(24. rész ) Összezárva a végzettel

( Halii! Jelentkezem a heti résszel. Néhány dologra fény derül, azonban újabb problémák is akadnak...na meg újabb titokzatos események is. Mindenesetre jöjjön egy fejezet a Dean-Bree páros rajongóinak. Hamarosan újra beindulnak majd a dolgok, már nem kell sokat várni ígérem...Jó olvasást! ^^) 

*DEAN*

Már vagy két órája eltűnt Sammy. Mi az istent csinál ez Missourinál? Kutat? Vagy "kutat"...?
Beleborzongtam a gondolatba. Ennyire nem lehetett anyakomplexusa.
A kanapén hevertem, egyik kezemben egy pohár jóféle whiskyt, míg a másikban a távirányítót tartottam. A Doktor Szexi új évada ment a tvben, egyenesen bűn lett volna kihagyni.
Éppen reklám szünet volt, mikor a telefonom megcsörrent. Ismeretlen szám.
A tvt egy mozdulattal lekapcsoltam és érdeklődve ültem fel.
- Winchester. -szóltam bele a szemöldökömet ráncolva. Megbízás? Fenyegetés? Egy régi barát?
Az utolsót végül is kizárhatjuk, Sammel a barátaink többsége halott volt.

Kortyoltam a poharamból és úgy vártam a választ.
- Meg foglak ölni.... -szólt bele a telefonba egy férfi rekedtes hangja.
Ah szóval fenyegetés. Remek. Pont mikor új évad megy a sorozatomból?
- Most is látlak.. -folytatta a karcos hangú ember a vonal másik végén. Felvontam egyik szemöldökömet és előszedtem pisztolyomat farmerem hátsó részéből.
Kibiztosítottam.
- És? Onnan is jól nézek ki? -kérdeztem vissza, miközben tekintetemmel az ablakokat pásztáztam.

Hirtelen megszédültem, ami teljesen szokatlan volt, tekintve hogy ez még csak az első pohár italom abból a bontott üvegből amit a motelszobánk hűtőjében találtam.
- Már most élvezem a játékot. -nevetett a para csávó a telefonba, én meg már épp válaszolni akartam, mikor éreztem, hogy a végtagjaim többé nem bírnak el.
Az ital.
Helyesbítve a bontott ital.
- Oh hogy ba... - kezdtem mondani, ahogy leesett, de nem tudtam befejezni.
Erőtlenül zuhantam a kanapéra, az utolsó amit észleltem, pedig a telefonom csattanása volt a földön.

~

Egy sötét pince-szerűségben tértem magamhoz. A fejem lüktetett, szemeim pedig kápráztak a drog hatására, amit óvatlanul sikerült meginnom a piával együtt. Káromkodva tápászkodtam fel és hatalmasakat pislogva igyekeztem kivenni hol lehetek. Egy viszonylag nagyobbacska, de kicsit sem sötét vagy poros helységben voltam. Polcok és rajtuk mindenféle kacat borította a falakat, tele befőttes üvegekkel és dobozokkal. Régi láncok, ócska könyvek és rengeteg tégely különböző porokkal.
Mint egy beteg nagyi éléskamrája.
Az a kevés fény ami bevilágította a helyet egy aprócska ablakon keresztül szűrődött be, de néhány rács védte meg a betöréstől.

Egyszerűen fantasztikusan álltak a dolgaim.

Hangosan káromkodtam egy újabb sort, aztán a fegyvereim után kezdtem reménytelenül kutatni. Naná, hogy eltűntek.
Ismét körbe futtattam tekintetemet a helységen kiútat keresve....ám ehelyett valami sokkal érdekesebbet vettem észre.

Vagyis inkább valakit.

Egy sötétbarna, enyhén hullámos hajú nő feküdt a másik sarokban ájultan.
Legalábbis reméltem, hogy nem hulla a csaj.
Odarohantam és azonnal letérdeltem mellé.
- Hé! -fogtam meg vállánál és a hátára fordítottam, hogy lássam arcát.
Meghűlt bennem a vér és habár kevés fényünk volt, tökéletesen ki tudtam venni a lány vonalait.
Megfeszítettem állkapcsomat.

Bree feküdt előttem.

A csaj hirtelen levegő után kapott és magához térve felült.
- Boldog karácsonyt! -motyogta és zihálva próbált aztán arcomra fókuszálni. - Te-téged ismerlek. -dadogta motyogva és kicsit homályos tekintettel.
Felkeltem mellőle és némán átsétáltam a helység másik felébe. Egy polcnak döntöttem vállamat, így a bútorról lelógó láncok halkan megcsörrentek. Összefontam magam előtt karjaimat és egy feszült, dühös mosollyal bámultam a lányra.

- Dean...-suttogta a csaj és megdörzsölte szemeit. Óvatosan talpra állt és egy dobozon megtámaszkodva igyekezett megmaradni a lábán.
- Anyám, de jó este lehetett...-morogta maga elé arra utalva, hogy egy totál idegen helyen ébredt. Végül lassan kitisztuló tekintete rajtam állapodott meg.
- Hol vagyunk?
- Mit keresel itt? - kérdeztem vissza rögtön kemény hangon.
Bree értetlenül bámult rám.
- Csajos napot tartok a láthatatlan barinőimmel, szerinted? Elraboltak! -tárta szét karjait.
Szemeimet forgattam.
- Mire emlékszel? -folytattam kelletlenül a csevejt. Gyűlöltem, hogy szóba kell állnom Charlie egyik gyilkosával.
A lány beletúrt hajába és aztán néhányat közelebb lépve kezdett beszélni.
0- Sam telefonált, hogy eltűntél, viszont az öcséd egy zseni ha számítógépes cuccokról van szó, úgy hogy bemérte a kabátod bélésébe rejtett vészhelyzet telefonod vagy midet. -magyarázta. Biccentettem és egy halvány mosoly jelent meg szám sarkában. Sammy tényleg egy zseni. Mindig van egy póttelefon belevarrva a kabátunkba, habár lefogadom, itt nincs térerő, hogy telefonáljak.
- A várostól egy 15 kilométerre lévő telek volt a jelzett hely, és mivel én közelebb voltam mint ő, engem küldött előre.
- Nagyszerűen csinálod a mentőakciót. - vágtam közbe egy műmosollyal, mire ő csak egy megvető pillantást vetett rám.
- Elkábítottak. -felelte. - Amint beértem a házba valaki elkábított egy fehér rongyot nyomva arcom elé.
Bree ökölbe szorította kezeit. Dühös volt magára, hogy ilyen könnyen legyőzték.
Néhány másodpercig csöndben meredtünk a másikra. Nem válaszoltam semmit.
- Ez a legszarabb napom eddig a héten. -morogtam aztán végül, megdörzsölve arcomat.

- Most miért, mert elraboltak minket?
- Nem, mert kicsit párás ma az időjárás, PERSZE, HOGY MERT ELRABOLTAK MINKET! -csattantam fel és megráztam fejemet hitetlenkedve.

Rühelltem, hogy pont vele zártak össze.

Gondolom ő is tudta ezt, mert beszélni kezdett.
- Nézd Winchester, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy csapattársat választhassunk, szóval akármennyire is gyűlölsz, össze kell fognunk. -tette csípőre kezeit.
- Nem dolgozom gyilkosokkal. - vágtam rá, mire Briana hitetlenkedve felnevetett.
- Nem én öltem meg Charliet!
- De közrejátszottál benne! -csattantam fel és ellöktem magamat a polctól, egészen addig sétálva, míg szemtől szemben nem álltunk. Mélyen a szemébe néztem és megfeszített állkapoccsal folytattam.
- Nem érdekel az indok, hogy miért hazudtál, hogy miért sodortad veszélybe mindannyiunkat. -közöltem hevesen. - Csak az számít, hogy ismét átvágtál. Mint Chicagoban évekkel ezelőtt.
A lány arcán egy pillanat erejéig fájdalom suhant át. Elfordultam és háttal neki, leguggolva kezdtem egy dobozban kutatni valami után kutatva, amivel kifeszegethettem az ajtót, vagy ablakot.
- Ryannel azután találkoztam, hogy mi szakítottunk. -szólalt meg.
- Mondtam, hogy maradj csendben, amíg nem végzünk ezzel. -vágtam közbe és tovább pakolásztam.
- Ezt mondod minden csajnak? - szólt vissza Bree.

Felhorkantottam.
- Egy ideig találkozgattunk. Jó barát volt, de semmi több nekem. -folytatta a lány rendíthetetlenül. - Aztán randiztunk egyszer és az egész olyan....hétköznapi volt. Emberi.

Hallottam hangján, hogy ez egy jó emlék számára. Remek. Ő volt Edward Bellaja.

-  Jah randizni... -morogtam. - Hát az én randijaim általában véget érnek amikor elfogynak az egy dolcsisok, de igen, ez amolyan emberi dolog.
A lány leguggolt mellém a dobozokhoz és ő is keresgélni kezdett.
- Nem működött. Legalább is én így gondoltam. -folytatta. - Aztán egy éjjel egy vadászatot nagyon elcsesztem. Majdnem megöltek de...-a fejét csóválta, aztán felsóhajtott. - Ryan megmentett. Ideges volt, mert lepattintottam, de megtette. Tartoztam neki...ezért nem hagyhattam, hogy te is megöld akkor a kocsma mögött.

Csend telepedett közénk és letettem a kezemben tartott kiszedett tárgyakat. Biccentettem. Bree kiegyenlítette csak a számláját..de ez nem változtatott a tényen, hogy Charlie meghalt.
- Dean, én...
- Ne mondd hogy sajnálod! Megígértem neki, hogy megvédem és most halott. Nem csak annak a rohadt vámpírnak a kezéhez tapad vér. - szólaltam meg hatalmas gombóccal torkomban. Értettem mi miért történt, de szétszedett a tudat, hogy a kis vörös hajú lány már nem élt. Mindentől függetlenül is haragudtam Breere.
Lassan felállt, hátat fordított és mély levegőt vett.

Mikor visszafordult a csaj úgy nézett rám, mintha arcon csaptam volna.

 - Jó! -kiáltotta és láttam rajta, hogy könnyek gyűltek össze szemében. - Hordj el mindennek, gyűlölj azért amit tettem, de ne hidd, hogy nem bántam meg! -kiabálta rám meredve. - Ne hidd, hogy nem érzem szarul magam minden áldott nap, mert nem szóltam előbb! De nem tudok változtatni rajta Dean. Képtelen vagyok. - rázta a fejét és egy darab kósza könnycsepp gurult le arcán. Felálltam a doboz mellől a szavak hallatán, de arcom kifejezéstelen maradt.
A lány gyorsan eltörölte arcán a könnyet, és egyet szipogva levette világos barna bőkabátját. A belsejében egy titkos zseb volt, amiből kiszedett egy kisebb pisztolyt.
-Tessék. - közölte és a kezembe nyomta.
Értetlenül bámultam rá.
- Mi van vele? -biccentettem a fegyver felé. Briana közelebb lépett, a kezemben lévő pisztolyt pedig saját mellkasának nyomta.
- Rajta Winchester. -felelte rekedtes hangon.- Egyenlítsd a számlát.
Döbbenten bámultam rá. Azt várta, hogy lelövöm, mert részt vett a hacker lány meggyilkolásában..?
Némán meredtem rá. Aztán a fegyverre pillantottam. A nő lehunyt szemeire.

....Egy lövés pedig eldördült és Bree összerezzent.

Nem őt találták el.