccant, csak mint egy szobor nézett rám.

- ....Ő pedig az én öcsém. Nem hagyhatom, hogy megöld. - elfordult és kiszedett egy töltényt zsebéből. Kettőnk közé emelte.
- Halott ember vérével lett átitatva. -tartott egy kis hatásszünetet. - Engedd, hogy ő az én gondom legyen. Kérlek. -hunyta le szemeit.
- ....De ha azt látom, hogy nem tudod kézben tartani a dolgot, megölöm. Érted? -vágtam rá végül és hátat fordítva neki, elindultam a megfelelő utca felé. A két lány némán követett.

Ekkor láttam meg Sammyt egy ismeretlen autónál ácsorogva. Jobb kezében kedvenc machetéjét, bal kezével pedig egy lány kezét szorongatta.
Bella.
Minden idegszálammal előre koncentráltam. Rühelltem a csajt és azt még jobban, hogy ők ketten Ryannel beszélgettek.
-... Tedd le a fegyvert Sammy! -szólaltam meg higgadtan, mire az öcsém megpördült. Elakadt lélegzettel figyelte az arcomat.
- Dean...! -nyögte ki döbbenten, mire a másik kettő is rám pillantott. Bella közönyösen, Ryan pedig egy széles vigyorral arcán karba tett kezekkel mért végig. Sam ha lehet, még jobban meglepődött, mikor a vörös hajú hacker lányka előbújt mögülem.
- Charlie! -motyogta.
- Sam! -biccentett az boldogan.
- Ryan! -szólt közbe Bree öccse borzasztóan megörülve saját magának. 

Megfeszített állkapoccsal fürkésztem a vámpírt.
- Egyre jobb és jobb lesz a baráti társaságod Sam. Először egy szörnyeteg csaj, most meg egy rohadt vámpír. Nem akarsz beújítani háziállatnak egy pokolkutyát is? -mondtam kemény hangon, le sem véve tekintetemet a testvéremről.
- Ryan vadász. -nyomta meg a szavakat válaszként, utána pedig kicsit összeszedve magát kiegyenesedett teljes egészében. - Mit kerestek itt?
- Megmentjük az életedet. Halál izgalmas, nem? - felelte helyettem Charlie teljesen besózva. Egy lesújtó pillantással feleltem neki.
- Mégis mitől? -kérdezett vissza Sam értetlenül és egyre idegesebben. Gondolom nem repesett, hogy magára hagytam és aztán minden bejelentés nélkül beállítottam.
Megelégeltem az üres fecsegést.
- Gyerünk Alkonyat, mesélj neki! - intettem feszülten Ryannek.
A srác felnevetett.
- Nem tudom, hogy ki vagy, vagy hogy miről beszélsz. - mosolygott és Samhez fordult. - Ne hallgass rá. Egy csapat vagyunk, rémlik? Megmentettem a csajod életét! -mutatott Bellara jelentőségteljesen.
- Átváltoztatta Sam. -szóltam közbe, a kisöcsém meg ide-oda kapkodta a fejét zavartan. - Ryan elkapta Charliet és átváltoztatta, de lecsapoltam a srácot és visszafordítottam a dolgot.
- Ez csak egy bosszú hadjárat. Sosem tartott titeket csapattársaknak. -tódította Bree. - Fogadok a mentőakció is színjáték volt. -ingatta a lány a fejét egy csalódott mosollyal ajkán. Ryan arcáról lesírt, hogy így történt.
- Te kinek az oldalán állsz Briana?! -csattant fel a szóban forgó fiú és kissé megfeszítette vonásait. Meglengettem a levegőben a kezemben tartott pengét.
- Érd el, hogy kussoljon az öcséd, vagy én fogom. - morogtam fenyegetően Breenek.

Sam ekkor felkiáltott.
- ELÉG! -emelte fel kezeit és megdörzsölte homlokát, miután ledobta a földre a pengét. Zihálni kezdett és nagyot nyelve fordult Ryanhez.
- ...Mi ez az egész. -motyogta.

Minden tekintet a vámpírra szegeződött.
A levegőben szinte tapintható volt a feszültség.

..És Ryanből kibukott a nevetés, miközben szemei percről percre vörösebbek lettek.
- Az öcséd? -fordult Breehez és teljes szívéből kacagott. Mindannyian ledöbbentünk, csak Briana állta a tekintetét.
- Ezt a mesét adtad be a pasidnak? Zseniális Bree, egyszerűen fantasztikus ötlet volt, mondhatom. -törölgette a nevetéstől kicsordult könnyeit, majd szinte teljesen vörös szemekkel vigyorgott tovább.
- Akkor bulizzunk skacok. -mormolta, és vámpírfogsora leereszkedett ínyéből. Erősebben szorítottam a pengém markolatát,  mégis egy földmegnyílós érzésem volt. Megbénultak egyszerűen a végtagjaim, nem tudtam mozdulni. Sammy is szinte sokkos állapotban állt ott, és már én sem értettem mi történik.
Ryan természetfeletti erejét felhasználva odasuhant Breehez, és a másodperc töredéke alatt elérte az ajkait is.
Megcsókolta.
- Kvittek vagyunk. -morogta a lánynak, azzal Charlie mögé suhant, elkapta nyakát és rám vigyorgott.
- Kösz a vacsit Deany-Weenie. 

.....Azzal a vámpír elsuhant a lánnyal; ott hagyva minket halálra váltan, kérdésekkel tele, hazugságok köré fonódva és fejünkben Charlie sikoltásának visszhangjával.

(21. rész) Csajproblémák

(Hellóka! A heti rész inkább most amolyan átkötő részként szolgál, a készülődő eseményekhez....De remélem azért tetszeni fog nektek! Jó olvasást! ^^)

* SAM *

~ A szőke hajú lány szemében ijedtség tükröződött, ahogy lélekszakadva rohant. Jobb karján több hosszabb friss vágás húzódott, amik bár erősen véreztek, a lány úgy tett, mintha ott sem lennének. Az utcákat amiket elhagyott, már viszonylag sötétség borította. Csend uralkodott. Mellékutcákon futott. Halvány, pasztelzöld pólója elszakadt, farmerján apró vérpettyek virítottak. Csak szeme és haja látszódott a  teljes arca takarásban maradt az álomképben.
Zihálva rohant és bár igyekezett nem hátra pillantgatni üldözőjére, néha akaratlan is megtette. Kezdett fáradni. Emberek közé kellett mennie, ha segítséget akart szerezni.
A lány szemei idegesen pillantgattak ide-oda, aztán hirtelen meglátott egy metró aluljáróba vezető lépcsősort. Harrison street. Minden erejét összeszedve levonszolta magát a helységbe....ám az kihalt volt.
Sehol senki....csak a férfi léptei és a gonosz kacaj háta mögött.

Amint meghallotta az ezüst penge tokból való kicsusszanását, tudta, hogy meg fog halni. ~

Hirtelen kinyitottam szemeimet és zihálva tekintettem végig a temetőn. A fejem pokolian hasogatott, úgy éreztem magam, mint akit nagyon csúnyán helyben hagytak.  Hatalmasat nyeltem.

A virágok széthullottak a földön, én pedig térdre kényszerűlve támaszkodtam le a sírkő talapzatára. Képtelen voltam megmozdulni, a látomás letaglózott és kikészített. A szőke hajú lány. Az üldözője.
Ha nem teszek valamit, meg fog halni.

De képes vagyok egyáltalán rá? Az illúziók sosem mutatták a teljes képet és úgy éreztem miattam történik a lánnyal az ami. Hetek óta nem történt ilyesmi... Ha megkockáztatom, hogy odamegyek, talán újabb probléma részesévé válik majd ő is. Miért ő, annyi ember hal meg naponta, miért pont őt láttam?
Továbbra is zavaros elmével, de felkeltem a földről és lerángattam magamról a nyakkendőt, bedobva a táskámba, amit aztán felkaptam vállamra.
- Te sem akartad volna, hogy ilyen életünk legyen. -csóváltam a fejemet keserűen mosolyogva és a "Mary Winchester" feliratot fikszírozva. - Sajnálom Anya. De meg kell mentenem egy lány életét. - tettem hozzá döntést hozva, majd halványan elmosolyodva elsiettem.
Ha minden hasonlóképpen történik mint legutóbb, maximum 20 percem lehetett, hogy megtaláljam őt, bárki is legyen.
Utcanév. A látomasban szerepelt valamilyen utca. A francba, mi volt?!

Végigsiettem a sötétedő mellékutakon, szememmel mindenfelé metró lejárókat keresve. H....Ha....HARRISON! Ez lesz az a hely.
Új város. Új minden. Mire befordultam a tizennegyedik út sarkán és megpillantottam a keresett helyet, már bőven lejárt a 20 perc.

Az aluljáróból, pedig egy nehéz sikoly hangzott fel.

Az ütő is megállt bennem, a vér a fülemben dobogott, a szívem pedig összeszorult.

A táskákat a levezető lépcsőnél ledobva rohantam, abban a reményben, hogy legalább a szemét gyilkost elkapom. A fájdalom, hogy láttam a lányt meghalni és semmit nem tudtam tenni, belülről kínzott.

....és akkor megláttam őket. A szőke hajú csaj felhúzott lábakkal, folyamatosan vérző karját fogta és lehajtott fejjel, arcát eltakarva ült a földön, valószínűleg épp egy pánikrohammal küzdve. Egy férfi guggolt mellette, félig karjaiban tartva őt és halkan suttogott neki valamit. Tőlük nem messze
 egy hulla terült el a padlón, szívében tőrrel.

Más mentette meg.

Szólni sem tudtam, a szavak egyszerűen nem formálódtak meg, ahogyan a srác és a csaj tekintete felpillantva az enyémmel találkozott.
Úgy éreztem én magam is sokkos állapotba kerültem.

A padlón heverő hulla mellett lévő lány Bella, a férfi pedig Ryan volt.

- Sam...? -nyögték ki egyszerre, teljesen döbbenten. Bella felkelt a földről és odasétált hozzám. Tőlem alig 15 centire állt meg, nagyot nyelt és olyan gyönyörű kerek szemekkel pillantott fel rám, hogy örökre el tudtam volna veszni benne.
- Sam... -suttogta és végül lehunyt szemekkel átölelt halkan szipogva.

Némi hezitálás után átkaroltam, közben egy jelentőségteljes tekintettel bámultam Ryanre.
- Mit kerestél itt? -szólaltam meg és a kérdés mindkettejüknek szólt. Elengedtem Bellat, aztán a férfi hullájához léptem. Letérdeltem és amíg beszélni kezdtek, a tetemet kezdtem vizsgálni.
- Én... - kezdte a lány halkan felsóhajtva - Eltűntetek. Te és Dean kétfelé, aztán Louis szerint Bree mindent otthagyott, elrohant, elvileg azután, hogy beszélt valami fiúval és... - hadarta az egészet -...És én pedig... Kétségbeestem, Sam. Mit kellett volna tennem? Ülni és várni, hogy talán visszagyere? - tárta szét a karjait.
Pillanatnyi csend állt be.
- ....Én rament akartam venni a kisboltban. - emelte fel egyik kezét Ryan, ezzel megtörve a némaságot.
Rápillantottam, majd vissza a hullára. A kabátja belső zsebében lévő laposüveg tetejét letekertem és a tartalmából kezemre csöppentettem.
Jól gondoltam.
- Szenteltvíz, ezüstkés és egy démonűző szöveg lapul a zsebében. -keltem fel és összeráncolt szemöldökkel vizsgálgattam. - Vagy vadász, vagy egy paranoiás lelkész.
Bellahoz fordultam és az előbbi monológját figyelmen kívül hagyva kezdtem karját fürkészni. Egyik kezemmel finoman végigsimítottam a vágás mellett, mire a lány arca megrándult.
- Semmiség. -fordította el fejét oldalra és hátrébb lépett. - Tudod, hogy úgyis begyógyul egy órán belül. - motyogta a képességére utalva.
Már épp felelni akartam volna, mikor Ryan közénk lépett.
- Neeee ti ismeritek egymást? -bámult először rám, majd a csajra. - Hát meghalok. Mint ő is ott. - vigyorgott a srác es és hulla felé intett fejével.
Bellaval úgy meredtünk a fiúra, mintha teljesen megőrült volna.
- ...Most mi van? -emelte fel védekezően kezeit Ryan, majd tovább vihogott, de megpróbálta elnyomni mosolyát. - GYILKOS humorom van.

Értetlenül felsóhajtottam és Bella arcát fürkesztem.
- Mi történt?
- Meglátott. -felelte röviden. - Átváltottam, mikor azt hittem nem figyel senki.  Üldözőbe vett, aztán.. -köszörülte meg torkát. - ...a karom nem úszta meg.
Összeszorult a szívem. Bella megsérült, mert utánam jött.
A hullára pillantottam, majd Ryanre és Bellara. Túl sok minden történt a mai nap.
- ...Keressünk egy motelt éjszakára.
Azzal némán összefűztem ujjaimat a lányéval és a táskákat felkapva indultunk el hárman.
Tartoztam innentől kezdve Ryannek.

* DEAN *

Pislogtam egy nagyot.
Aztán még egyet.
Egy harmadikat is.
Mégsem változott a kép, nem egy perverz álmomban voltam. Ez a való élet volt.

....És Charlie megcsókolta Breet.

Amint beléptem a szobába, a vörös hajú lány elszakadt Breetől és sziszegve fordult felém. A lány csak vigyorogva ült mellette.

- Haver, ha a szobába beindulnak a dolgok, ne gyere be kopogás nélkül...!
Bree rám pillantott majd csípőre tette kezeit.
- Most olyan a tekinteted, mint a negyedikes technika tanárom keze. -horkantott fel. - Ebből is hiányzik valami.
Megköszörültem torkomat, hogy magamhoz térjek és a kezeimmel gesztikulálva kezdtem dadogni.
- Én öhm szóval öh..
- Mintha nem látnál ilyet a szennylapjaidban. -szakított félbe Charlie mosolyogva.
- De ezért nem fizettem... -motyogtam és lassan becsuktam az ajtót magam mögött.
Bree az égnek emelte tekintetét és a fejét ingatva kezdett inkább pakolászni a szobában.
- Szóval hol tartottunk? -kérdezte közben Charlietól, de rögtön folytatta is. - Jaj igen, a vadászatnál. Miket kaptál el?
- Te egyedül vadásztál? -akadtam ki egy pillanat alatt, elterelve figyelmemet az előbb történtekről.
A lány összébb húzódott és kicsit félve fürkeszte arcomat.
- .....nem beszélhetnénk inkább megint a csókról...? -nyöszörgött, Bree pedig egy félmosollyal ajándékozta meg.
-  Ne is figyelj rá, úgy óv mint Marry Poppins a kölyköket, ha melóról van szó.
Egy lesújtó arckifejezést vetettem Breere, Charlie meg ide-oda pillantgatva szólalt meg lassan.
- Hát... Csak néhány icipici ügyem volt. Kifektettem egy tinivámpírt...meg egy szellemet. -közölte, aztán motyogva folytatta. - Így kimondva kicsit pornóregényes volt.
Bree elnevette magát és a pisztolya tárát ellenőrizve mászkált tovább a szobában.
- Az épp elég. Nekem is ilyenek voltak az első ügyeim. -kezdett nosztalgiázni és a pisztolyt a falnak szegezte elmerengve, arcán egy elszánt mosollyal. - Felmértem a terepet. Realizáltam a helyzetet. És pusztítottam.
-...Azért még remélem tegezhetlek. - morogtam neki, mert a francnak se kellett, hogy Charliet belelkesítse. A csaj egy fintorral felelt csak.

A hacker lány arca hirtelen felragyogott és döbbenten meredt ránk.
- Szent szar! -suttogta. - ...Ti szeretitek egymást.
Hát nem értettem miből következtette ezt ki Charlie, de a szobában egyszerre minden megállt. Bree habozott.
- Ez baromság.
- A legnagyobb baromság. -tettem hozzá.
- Azért ne told túl.
- Miről beszélsz egyáltalán? Ő meg én?
- Annyira nem elképzelhetetlen. - vágta rá szúrós szemekkel a csaj, és dühösen még aranyosabb volt csak.

Várj, mi?

Ekkor csipogott közbe Charlie laptopja, aki azonnal odaugrott és pötyögni kezdett rajta.
- Ó. Szent. Mikroprocesszor. - tagolta meglepetten, így mindketten felé fordultunk.
- Mi van?
- Sam és Ryan telefonja egy helyen van. Megálltak. -nagy szemekkel fordult felém és amit aztán mondott, beszűkítette a világot számomra. 

- ..Lawrenceben.

(20. rész) Ha minden szétesik...

(HELLÓÓÓ! The boys are back. A karácsonyi szünet örömmel jelentem, hogy véget ért és ismét minden héten várhatóak lesznek mostantól a részek! Itt is van a következő, köszönöm, hogy még olvastok néhányan, sokat jelent! <3 
Jó olvasást! ^^)

*DEAN*

-...Ki a csaj? -bukott ki hirtelen a kérdés a lányból.
Öt perc. Ennyit bírt ki csendben. Új rekord.
Miután az Impala csomagtartójában lévő anyagokból összeraktam a Campbell-féle átváltozás elleni szert, Charlie beájult tőle az autó hátsó ülésén.
Legalább egy embert megmentettem.
Briana kérdő pillantást vetett rám, aztán sietve visszafordult a szélvédő irányába, mintha egyáltalán nem is lenne fontos a kérdés.
Erősen szorítottam a kormányt szigorúan csak az utat bámulva. Annyi adrenalin és érzelem gyűlt fel bennem, mióta ott hagytam Samet, pedig alig telt el egy nap.
Ez a csaj meg mellettem hurrikánt kavart csupán a jelenlétével. Mindent felforgatott.....és ő folyton ilyen hatással volt rám és az életemre.
- Mit akar? -kérdeztem vissza inkább a vámpír rohadékra utalva. Kettőnk közül nem én voltam, aki magyarázattal tartozott.
Bree lehunyta szemeit és felsóhajtott.
- Először is lassíts, nem a GTAban vagyunk. -morogta, úgyhogy még jobban beletapostam a gázba.

- Mit akar? -ismételtem meg magamat kicsit keményebb hangszínen. A lány rám meredt egy amolyan "Tényleg..?" arckifejezéssel, majd hátradőlt az ülésben.
- Miután leléptél és Sam nem volt hajlandó maradni, megjelent nálam. Évek óta nem láttam. -kezdett mesélni oldalra fordítva fejét. - Izgatottnak tűnt és talán így visszagondolva, elég sokat kérdezett rólad és rólam.
- Nincs olyan, hogy "te meg én". -vágtam közbe morogva, ő pedig hitetlenkedő arccal fordult felém.
- Már hogyne lenne.
- Nincs.
- De!
- Nem.
- Seggfej!
- Hisztikirálynő.
- Gyalogos!
- Mi van?
- GYALOGOS! -visította Bree előre mutatva, én pedig azonnal odakaptam fejemet és beletapostam a fékbe.  Az Impala csak néhány méterrel a zebra előtt állt meg csikorgó kerekekkel.
Levegő után kapkodva bámultam, ahogy az apuka és négy éves kislánya átsétál az úton kézen fogva. Nem sokon múlott.
Némán indultam tovább és hűvös csend telepedett közénk. Teljesen szét voltam esve.
- Azt hiszi közöd van a legjobb barátja halálához. -közölte végül lassan Bree. - Itt balra!
Követtem az irányt amit említett és szigorúan előremeredve válaszoltam neki.
- Hová megyünk? - kérdeztem.
Bree felszisszent. Mindig ezt csinálta, ha rázós dolgot kellett kimondania. Kifejezéstelen arccal bámult rám, próbálta finoman tálalni.

- Ryan bonyolult eset...neki nem elég, ha fizikailag bosszulja meg, úgyhogy....-elhallgatott és a haját kezdte piszkálni.
A világ kicsit beszűkült, ahogy megértettem. Hatalmas gombócot éreztem hirtelen torkomban.
- ....Előbb átváltoztatja azokat, akiket szeretek, hogy ellenem forduljanak. -nyögtem ki halkan és  erősen rászorítottam a kormánykerékre. Egy másodperc erejéig hátra pillantottam a kiütött, de gyógyulásban lévő Charliera, majd vissza az útra. A mozdulat nem kerülte el Bree figyelmét sem.
A kezem szinte elfehéredett, vasmarokkal tartottam a kormányt, ahogy tovább vittem a gondolatmenetet.
- ...Sammy. - morogtam magam elé nehéz szívvel. Gyűlöltem, hogy elárult Ruby miatt, de mindez mit sem számított, ha veszélyben volt az élete.
Briana biccentett egy aprót és egy kis szünet után Charlie felé bökött fejével.
- ...Szóval ki ő? A barátnőd? - szólalt meg, magára erőltetve egy mosolyt.
Felvontam szemöldökömet és a lány felé fordultam.
- Zavar? -kérdeztem vissza és igyekeztem lazítani a szorításon.
- A következőnél jobbra, ott a főút. -felelte a lány nem nézve rám. Visszafordult a telefonjához, amin az öccse készülékét követte le.
- Nem a barátnőm. -mondtam végül lassan az arcát fürkészve. A lány vonásai a szavak hallatán mintha enyhültek volna, de lehet, hogy csak a felgyülemlett idióta érzelmek miatt képzeltem.
- Olyan nekem mint a kishúg, akit sose akartam. - mosolyodtam el halványan, miközben az előttünk lévő szürke utat bámultam. - Erős kis csaj. Szerencsés lesz az a csaj, aki megkaphatja. - ingattam a fejemet tovább mosolyogva.
Briana meglepetten fordult felém.
- Csaj? -halkan elnevette magát. - És én még kezdtem....-hirtelen elharapta a mondat végét és tanácstalanul bámult előre. Nem tudta, hogyan vághatná ki magát ebből a mondatból, hogy ne legyen neki kínos.
Rápillantottam.
- ...aggódni? -kérdeztem egy halvány mosoly kíséretében. - Nem kell.

Bree még sokáig agyalhatott rajta, hogy ezt milyen értelemben mondhattam.

*SAM*

Ryan viszonylag sokat akart megtudni rólam, de összességében jófej srácnak tűnt.   Időközben mintha a seb is elhalványult volna csuklóján, de talán csak képzeltem.
- Miért mész Lawrencebe? - dőlt hátra a srác az ülésben.
Nehéz kérdés.
Megköszörültem torkomat mielőtt válaszoltam volna.
- Hoztam...-sóhajtottam fel. - ....Hoztam néhány rossz döntést ami miatt sokan veszélybe kerültek. -biccentettem végül, bár Bella miatt még nehezebb volt a hely elhagyása. Beacon Falls egy keserédes emlékké vált.
- Áh, menekülsz. -bólintott a srác és vigyorogva fordult felém. - Sok mindenben hasonlítunk mi Sam.
Kérdő tekintettel fordultam felé, mire folytatta.
- Megölték a legjobb barátomat. A gondolat elől nem tudok elmenekülni, de a város elől igen. -mormogta, szemében pedig izzó düh villant fel egy pillanatra.
Helyeslő arccal fordultam felé.

...Pontosan tudtam milyen borzalmasan nehéz elrohanni egy, a lelkeden száradó halálesettől. Évekig nem tudtam anélkül lehunyni a szememet éjjelente, hogy ne jusson eszembe Jess.
A busz zötykölődve megállt a "Kansas, Lawrence" táblánál és az ajtók hangos nyikorgással kinyíltak. Ryan felkelt a székből és könnyed mozdulattal leugrott a járműről.
Miután összeszedtem a hátizsákomat és sporttáskámat némán követtem. Arcom egy pillanatra megrándult az ismerős környéktől, de tudtam, miért jöttem. Beszélnem kellett néhány emberrel.
A mosolygó srác felé fordultam és kezet nyújtottam neki.
- Örültem Ryan.
- Szintúgy. -vigyorgott a srác és megszorította kezemet. - Még összefutunk.
A mondat végének jelentésén nem sokáig agyaltam, a szülővárosom atmoszférája magával ragadt és le is terített.
A gondolataimba merülve róttam az utcákat és nem tudtam eldönteni, hogy valóban csak a táskák súlya nyomja -e a vállamat, vagy az itt történtek is.
Végül vagy egy fél óra séta után elértem a helyet, ahol az első emberrel találkozni akartam. Nagy levegőt vettem és lehunytam szemeimet egy pillanatra. Szívem hevesen dobogott. Évek óta nem jártam itt.
Besétáltam és rögtön megcsapta orromat az édeskés virág illata. Hűvös szél söpört végig az egyébként is lehangoló helyen, de rendíthetetlenül haladtam előre a megfelelő pontig. Néhány szál virágot szorítottam a kezemben és a hatás kedvéért még egy nyakkendőt is előkotortam a táskámból. Megérdemelte.
Elakadt a lélegzetem, ahogy végigfuttattam szememet a régi feliraton, torkomban gombóc nőtt. Beletúrtam hajamba és egy része így szemembe hullott.

..Hirtelen sokkal nehezebbé váltak a táskák. Letérdeltem a földre és végig simítottam kezemmel óvatosan a sírfeliratot. Rekedtes hangon szólaltam meg.
- ....Szia Anya.
Mielőtt még bármi mást is mondhattam volna szörnyű fejfájás hasított belém és egy lány képe jelent meg előttem.

*DEAN*

Egy ócska motel előtt állítottam le az autót. Hamarosan sötét lesz és azzal nem segítettem volna az öcsémen, ha autóbalesetet szenvedünk. Charlie lassan kinyitotta szemeit, ahogy leállítottam az autót az épületnél. Bree némán kiszállt és előre sietett, hogy kivegyen egy szobát nekem, meg maguknak.
Kezemet az anyósülésnek támasztottam és hátrafordultam a vörös hajú lányhoz.
- Hogy vagy? -fürkésztem az arcát, ő pedig szemét dörzsölgetve ült fel lassan.
- Mint akit agyonütött a troll a Roxfort lányvécéjében. -motyogta.
Halványan elmosolyodtam. Egy szavát se értettem, úgy hogy tökéletesen volt a csaj.
Charlieval közösen követtük Breet, aki végül megállt egy kétszemélyes szoba ajtaja előtt.
Szembefordult velünk és megtámaszkodott az ajtófélfán egyik kezével.
- Nem tudom Ryan mennyire akarja az oldalán tudni Vöröskét, de nem maradhat egyedül. -rám nézett.- Majd én vigyázok rá, mert amikor legutóbb te figyeltél, találkozott Edwarddal. -fintorodott el.
- Tényleg, te hogyan is kerültél oda? - vágtam rá kihívó arccal.
Bree habozott.
- Követtem Ryant, mert gyanúsan viselkedett.  -biccentett végül egy nem őszinte mosollyal, aztán gyorsan hátat fordított és beszambázott inkább a szobába.

Szemeim automatikusan végig mérték hátulról és Charlieval egyszerre szólaltunk meg halkan.
- ...De jó csaj.

A saját apró szobámba belépve ledobtam a táskámat a földre és körbenéztem. Szinte magam előtt láttam, ahogy az asztalnál ül Sammy a laptoppal kezében és megint azon veszekszik velem, hogy az ő gépét használtam.  Az egyik üres ágy felé fordulva, lelki szemeim előtt megjelent az alvó kisöcsém képe.
...Megráztam fejemet, hogy elűzzem az ostoba képeket és elkezdtem a fegyvereket kidobálni az asztalra. Sóval behintettem az ajtó és ablakok előtti sávokat, a szőnyeg aljára pedig felfújtam festékkel egy démon csapdát.
Csak a szokásos óvintézkedések.
Vagy másfél órán keresztül tisztogattam a fegyvereket, éleztem a késeket és ellenőriztem a töltényeket. Mire befejeztem olyan erősen éreztem Sam jelenlétének hiányát, hogy majd' beleőrültem, tekintve, hogy Dracula is rá vadászott.
Előkaptam telefonomat és a névjegyzékben kikerestem Sammyt. Még mindig ökölbe szorult kezem, ha a Rubyval történtekre gondoltam, de az élete veszélyben forgott.
Rámeredtem a kijelzőre. Felhívjam?

Nem venné fel.

Mielőtt hülyeséget csináltam volna, ledobtam telefonomat az ágyra és elsiettem inkább Bree-ék szobájához. Belöktem az ajtót és rögtön beszélni kezdtem.
- Ha akartok valami kaját, akkor....
Elakadtam a mondatban. Döbbenten meredtem előre...
Az elém táruló kép pedig örökre beleégett az agyamba.