*SAM*
Egész éjjel dolgoztunk Breevel, Dean pedig ki tudja hol járt. Dühös voltam rá, képtelen voltam elhinni, hogy lelépett ahelyett, hogy segített volna kitalálni milyen módon tudnánk megmenteni a lány életét. Ez nem volt jellemző rá, ő mindig felszegett állal, kihúzva magát és fegyverrel a kezében nézett farkasszemet az ellenséggel. Mi ütött belé..?
Hajnal három felé a kezdeti lendület lassan elfogyott. A motelszoba minden pontján könyvek, papírok es jegyzetek hevertek üres kávéscsészék mellett. Bree fáradtan lapozgatott egy könyvet ami a pokolkutyák mítoszát taglalta. Haja kócossá vált, szemei vörösek voltak a sok dörzsöléstől..arcán a kétségbeesettséget egy idő után a reménytelenség, majd a beletörődés váltotta fel.
Én a laptopon pötyögtem, miután körülbelül a tizedik üzenetet hagytam Dean hangpostáján. Hogy léphetett le ilyenkor?! Próbáltam nem gondolni rá, de a feszültség szinte tapintható volt és már a laptoptól is kezdett fájni a szemem. Idegesen oldalra fordítottam fejemet. Csalódott voltam.
- Sam, hagyd abba.. sóhajtott fel egyszer csak Bree és becsukta a könyvet. Odasétált hozzám és leült mellém. Szomorú elfogadást láttam arcán.
- Nem, kell lennie megoldásnak! -vágtam rá fel sem nézve. A lány újra halk sóhajt hallatott és a vállamra hajtotta a fejét. Egy darabig némán ültünk, aztán ismét ő törte meg a csendet.
- Szeretném azt hinni, hogy hiányoznék valakinek, ha ma vége lenne az egésznek.
Megállt a kezem a billentyűzeten és egy pillanatig nem tudtam megszólalni. Óvatosan félretoltam a laptopot és a lányra néztem, aki felemelte a fejét es rám pillantott.
- Bree, ne mo...
- Minden rendben. -vágott közbe gyorsan. - Ezt én csináltam magamnak és már el is fogadtam, csak....-vállat vont. - ...a tudat, hogy senkinek nem fogok hiányozni, nem a legjobb. -motyogta a végét.
Egy fájdalmas mosollyal néztem a lányt. Mindig a nagyszájú és laza énjét mutatta, de most, hogy alig 17 órája maradt levetkőzte ezeket a dolgokat. Már csak egy sima nőt láttam, aki bár nem bánta meg tettét, mégis egyedül és lényegtelennek érzi magát. Nélkülözhetőnek.
Túlságosan átéreztem.
- Nem fogsz meghalni, megértetted? -néztem mélyen a szemébe, próbálva lelket önteni belé. - Legalábbis most nem. Hosszú és boldog életet fogsz élni, a mai nap pedig csak egy rossz emlék lesz. Kitalálunk valamit.
Briana megrázta a fejét.
- Nem bújhatok el a választásaim és a következményeik elől. Döntöttem amikor vadász lettem. Döntöttem amikor eladtam a lelkem. -nagy levegőt vesz. - ..és döntöttem amikor elértem anno, hogy szakítsunk Deannel. -mondta ki nagy nehezen.
- Azt hittem a bátyám szakított veled, amiért majdnem megöletted őt azon a vadászaton. -feleltem lassan, Bree pedig csak keserűen felnevetett.
- Mert azt akartam, hogy ebben a hitben éljen. -rám pillantott egy halvány félmosollyal. - Ha ő szakít velem, akkor könnyen tovább tud lépni, de ha én vele...nem is tudom, annyi dolog miatt kellett abban az időben szenvednie, nem akartam, hogy én is egy legyek közülük. Ezért hagytam ott aznap a vadászaton, hogy legyen oka szakítani velem és már csak az öccse miatt kelljen aggódnia. -fejezte be végül felém biccentve.
Döbbenten meredtem rá, alig bírtam elhinni. Zseniálisan kidolgozott terv volt ami Deant védte meg egy újabb fájdalomtól, nem taktikai hiba.
Hitetlenkedve mosolyodtam el majd magabiztos arccal megszorítottam Bree kezét.
- Már csak ezért sem hagyhatom abba a keresést. Élned kell. -azzal visszafordultam a laptophoz és újult erővel vágtam bele a keresésbe.
Jó pá órával később találtam meg az első lehetőséget, ami a segítségünkre lehetett. Már délután felé járt az idő, éppen csak annyi szünetet tartottunk, amíg ettünk, kávét főztünk vagy átöltöztünk.
- Bree! - szóltam neki egyszerre feszülten es izgatottan. Azonnal odajött és az asztalra támaszkodva összevont szemöldökkel olvasta a régi feljegyzést. Hirtelen ahogy megértette, a szájához kapott.
- Ez tényleg a...? -kezdte döbbenten, én pedig elégedetten és hitetlenkedve felsóhajtottam.
- Igen. -feleltem. - ....A Colthoz tartozó töltények készítése.
*DEAN*
Fáradtan állítottam le a Kicsikém motorját a motel előtt. Megdörzsöltem az arcomat jó erősen, hogy ne akarjak elaludni. Egész éjjel vezettem, át a fél országon és miért? Mert kellett az a hülye gyökér és az itt a közelben nem termett. Felsóhajtottam magamban átkozódva. Nem hagyhattam, hogy Bree meghaljon akármennyire is bolond vagy gyerekes. A dolgom az volt, hogy embereket védjek.
Felkaptam a szatyrot a kocsi anyósüléséről és beléptem a motelszobába, ahol Sam éppen különböző üvegek után rohangált, Bree pedig egy lapot olvasgatott, kissé reményteljesebb arccal mint utoljára.
Egymáshoz beszéltek mindenféle por és folyadék nevét emlegetve, amiket az öcsém egy tálba kezdett önteni.
- Két pontot a Griffendélnek? - szólaltam meg felvont szemöldökkel, mire felkapták a fejüket. Bree kapcsolt először.
- Ha nem segíteni jöttél, hagyj békén. Malfoy. - meredt rám összeszűkített szemekkel.
- Nyughass Hagrid, ajándékot hoztam. - vetettem oda neki és levágtam a szatyrot elé. Leültem a kanapéra és megdörzsöltem arcomat. Sam végre magához tért és vádló arccal meredt rám.
- Hol voltál?! Dean, nem teheted meg, hogy a legnagyobb szükségben lelépsz szó nélkül, aztán meg...- kezdte dühösen a fejmosást, de közbevágtam.
- Ördögfűvet hoztam. -közöltem egyszerűen. - Egyedül csak majdem az ország másik felében terem és távol tartja egy kis ideig még a pokolkutyát. Ezért léptem le Sammy. -meredtem rá, szavaimat pedig döbbent csend követte csak mindössze.
Az öcsém végül csak biccentett és elvitte a szatyornyi cuccot,hogy porrá őrölje.
Bree zavartan pillantott rám, gondolom nem értette miért vesződtem annyit érte.
Még vagy egy óráig dolgoztunk együtt azon, hogy az ördögfűvet szétszorjuk a szobában a bejáratoknál, de közben a Colt töltényeinek készítésével is foglalkozni kellett. Már csak a "varázsigét" kellett elmotyogni és készen voltunk.
Ez volt az a pillanat, amikor Bree megdermedt majd lassan felnézett az ajtó irányába. Nagyot nyelt.
- Itt van. -suttogta és ahogy a szavak elhagyták ajkait, a motelszoba ajtaja rázkódni kezdett, mintha kívülről akarták volna betörni. Eddig tudta távol tartani a növény a szörnyet.
Megfagyott a vér az ereimben, még nem álltunk készen.
- Gyorsan Sam! -szóltam rá kemény és határozott hangon, mire elkezdte mormolni a szavakat a régi lapról. Bree megrázta a fejét és egy szomorú mosollyal fordult felém.
- Találkozunk majd odaát Winchester. -szólalt meg, aztán hirtelen felindulásból megragadta a ruhámat és közel rántva magához megcsókolt.
Meglepetten vontam fel szemöldökömet, miközben elöntött a régi érzés, az az átkozott érzés. Senki nem csókol úgy mint, Bree, az tény.
Olyan gyorsan történt az egész, hogy mire visszacsókoltam volna, már el is húzódott, az ajtó pedig betört abban a pillanatban. Csaholva vágtatott be a helységbe a számunkra láthatatlan pokolkutya. Az adrenalin felpezsdült a véremben, a pulzusom az egekbe szökött és reflexből félre löktem a lányt. A kutya engem tarolt el, mire a földnek csapódtam. Az eséstől na meg a csóktól még zavarodottan tartottam vissza a felettem ugató dögöt kezeimmel, bár fogalmam sem volt hol van épp a feje, vakon tapogatva találtam meg. Egyszer csak felnyüszített a lény és gondolom oldalra esett, mert már nem nyomott le többé a súlyával. Bree állt ott zihálva, kezében egy vaskos könyvvel, amivel sikeresen fejbe vágta a szörnyet. Hallottam ahogy Sammy is egyre hangosabban és feszültebben kántálja a szöveget.
- Felkelt! -kiáltotta Bree, az egyetlen aki láthatta, és ijedten nagyra nyíltak szemei. - Észrevette Samet. SAM! -kiáltotta a lány, de már késő volt. A következő pillanatban az öcsém nekirepült a falnak, majd úgy maradt. Még motyogott pár szót, mire a tálban lévő töltények felragyogtak, de aztán többet nem mozdult.
- SAAAM! -üvöltöttem és odarohantam hozzá. Nem reagált semmire, fejéből vér szivárgott.- Nem öcskös... térj magadhoz gyerünk! -ráztam meg újra rettegve attól, hogy elvesztem az én kisöcsémet. A kutyáról szinte el is feledkeztem.
A veszélyesen hosszúra nyúlt pillanatból azonban Bree fájdalmas sikítása riasztott fel. Odakaptam a fejemet kétségbeesetten.
A lány a földön feküdt, lábán hosszú karmolásnyomok kezdtek megjelenni ahogy az a dög elkezdte szétszedni.
Betelt a pohár. Meg kellett halnia annak a rohadék korcsnak.
Felpattantam a földről és megmarkolva egy töltényt egy másodperc töredéke alatt beleraktam a Coltba. A pokolkutya lehetséges helye felé irányítottam a pisztolyt és meghúztam a ravaszt.
*DEAN*
Fáradtan állítottam le a Kicsikém motorját a motel előtt. Megdörzsöltem az arcomat jó erősen, hogy ne akarjak elaludni. Egész éjjel vezettem, át a fél országon és miért? Mert kellett az a hülye gyökér és az itt a közelben nem termett. Felsóhajtottam magamban átkozódva. Nem hagyhattam, hogy Bree meghaljon akármennyire is bolond vagy gyerekes. A dolgom az volt, hogy embereket védjek.
Felkaptam a szatyrot a kocsi anyósüléséről és beléptem a motelszobába, ahol Sam éppen különböző üvegek után rohangált, Bree pedig egy lapot olvasgatott, kissé reményteljesebb arccal mint utoljára.
Egymáshoz beszéltek mindenféle por és folyadék nevét emlegetve, amiket az öcsém egy tálba kezdett önteni.
- Két pontot a Griffendélnek? - szólaltam meg felvont szemöldökkel, mire felkapták a fejüket. Bree kapcsolt először.
- Ha nem segíteni jöttél, hagyj békén. Malfoy. - meredt rám összeszűkített szemekkel.
- Nyughass Hagrid, ajándékot hoztam. - vetettem oda neki és levágtam a szatyrot elé. Leültem a kanapéra és megdörzsöltem arcomat. Sam végre magához tért és vádló arccal meredt rám.
- Hol voltál?! Dean, nem teheted meg, hogy a legnagyobb szükségben lelépsz szó nélkül, aztán meg...- kezdte dühösen a fejmosást, de közbevágtam.
- Ördögfűvet hoztam. -közöltem egyszerűen. - Egyedül csak majdem az ország másik felében terem és távol tartja egy kis ideig még a pokolkutyát. Ezért léptem le Sammy. -meredtem rá, szavaimat pedig döbbent csend követte csak mindössze.
Bree zavartan pillantott rám, gondolom nem értette miért vesződtem annyit érte.
Még vagy egy óráig dolgoztunk együtt azon, hogy az ördögfűvet szétszorjuk a szobában a bejáratoknál, de közben a Colt töltényeinek készítésével is foglalkozni kellett. Már csak a "varázsigét" kellett elmotyogni és készen voltunk.
Ez volt az a pillanat, amikor Bree megdermedt majd lassan felnézett az ajtó irányába. Nagyot nyelt.
- Itt van. -suttogta és ahogy a szavak elhagyták ajkait, a motelszoba ajtaja rázkódni kezdett, mintha kívülről akarták volna betörni. Eddig tudta távol tartani a növény a szörnyet.
Megfagyott a vér az ereimben, még nem álltunk készen.
- Gyorsan Sam! -szóltam rá kemény és határozott hangon, mire elkezdte mormolni a szavakat a régi lapról. Bree megrázta a fejét és egy szomorú mosollyal fordult felém.
- Találkozunk majd odaát Winchester. -szólalt meg, aztán hirtelen felindulásból megragadta a ruhámat és közel rántva magához megcsókolt.
Olyan gyorsan történt az egész, hogy mire visszacsókoltam volna, már el is húzódott, az ajtó pedig betört abban a pillanatban. Csaholva vágtatott be a helységbe a számunkra láthatatlan pokolkutya. Az adrenalin felpezsdült a véremben, a pulzusom az egekbe szökött és reflexből félre löktem a lányt. A kutya engem tarolt el, mire a földnek csapódtam. Az eséstől na meg a csóktól még zavarodottan tartottam vissza a felettem ugató dögöt kezeimmel, bár fogalmam sem volt hol van épp a feje, vakon tapogatva találtam meg. Egyszer csak felnyüszített a lény és gondolom oldalra esett, mert már nem nyomott le többé a súlyával. Bree állt ott zihálva, kezében egy vaskos könyvvel, amivel sikeresen fejbe vágta a szörnyet. Hallottam ahogy Sammy is egyre hangosabban és feszültebben kántálja a szöveget.
- Felkelt! -kiáltotta Bree, az egyetlen aki láthatta, és ijedten nagyra nyíltak szemei. - Észrevette Samet. SAM! -kiáltotta a lány, de már késő volt. A következő pillanatban az öcsém nekirepült a falnak, majd úgy maradt. Még motyogott pár szót, mire a tálban lévő töltények felragyogtak, de aztán többet nem mozdult.
- SAAAM! -üvöltöttem és odarohantam hozzá. Nem reagált semmire, fejéből vér szivárgott.- Nem öcskös... térj magadhoz gyerünk! -ráztam meg újra rettegve attól, hogy elvesztem az én kisöcsémet. A kutyáról szinte el is feledkeztem.
A veszélyesen hosszúra nyúlt pillanatból azonban Bree fájdalmas sikítása riasztott fel. Odakaptam a fejemet kétségbeesetten.
A lány a földön feküdt, lábán hosszú karmolásnyomok kezdtek megjelenni ahogy az a dög elkezdte szétszedni.
Betelt a pohár. Meg kellett halnia annak a rohadék korcsnak.
Felpattantam a földről és megmarkolva egy töltényt egy másodperc töredéke alatt beleraktam a Coltba. A pokolkutya lehetséges helye felé irányítottam a pisztolyt és meghúztam a ravaszt.
A lövés eldördült.
A csaholás abbamaradt.
Bree pedig életben volt.
Levegő után kapkodva eresztettem le a fegyvert és leguggolva először arról bizonyosodtam meg, hogy Bree - a sebektől eltekintve - jól van. Azután rögtön visszafordultam a földön heverő Sammy felé. Óriásit nyelve ráztam tovább.
-Sam! Sam kellj már fel! -kiabáltam neki.
...Ő pedig lassan kinyitotta szemeit.
Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem. El sem hittem. Bree és az öcskös is megúszták egy darabban.
Legalábbis ezt gondoltam elsőre.
Sam rám meredt, az arcomat tanulmányozta, majd zavartan és óvatosan, némi félelemmel is talán arcán összevonta szemöldökét. Rekedtes hangon szólalt meg.
-....Te meg ki vagy?
A csaholás abbamaradt.
Bree pedig életben volt.
Levegő után kapkodva eresztettem le a fegyvert és leguggolva először arról bizonyosodtam meg, hogy Bree - a sebektől eltekintve - jól van. Azután rögtön visszafordultam a földön heverő Sammy felé. Óriásit nyelve ráztam tovább.
-Sam! Sam kellj már fel! -kiabáltam neki.
...Ő pedig lassan kinyitotta szemeit.
Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem. El sem hittem. Bree és az öcskös is megúszták egy darabban.
Legalábbis ezt gondoltam elsőre.
Sam rám meredt, az arcomat tanulmányozta, majd zavartan és óvatosan, némi félelemmel is talán arcán összevonta szemöldökét. Rekedtes hangon szólalt meg.
-....Te meg ki vagy?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése