(HELLÓÓÓ! The boys are back. A karácsonyi szünet örömmel jelentem, hogy véget ért és ismét minden héten várhatóak lesznek mostantól a részek! Itt is van a következő, köszönöm, hogy még olvastok néhányan, sokat jelent! <3
Jó olvasást! ^^)
*DEAN*
-...Ki a csaj? -bukott ki hirtelen a kérdés a lányból.
Öt perc. Ennyit bírt ki csendben. Új rekord.
Miután az Impala csomagtartójában lévő anyagokból összeraktam a Campbell-féle átváltozás elleni szert, Charlie beájult tőle az autó hátsó ülésén.
Legalább egy embert megmentettem.
Briana kérdő pillantást vetett rám, aztán sietve visszafordult a szélvédő irányába, mintha egyáltalán nem is lenne fontos a kérdés.
Erősen szorítottam a kormányt szigorúan csak az utat bámulva. Annyi adrenalin és érzelem gyűlt fel bennem, mióta ott hagytam Samet, pedig alig telt el egy nap.
Ez a csaj meg mellettem hurrikánt kavart csupán a jelenlétével. Mindent felforgatott.....és ő folyton ilyen hatással volt rám és az életemre.
- Mit akar? -kérdeztem vissza inkább a vámpír rohadékra utalva. Kettőnk közül nem én voltam, aki magyarázattal tartozott.
Bree lehunyta szemeit és felsóhajtott.
- Először is lassíts, nem a GTAban vagyunk. -morogta, úgyhogy még jobban beletapostam a gázba.
- Mit akar? -ismételtem meg magamat kicsit keményebb hangszínen. A lány rám meredt egy amolyan "Tényleg..?" arckifejezéssel, majd hátradőlt az ülésben.
- Miután leléptél és Sam nem volt hajlandó maradni, megjelent nálam. Évek óta nem láttam. -kezdett mesélni oldalra fordítva fejét. - Izgatottnak tűnt és talán így visszagondolva, elég sokat kérdezett rólad és rólam.
- Nincs olyan, hogy "te meg én". -vágtam közbe morogva, ő pedig hitetlenkedő arccal fordult felém.
- Már hogyne lenne.
- Nincs.
- De!
- Nem.
- Seggfej!
- Hisztikirálynő.
- Gyalogos!
- Mi van?
- GYALOGOS! -visította Bree előre mutatva, én pedig azonnal odakaptam fejemet és beletapostam a fékbe. Az Impala csak néhány méterrel a zebra előtt állt meg csikorgó kerekekkel.
Levegő után kapkodva bámultam, ahogy az apuka és négy éves kislánya átsétál az úton kézen fogva. Nem sokon múlott.
Némán indultam tovább és hűvös csend telepedett közénk. Teljesen szét voltam esve.
- Azt hiszi közöd van a legjobb barátja halálához. -közölte végül lassan Bree. - Itt balra!
Követtem az irányt amit említett és szigorúan előremeredve válaszoltam neki.
- Hová megyünk? - kérdeztem.
Bree felszisszent. Mindig ezt csinálta, ha rázós dolgot kellett kimondania. Kifejezéstelen arccal bámult rám, próbálta finoman tálalni.
- Ryan bonyolult eset...neki nem elég, ha fizikailag bosszulja meg, úgyhogy....-elhallgatott és a haját kezdte piszkálni.
A világ kicsit beszűkült, ahogy megértettem. Hatalmas gombócot éreztem hirtelen torkomban.
- ....Előbb átváltoztatja azokat, akiket szeretek, hogy ellenem forduljanak. -nyögtem ki halkan és erősen rászorítottam a kormánykerékre. Egy másodperc erejéig hátra pillantottam a kiütött, de gyógyulásban lévő Charliera, majd vissza az útra. A mozdulat nem kerülte el Bree figyelmét sem.
A kezem szinte elfehéredett, vasmarokkal tartottam a kormányt, ahogy tovább vittem a gondolatmenetet.
- ...Sammy. - morogtam magam elé nehéz szívvel. Gyűlöltem, hogy elárult Ruby miatt, de mindez mit sem számított, ha veszélyben volt az élete.
Briana biccentett egy aprót és egy kis szünet után Charlie felé bökött fejével.
- ...Szóval ki ő? A barátnőd? - szólalt meg, magára erőltetve egy mosolyt.
Felvontam szemöldökömet és a lány felé fordultam.
- Zavar? -kérdeztem vissza és igyekeztem lazítani a szorításon.
- A következőnél jobbra, ott a főút. -felelte a lány nem nézve rám. Visszafordult a telefonjához, amin az öccse készülékét követte le.
- Nem a barátnőm. -mondtam végül lassan az arcát fürkészve. A lány vonásai a szavak hallatán mintha enyhültek volna, de lehet, hogy csak a felgyülemlett idióta érzelmek miatt képzeltem.
- Olyan nekem mint a kishúg, akit sose akartam. - mosolyodtam el halványan, miközben az előttünk lévő szürke utat bámultam. - Erős kis csaj. Szerencsés lesz az a csaj, aki megkaphatja. - ingattam a fejemet tovább mosolyogva.
Briana meglepetten fordult felém.
- Csaj? -halkan elnevette magát. - És én még kezdtem....-hirtelen elharapta a mondat végét és tanácstalanul bámult előre. Nem tudta, hogyan vághatná ki magát ebből a mondatból, hogy ne legyen neki kínos.
Rápillantottam.
- ...aggódni? -kérdeztem egy halvány mosoly kíséretében. - Nem kell.
Bree még sokáig agyalhatott rajta, hogy ezt milyen értelemben mondhattam.
*SAM*
Ryan viszonylag sokat akart megtudni rólam, de összességében jófej srácnak tűnt. Időközben mintha a seb is elhalványult volna csuklóján, de talán csak képzeltem.
- Miért mész Lawrencebe? - dőlt hátra a srác az ülésben.
Nehéz kérdés.
Megköszörültem torkomat mielőtt válaszoltam volna.
- Hoztam...-sóhajtottam fel. - ....Hoztam néhány rossz döntést ami miatt sokan veszélybe kerültek. -biccentettem végül, bár Bella miatt még nehezebb volt a hely elhagyása. Beacon Falls egy keserédes emlékké vált.
- Áh, menekülsz. -bólintott a srác és vigyorogva fordult felém. - Sok mindenben hasonlítunk mi Sam.
Kérdő tekintettel fordultam felé, mire folytatta.
- Megölték a legjobb barátomat. A gondolat elől nem tudok elmenekülni, de a város elől igen. -mormogta, szemében pedig izzó düh villant fel egy pillanatra.
Helyeslő arccal fordultam felé.
...Pontosan tudtam milyen borzalmasan nehéz elrohanni egy, a lelkeden száradó halálesettől. Évekig nem tudtam anélkül lehunyni a szememet éjjelente, hogy ne jusson eszembe Jess.
A busz zötykölődve megállt a "Kansas, Lawrence" táblánál és az ajtók hangos nyikorgással kinyíltak. Ryan felkelt a székből és könnyed mozdulattal leugrott a járműről.
Miután összeszedtem a hátizsákomat és sporttáskámat némán követtem. Arcom egy pillanatra megrándult az ismerős környéktől, de tudtam, miért jöttem. Beszélnem kellett néhány emberrel.
A mosolygó srác felé fordultam és kezet nyújtottam neki.
- Örültem Ryan.
- Szintúgy. -vigyorgott a srác és megszorította kezemet. - Még összefutunk.
A mondat végének jelentésén nem sokáig agyaltam, a szülővárosom atmoszférája magával ragadt és le is terített.
A gondolataimba merülve róttam az utcákat és nem tudtam eldönteni, hogy valóban csak a táskák súlya nyomja -e a vállamat, vagy az itt történtek is.
Végül vagy egy fél óra séta után elértem a helyet, ahol az első emberrel találkozni akartam. Nagy levegőt vettem és lehunytam szemeimet egy pillanatra. Szívem hevesen dobogott. Évek óta nem jártam itt.
Besétáltam és rögtön megcsapta orromat az édeskés virág illata. Hűvös szél söpört végig az egyébként is lehangoló helyen, de rendíthetetlenül haladtam előre a megfelelő pontig. Néhány szál virágot szorítottam a kezemben és a hatás kedvéért még egy nyakkendőt is előkotortam a táskámból. Megérdemelte.
Elakadt a lélegzetem, ahogy végigfuttattam szememet a régi feliraton, torkomban gombóc nőtt. Beletúrtam hajamba és egy része így szemembe hullott.
..Hirtelen sokkal nehezebbé váltak a táskák. Letérdeltem a földre és végig simítottam kezemmel óvatosan a sírfeliratot. Rekedtes hangon szólaltam meg.
- ....Szia Anya.
Mielőtt még bármi mást is mondhattam volna szörnyű fejfájás hasított belém és egy lány képe jelent meg előttem.
*DEAN*
Egy ócska motel előtt állítottam le az autót. Hamarosan sötét lesz és azzal nem segítettem volna az öcsémen, ha autóbalesetet szenvedünk. Charlie lassan kinyitotta szemeit, ahogy leállítottam az autót az épületnél. Bree némán kiszállt és előre sietett, hogy kivegyen egy szobát nekem, meg maguknak.
Kezemet az anyósülésnek támasztottam és hátrafordultam a vörös hajú lányhoz.
- Hogy vagy? -fürkésztem az arcát, ő pedig szemét dörzsölgetve ült fel lassan.
- Mint akit agyonütött a troll a Roxfort lányvécéjében. -motyogta.
Halványan elmosolyodtam. Egy szavát se értettem, úgy hogy tökéletesen volt a csaj.
Charlieval közösen követtük Breet, aki végül megállt egy kétszemélyes szoba ajtaja előtt.
Szembefordult velünk és megtámaszkodott az ajtófélfán egyik kezével.
- Nem tudom Ryan mennyire akarja az oldalán tudni Vöröskét, de nem maradhat egyedül. -rám nézett.- Majd én vigyázok rá, mert amikor legutóbb te figyeltél, találkozott Edwarddal. -fintorodott el.
- Tényleg, te hogyan is kerültél oda? - vágtam rá kihívó arccal.
Bree habozott.
- Követtem Ryant, mert gyanúsan viselkedett. -biccentett végül egy nem őszinte mosollyal, aztán gyorsan hátat fordított és beszambázott inkább a szobába.
Szemeim automatikusan végig mérték hátulról és Charlieval egyszerre szólaltunk meg halkan.
- ...De jó csaj.
A saját apró szobámba belépve ledobtam a táskámat a földre és körbenéztem. Szinte magam előtt láttam, ahogy az asztalnál ül Sammy a laptoppal kezében és megint azon veszekszik velem, hogy az ő gépét használtam. Az egyik üres ágy felé fordulva, lelki szemeim előtt megjelent az alvó kisöcsém képe.
...Megráztam fejemet, hogy elűzzem az ostoba képeket és elkezdtem a fegyvereket kidobálni az asztalra. Sóval behintettem az ajtó és ablakok előtti sávokat, a szőnyeg aljára pedig felfújtam festékkel egy démon csapdát.
Csak a szokásos óvintézkedések.
Vagy másfél órán keresztül tisztogattam a fegyvereket, éleztem a késeket és ellenőriztem a töltényeket. Mire befejeztem olyan erősen éreztem Sam jelenlétének hiányát, hogy majd' beleőrültem, tekintve, hogy Dracula is rá vadászott.
Előkaptam telefonomat és a névjegyzékben kikerestem Sammyt. Még mindig ökölbe szorult kezem, ha a Rubyval történtekre gondoltam, de az élete veszélyben forgott.
Rámeredtem a kijelzőre. Felhívjam?
Nem venné fel.
Mielőtt hülyeséget csináltam volna, ledobtam telefonomat az ágyra és elsiettem inkább Bree-ék szobájához. Belöktem az ajtót és rögtön beszélni kezdtem.
- Ha akartok valami kaját, akkor....
Elakadtam a mondatban. Döbbenten meredtem előre...
Az elém táruló kép pedig örökre beleégett az agyamba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése