Először is minden drága olvasómtól szeretnék elnézést kérni kereken egy hónap ~azaz 4 rész~ kimaradásért, de kicsit zűrösen alakultak a dolgaim és nem maradt se energiám se ötletem ide... sajnálom sajnálom ❤ Igyekszem visszatérni a heti részekkel mostantól.
A másik dolog pedig, csak annyit, hogy Bella karakterében egy aprócska változtatást hoztam létre: megváltoztattam a lányka faceclaimjét, mivel Lilyről be kellett látnom, hogy nincsenek megfelelő gifek. A szépséges Nicola Peltz veszi át helyét ideiglenesen, amíg nem találok jobbat.
Jó olvasást! ^^ )
*SAM*
A vérfarkas egy fájdalmas nyögés kíséretében a földre zuhant, én pedig zihálva eresztettem le a pisztolyomat. A lény tekintete üressé vált és egy utolsó halovány sóhaj hagyta el ajkait, mielőtt még teljesen kimúlt volna.
Kicsit sántítva bicegtem el a pince lejáratáig és felemeltem a fegyvert, hogy szétlőjem a lakatot, ami zárva tartotta azt.
Csak reménykedni tudtam, hogy mindketten jól vannak. Miután Bree nem jelentkezett, még gyorsabban hajtottam az utakon a '67-es szépséggel, tudtam, hogy valami rossz történt. Beérve persze összetalálkoztam az épp indulni készülő fickóval, így ezüstgolyót eresztettem a szívébe, mielőtt még ő tette volna ugyanezt velem.
Az egyetlen veszteség a kificamodott bokám és egy karmolás volt.
Hatalmas robaj kísérte a ravasz meghúzását, a lakat pedig lehullott. Fáradtan löktem be a nyikorgó pinceajtót.
- Jöttök, vagy kettesben hagyjalak még titeket? -festettem fel arcomra egy félmosolyt és közben a fegyvert tartó kezemet vérző oldalamra szorítottam.
- Sammy...! -lépett el azonnal a bátyám Bree elől és felrohant hozzám. Végig mért, majd kiszúrva a sérüléseket, megragadta kabátomat.
- Te teljesen begolyóztál Öcskös? Egyedül vadászol?! -meredt rám hitetlenkedve és kicsit dühösen. Végül hatalmasat nyelt és átölelt szorosan.
Közben Bree is megjelent mögötte, arcán elkent friss könnycseppek csillogtak.
...Mi történhetett köztük?
- Úgy érti, hogy kösz Samuel. -mosolygott kissé erőltetetten a lány. Dean ismét nagyot nyelt és elengedett biccentve. Átkarolt, kezemet átvetette vállán és segített elindulni kifelé.
Ennyi év után is aggódott még értem, mikor ő volt fogságban.
A kocsiban egy darabig feszült csend uralkodott, amit végül Bree tört meg.
- Bocs, hogy elbasztam a mentőakciót Sam. -sóhajtott, de én csak hátrafordultam és megráztam a fejemet.
- Bárkivel megesik. -bíztattam. Dean felhorkantott, mozdulatát mindössze egy kérdő pillantással díjaztam.
Egy darabig némán utaztunk, aztán meguntam a feszült csendet.
Olyan jó hangulat uralkodott a kocsiban, mint egy temetésen.
Előrenyúltam a rádióhoz és a bátyám rosszalló pillantásával nem törődve, benyomtam egy adót. Az autóban felharsant Bon Jovi elképesztő hangja, ahogy a Dead or alive-ot énekli teljes átéléssel.
Kibámultam az ablakon és lassan bólogatni kezdtem az ütemre. Láttam, hogy Bree is halványan elmosolyodik a dal hallatán, és még Dean szorítása is a kormánykeréken mintha lazult volna.
- ...and I walk these streets.. -kezdtem dúdolni halkan, miközben lopva a vezető ülés felé pillantottam. Meglepetésemre azonban nem ő szólalt meg.
-...a loaded six-string on my back..-folytatta Bree a dalt, duettet énekelve fáradtan a rock istennel.
- I play for keeps' cause I might not make it back.. -fordítottam fejemet hátra a lányhoz és elvigyorodva dúdoltam tovább.
- I've been everywheeeeere...-nyújtotta el a szót Bon Jovit imitálva. - ...and still I'm standing taaaaaaall..
-I've seen a million faces, and I've rocked them all! - vigyorogtam, majd a refrént együtt kezdtük el hangosan énekelni.
- CAUSE I'M A COWBOOOOY!
A csaj nevetve dalolt velem együtt, és a szemem sarkából láttam, ahogy Dean próbál elnyomni egy halovány félmosolyt. Ez az. Meg kell törni a jeget, ha már ilyen közel járok.
A bátyám felé fordultam és finoman megütöttem a vállát.
- Ugyan már Dean! -mosolyogtam és még feljebb hangosítottam a rádiót, hogy az egész kocsiban Bon Jovi üvöltsön.
....És meglepetésemre a következő refrént már mindhárman együtt énekeltük.
- I'M WANTED... -kapcsolódott be ő is és mosolyogva nézett rám, aztán vissza az útra. - ...DEAD OR ALIVEEEEEE...
Hosszú idő óta először, abban a pillanatban minden olyan egyszerűnek és normálisnak tűnt.
~
Késő este érkeztünk vissza Beacon Fallsba a Lawrenceba való kitérés miatt. Összeszedtük a cuccunkat a motelből, Bree átült a saját kocsijába és kimondatlanul is tudtuk mindhárman, hogy Beacon Fallsba kell visszatérnünk; magunk mögött hagyva ezt a várost, ahol annyi nehézség, hazugság és átverés után Charlie is életét vesztette.
Mintha egész Lawrence el lett volna átkozva.
Miután az útszéli kissé lepukkant motelben lepakoltunk, átöltöztem és írtam egy smst, majd Deanhez fordultam.
- Későn jövök. - közöltem, mire egy értetlen arc volt a válasz.
- Mert?
- Meglepem Bellat. -biccentettem. Még mielőtt Deant elrabolták volna, elköszöntem tőle, ő pedig visszatért ide.
- Mivel? Hogy levágatod végre a hajad?
- Nagyon vicces. -forgattam a szememet és elindultam kifelé.
- Sammy...! -szólt utánam a kanapéról.
- Igen?
- Vigyél fegyvert is. -mondta komor arccal.
Hitetlenkedve széttártam karjaimat.
- Dean, ő a barátnőm! - bámultam rá megnyomva a szavakat, a bátyám arca pedig meglepetté vált. Kikapcsolta a tv-t és felkelve odasétált hozzám.
- ....A barátnőd? Ennyire komoly a csajjal? -kérdezte végül óvatosan. Bólintottam.
- Öcskös, tudod, hogy a mi életünkbe ez nem igazán fér bele...
- És ha elegem van ebből az életből? -vágtam rá megemelve hangomat és beletúrtam hajamba. - Nem csinálhatjuk ezt örökké!
- Hát örökké nem is, a mi melónk nem az az 'idősen párnák közt meghalva' típusú munka. - vont vállat, de arcomat látva, gyorsan folytatta. - Sammy az életünk szívás, tudom, de ez van. Dönthetsz, hogy hátat fordítasz és meghalsz, vagy folytathatod a harcot nem számít mi történik.
Nagyot nyeltem, le sem véve tekintetemet róla.
- És ha én a szerelmet választom? A normális életet? -kérdeztem halkan. Dean láthatóan összezavarodott és nem tudott mit mondani.
- Sosem tennék előrébb nálad senkit, de ha van esély arra, hogy egy vadászat után mindkettőnket várja valaki, ha nem is otthon, de egy dohos motelszobában....hát ragadd meg a lehetőséget. - folytattam és megveregettem a vállát egy halvány mosolllyal. Tényleg nem értette mire akarok kilyukadni?
- Én nem utazom kapcsolatban Sam. Ha lenne is csaj, aki...
- Van. -vágtam közbe és leeresztettem kezemet lassan. - Csak nem akarod belátni. Későn jövök.
Azzal rámosolyogtam és biccentve kiindultam a motelszobából.
Mikor Bella meglátott az ajtóban álldogálva, azonnal felderült arca.
- Nahát, ki van iiitt? -kérdezte elnyújtva a szót boldogan.
Szinte rögtön a nyakamba vetette magát, mire mindketten eldőltünk.
- Sam! -nevetett és ahogy fölém hajolt, szőke haja előrehullott. A mosolya mindent megért.
- Szia. -mosolyogtam vissza és megsimítottam arcát finoman. Bella szemei csillogtak az utcai lámpa fényében és lehajolva megszüntette az arcunk közt lévő apró távolságot is, azzal, hogy ajkait az enyémre tapasztotta. Lehunytam szememet és beletúrva szőke hajába visszacsókoltam.
Ő volt minden, amire abban a pillanatban szükségem volt.
- Gyere! -húztam karjánál fogva az autó felé, miután felkeltünk.
- Saaam, így kezdődnek a nagyon béna horror filmek. Két fiatal szerelmes...-kezdte, szívem pedig nagyot dobbant az utolsó szó hallatán. - ...nevetgélve egy autóban, mialatt a gyilkos alattomosan bámulja őket egy fa mögül.
A fejemet csóváltam, a vigyor pedig levakarhatatlan volt az arcomról.
- Említettem már, hogy mivel foglalkozom?
- És ha egy bohóc az? -csillantak meg szemei gonoszan.
Kirázott a hideg.
- Akkor ott halunk meg Bella.
- Én hősöm.
Miután beszálltunk a kocsiba, a lány izgatottan fordult felém.
- Szóval, hová megyünk?
- Meglepetés. - válaszoltam az utat figyelve.
- Nem szeretem a meglepetéseket. -sóhajtott színpadiasan, én meg nem tudtam elmenni a gondolat mellett, hogy milyen aranyos arcot vágott közbe.
- Miért nem?
- Valahogy sosem jó a vége.
Megnyugtatóan egyik kezemet combjára helyeztem, habár tekintetem továbbra is szorosan az útra tapadt.
Átéreztem a szavak súlyát.
Az autóval végül egy öreg kilátónál parkoltam le. Üres volt, rajtunk kívül talán senki nem is járt arra egy ideje. Kiszálltunk, Bella pedig döbbenten és óvatosan nézett körbe, olyan volt, mint egy kisgyerek az édességboltban.
- Ez... -kezdte elakadó lélegzettel, ahogyan szemeit végig futtatta a lábunk alatt elterülő éjszakai város látképen és az égen szikrázó milliónyi apró csillagon. -....Ez a hely gyönyörű. -motyogta.
Boldogan mosolyogva mögé léptem és hátulról átöleltem a törékeny lányt.
- Nem csak a hely. -suttogtam elábrándozó képpel őt bámulva.
Bella hagyta, hogy így álldogáljunk, teljesen belesimult karjaimba, míg végül felpillantott rám.
- ...Nem félsz? -kérdezte halkan.
- Mégis mitől?
- Fogadunk? -pillantottam rá, ő pedig a homlokát ráncolta.
- Abban, hogy melyikünk húzza tovább?
- Kit? -kérdeztem vissza ártatlan arccal, ő pedig ismét felhorkantott, de vigyorogva.
- És az ér, ha meghalok, de aztán visszahoz valaki? -hümmögött belekortyolva sörébe.
- Ja, gondolom.
- Akkor nem fogadok veled Winchester. - nevetett fel, majd szemembe nézett. - Te oda nyaralni jársz már, mindig vissza jössz valahogy. De én? Senkinek nem hiányoznék, annyira, hogy visszahozzon. -vont vállat, közben pedig újfent a tv képernyőt kezdte bámulni.
Nem tudom miért mondtam ami ezután elhangzott. Fogalmam sincs abban a pillanatban mi járt épp a fejemben, de a dolgok mostanában annyira összejöttek körülöttünk Sammyvel, hogy nehéz volt fókuszálnom szavakra.
- Én visszahoználak. -böktem ki és meghúztam a boros üveget, mialatt Bree teljesen félre nyelt és fuldokolva köhögni kezdett.
Összeráncolt homlokkal bámultam rá.
- ....Be ne hányj a gondolattól, kár lenne ezért a szép sárga kanapéért. - paskoltam meg a bútort, a csaj pedig végre levegőhöz jutott.
- Ezt miért kellett akkor mondani amikor iszom?
- Hogy ki ne dobd a taccsot?
- A másikat.
- Hogy sárga a kanapé?
- Te tényleg ilyen hülye vagy? - meredt rám és letette a kiürült dobozt az asztalra. Az újonnan bontott sörébe nagy lendülettel kortyolt bele, aztán felsóhajtott és hátra dőlt.
- Megint ugyanazt csinálod Dean. -mormogta. Furcsán méregettem, habár sejtettem mire gondol, mert ugyanaz járt az eszünkben.
- Mégis mit...?
- Elhiteted velem, hogy kedvelsz és talán valami több is van köztünk, aztán másnap mindent vissza fogsz vonni és kezdődik elölről az egész rohadt mókuskerék.
Oh, szóval akkor ő nem arra gondolt, hogy titokban oldalra sandítottam a filmre és csekkoltam Annie Potts seggét.
- Mit vársz tőlem? -emeltem fel mindkét szemöldökömet és én is letettem az üvegemet a kisasztalra. - Hazudtál Bree, átver..
- Ezt még hányszor vágod a fejemhez?! -vágott a szavamba felcsattanva és hátra simította idegesen, hullámos haját. - Elcsesztem, tudom, de nem hozhatod fel ezt újra és újra életem végéig!
- Addig a három évig?
- Bocsánatot kértem. Megvan még ennek a szónak a jelentése? - folytatta szemrebbenés nélkül, megnyomva a szavakat. - De minden tettemnek oka volt és az egésznek hála...-kezdte, majd hirtelen elhallgatott döbbent csendbe burkolózva.
Mintha elszólta volna magát.
- Igen? -kérdeztem vissza az arcát fürkeszve, kissé feszülten, de inkább kíváncsian. Miért nem tudok már annyira haragudni rá? Miért mondok olyanokat, hogy "visszahoználak"? Miért érzem, hogy mindennek ellenére is számít ez az idióta?
Mi az isten van velem mostanában?!
Bree nagy levegőt vett és habozott egy darabig, majd halkabbra vette a hangját.
- Tudom, hogy hazudtam Chicagoban anno, hogy hazudtam mikor a vadászatra mentünk, meg Ryanről is és, hogy Charlie miattam halt meg. Tudom. -nyomta meg a szót nagyot nyelve. Arcán pillanatnyi törés és bűntudat villant fel, teljesen eltűnt az a nagyképű csaj alakja, aki eddig volt.
- De Dean...-nézett szemembe és ismét habozott hogy folytassa -e. Bíztató arccal meredtem rá. Tudnom kellett.
- Ez a sok átverés...minden egymásra épülő hazugság csak egyetlen egy nagy és igazán fontos felfedezés igazságát rejtette el. -mondta halkan.
- ....Mégpedig? -kérdeztem óvatosan és lélegzet visszafojtva vártam mit hoz ki belőle.
- Hogy....-kezdte aztán hisztérikusan felnevetett egy pillanatra.
Beletúrt hajába és végül kimondta a szavakat.
- Hogy újra beléd szerettem basszameg.
Döbbenten meredtem rá, abban sem voltam biztos, hogy tisztán hallottam amit mondott. Mintha egy másik nyelven szólalt volna meg, és egyszerre értettem is meg nem is a szavak jelentését. A világ beszűkült egy pillanatra és egyetlen egy épkézláb mondatot nem bírtam összerakni.
Hogy...Bree....most tényleg......mivan?
A lány felállt a kanapéról és egy halk szitokszót elsuttogva indult el kifelé a szobából, azonban még időben kapcsoltam. Elkaptam a karját ülve, mire ő megtorpant. A saját gondolataimat alig bírtam értelmezni, nemhogy az ő arckifejezését.
- Most szivatsz? -kérdeztem végül, lassan felállva, hogy egy szintben legyünk viszonylag.
- Ennyire szar poént nem találnék ki. -nevetett fel keserűen, mintha gyűlölné, hogy amit mondott...igaz.
Szeret.
Ez az őrült abnormális csaj szeret.
És lehet, hogy az alkoholt érzem csak emögött a könnyelmű kijelentés mögött, de baszki, azt hiszem ez az amiről Sam beszélt.
" Én nem utazom kapcsolatokban Sam. Ha lenne is csaj, aki.... - Van. Csak nem akarod belátni."
Csak nem akarod belátni.
Őrá célzott. Végig tudta.
A felfedezés olyannyira mellbevágott, hogy hirtelen felindulásból előre hajoltam és megcsókoltam Breet hevesen.
Ebben pedig minden benne volt, az elmúlt két-három hónap összes eseménye, veszekedése, vívódása, borzalma és nehézsége ebben az egy csókban jött ki, szinte mintha egy apró villámcsapás érte volna ajkunkat.
Atyám, életem legjobb csókja volt....
....Briana azonban elhúzódott néhány másodperc után, viszont csak pár centire.
Nagyot nyelt és láttam, rajta, hogy szaporábban veszi a levegőt. Ugyanazt érezhettük.
- Ne...ne csókolj meg többször, ha nem akarsz tőlem semmit. -motyogta, de keze felcsúszott karomon közben.
Nagyot nyeltem. Vallomás, huh? Még ilyen felfokozott állapotban is szar vagyok benne.
- Azt akarom amit Chicagoban félbe hagytunk. -mormogtam végül, Bree pedig megkönnyebbülten közel rántott pólómnál fogva és egy heves csókba fojtotta szavaimat.
Hogy melyik volt a pillanat mikor én rájöttem, hogy ez már más? Talán mikor először megcsókoltam újra vagy azután a vadászat után, mikor Wonderwallt hallgattunk az Impalaban.....csak egészen eddig a pillanatig én sem tudtam róla, hogy ez több lett ezzel a csajjal.
Már épp kezdtem volna elmélyíteni a hosszúra nyúlt túlfűtött csókot, amikor is hirtelen Bree elhúzódott.
- Dean?
- Mi van?
- Asszem igazad volt. -motyogta.
- Mégis miben? -kérdeztem vissza gyanakvóan, ő pedig egyik kezét elvette karomról és a szája elé kapta.
- ....hogy ki fogom dobni a taccsot a piától.
....Az én romantikus csajom.
Óh az a szegény sárga kanapé.
- Sam! -nevetett és ahogy fölém hajolt, szőke haja előrehullott. A mosolya mindent megért.
- Szia. -mosolyogtam vissza és megsimítottam arcát finoman. Bella szemei csillogtak az utcai lámpa fényében és lehajolva megszüntette az arcunk közt lévő apró távolságot is, azzal, hogy ajkait az enyémre tapasztotta. Lehunytam szememet és beletúrva szőke hajába visszacsókoltam.
Ő volt minden, amire abban a pillanatban szükségem volt.
- Gyere! -húztam karjánál fogva az autó felé, miután felkeltünk.
- Saaam, így kezdődnek a nagyon béna horror filmek. Két fiatal szerelmes...-kezdte, szívem pedig nagyot dobbant az utolsó szó hallatán. - ...nevetgélve egy autóban, mialatt a gyilkos alattomosan bámulja őket egy fa mögül.
A fejemet csóváltam, a vigyor pedig levakarhatatlan volt az arcomról.
- Említettem már, hogy mivel foglalkozom?
- És ha egy bohóc az? -csillantak meg szemei gonoszan.
Kirázott a hideg.
- Akkor ott halunk meg Bella.
- Én hősöm.
Miután beszálltunk a kocsiba, a lány izgatottan fordult felém.
- Szóval, hová megyünk?
- Meglepetés. - válaszoltam az utat figyelve.
- Nem szeretem a meglepetéseket. -sóhajtott színpadiasan, én meg nem tudtam elmenni a gondolat mellett, hogy milyen aranyos arcot vágott közbe.
- Miért nem?
- Valahogy sosem jó a vége.
Megnyugtatóan egyik kezemet combjára helyeztem, habár tekintetem továbbra is szorosan az útra tapadt.
Átéreztem a szavak súlyát.
Az autóval végül egy öreg kilátónál parkoltam le. Üres volt, rajtunk kívül talán senki nem is járt arra egy ideje. Kiszálltunk, Bella pedig döbbenten és óvatosan nézett körbe, olyan volt, mint egy kisgyerek az édességboltban.
- Ez... -kezdte elakadó lélegzettel, ahogyan szemeit végig futtatta a lábunk alatt elterülő éjszakai város látképen és az égen szikrázó milliónyi apró csillagon. -....Ez a hely gyönyörű. -motyogta.
Boldogan mosolyogva mögé léptem és hátulról átöleltem a törékeny lányt.
- Nem csak a hely. -suttogtam elábrándozó képpel őt bámulva.
Bella hagyta, hogy így álldogáljunk, teljesen belesimult karjaimba, míg végül felpillantott rám.
- ...Nem félsz? -kérdezte halkan.
- Mégis mitől?
- Attól, hogy mit tartogathat nekünk a jövő. -nagyot nyelt, míg a válaszon agyaltam.
- Nem. -feleltem aztán miközben elkaptam tekintetét. - A jövőnktől nem. A bohóctól kicsit.
A lány elnevette magát egy pillanat erejéig, kissé megkönnyebbülten.
- Miért vagy olyan biztos bennünk?
- Te miért nem?
- Nincs viszonyítási alapom. -biccentett végül. Halkan felsóhajtottam.
- Egyszerűen tudom, hogy ez a megfoghatatlan dolog köztünk...igazi. - próbáltam megfogalmazni, ő pedig szerelmesen mosolyogva még jobban hozzám bújt.
- Akkor jó. -suttogta.
- Akkor jó. - ismételtem meg én is a szavakat.
Mindketten a lenti város fényeit bámultuk, majd az égre függesztettem szemeimet. Apró pöttyökként világítottak a csillagok a sötét égbolton.
- Sam? - szólalt meg végül Bella és felemelve vékony kezét, odafordította fejemet maga felé.
- Hm?
- Azt hiszem láttam idefelé egy kicsi sárga autót, amiből a lehetségesnél jóval több piros orrú, hosszú cipős, festett arcú figura szállt ki. Aggódnunk kéne?
- Úgy utállak Bella Clinton. -forgattam a szemeimet, a lány meg nevetve megfordult karjaimban, hogy velem szemben lehessen. Lábujjhegyre állt.
- Késő Sam, azt hiszem beléd zúgtam. -suttogta vigyorogva és nyakamnál fogva közel húzott, hogy egy lágy csókkal tetézze az egyébként is veszélyesen heves szívdobogásomat.
Atyám, azt hiszem nem mehetünk tovább Beacon Fallsból.
*DEAN*
Ásítva kapcsolgattam a tv-t, mikor kopogtattak. Összeráncolt homlokkal fordítottam a hang irányába fejemet. Nem vártam vendégeket, Sam meg még csak egy órája lépett le.
Lassan felkeltem a kanapéról és csendesen az ajtóhoz lopakodtam, hogy kinézzek a kukucskáló lyukon.
Mikor megláttam ki az, csak a szemeimet forgattam és gyorsan kinyitottam az ajtót.
- Mit akarsz? -kérdeztem unottan azonnal, Bree pedig hátra hőkölt.
- Jézusom, csillapodj már Morgó. -motyogta. Jól hallottam,hogy egy törppel hasonlított össze?
- Sam írt, hogy jöjjek, mert ti bolondok tudjátok, hogyan lehet kirobbantani az apokalipszist kétszer, de egy piti kis melóval nem tudtok elbánni. -hadarta csípőre tett kezekkel.
- Nincs semmilyen ügyünk.
A csaj egy tipikus "ugyan kérlek" pillantást vetett rám.
- Ha most megint belekezdesz a Keresztapa beszédeit lealázóan fergeteges mondókádba, arról, hogy nekünk nincs semmink közösbe...
- Ne kombinálj Hófehérke, tényleg nincs ügyünk, Sam meg épp a csajával...kutat. - vágtam közbe diadalittasan a törpös dologért, Bree pedig erre csalódottan felsóhajtott.
- Oh. -motyogta. Öcskös, mi az istent műveltél?
- Akkor mi lesz? Kettesben hagyjalak téged meg a pornót a laptopon, vagy beengedsz? -kérdezte a csaj és láthatóan próbált laza maradni, de átláttam rajta.
Feltűnt hogy zavartan oldalra néz, mintha nem lenne biztos a dolgokban.
Feltűnt, hogy idegesen morzsolja kabátja szélét egyik kezével.
Feltűnt, hogy igazából nem is olyan érzéketlen, mint ahogy azt gondoltam, hogy talán az egész lénye tud kedvesebb és nőiesebb len...-
Mielőtt a gondolatot befejezhettem volna, már a kanapén ücsörögve nyitott bort sörrel.
Oké, visszatért a csaj, sztornó minden.
- Na mi lesz ma iiitt? -nyújtotta el a szót vigyorogva Bree, miközben végre kibontotta az üveget. - Segítek, úgy kezdődik hogy " egy p....."..... -várta hogy folytassam.
- Egy részeg csaj? -kérdeztem vissza.
- Mi? Nem. Figyelsz te rám? Mondom P-vel kezdődik, Winchester.
- Egy piás?
- Fogd be, partira gondoltam. -forgatta szemeit és meghúzta az üveget. Leültem mellé a kanapéra és a filmet bámultam ami beindult.
- A Szellemirtók? Tényleg? - nevette el magát, miközben odapasszolta nekem is az üveget. - Ez olyan, mintha Jamie Oliver a youtube-on nézné, hogy csináljon rántottát.
Ezen a hasonlaton már én is elmosolyodtam halványan, aztán meghúztam az üveget.
- Ne ítélkezz, akkoriban vagy 4 díjat összeszedett ez a csoda. -bólogattam.
- Értem én. -helyeselt Bree. - Nem öreg, csak...klasszikus.
- Ezt akár az önéletrajzodba is beleírhatnád.-bukott ki belőlem a röhögés, mire beleöklözött a vállamba.
- Kuss, úgy csinálsz mintha öreg nénike lennék. 28 év nem a világ vége. -fintorgott morcosan.
- Vadász vagy, legjobb esetben is 5 éved van hátra.
- Öt? Úgy saccoltam, hogy csak három,jó szívvel.- Nem. -feleltem aztán miközben elkaptam tekintetét. - A jövőnktől nem. A bohóctól kicsit.
A lány elnevette magát egy pillanat erejéig, kissé megkönnyebbülten.
- Miért vagy olyan biztos bennünk?
- Te miért nem?
- Nincs viszonyítási alapom. -biccentett végül. Halkan felsóhajtottam.
- Egyszerűen tudom, hogy ez a megfoghatatlan dolog köztünk...igazi. - próbáltam megfogalmazni, ő pedig szerelmesen mosolyogva még jobban hozzám bújt.
- Akkor jó. -suttogta.
- Akkor jó. - ismételtem meg én is a szavakat.
Mindketten a lenti város fényeit bámultuk, majd az égre függesztettem szemeimet. Apró pöttyökként világítottak a csillagok a sötét égbolton.
- Sam? - szólalt meg végül Bella és felemelve vékony kezét, odafordította fejemet maga felé.
- Hm?
- Azt hiszem láttam idefelé egy kicsi sárga autót, amiből a lehetségesnél jóval több piros orrú, hosszú cipős, festett arcú figura szállt ki. Aggódnunk kéne?
- Úgy utállak Bella Clinton. -forgattam a szemeimet, a lány meg nevetve megfordult karjaimban, hogy velem szemben lehessen. Lábujjhegyre állt.
- Késő Sam, azt hiszem beléd zúgtam. -suttogta vigyorogva és nyakamnál fogva közel húzott, hogy egy lágy csókkal tetézze az egyébként is veszélyesen heves szívdobogásomat.
Atyám, azt hiszem nem mehetünk tovább Beacon Fallsból.
*DEAN*
Ásítva kapcsolgattam a tv-t, mikor kopogtattak. Összeráncolt homlokkal fordítottam a hang irányába fejemet. Nem vártam vendégeket, Sam meg még csak egy órája lépett le.
Lassan felkeltem a kanapéról és csendesen az ajtóhoz lopakodtam, hogy kinézzek a kukucskáló lyukon.
Mikor megláttam ki az, csak a szemeimet forgattam és gyorsan kinyitottam az ajtót.
- Mit akarsz? -kérdeztem unottan azonnal, Bree pedig hátra hőkölt.
- Jézusom, csillapodj már Morgó. -motyogta. Jól hallottam,hogy egy törppel hasonlított össze?
- Sam írt, hogy jöjjek, mert ti bolondok tudjátok, hogyan lehet kirobbantani az apokalipszist kétszer, de egy piti kis melóval nem tudtok elbánni. -hadarta csípőre tett kezekkel.
- Nincs semmilyen ügyünk.
A csaj egy tipikus "ugyan kérlek" pillantást vetett rám.
- Ha most megint belekezdesz a Keresztapa beszédeit lealázóan fergeteges mondókádba, arról, hogy nekünk nincs semmink közösbe...
- Ne kombinálj Hófehérke, tényleg nincs ügyünk, Sam meg épp a csajával...kutat. - vágtam közbe diadalittasan a törpös dologért, Bree pedig erre csalódottan felsóhajtott.
- Oh. -motyogta. Öcskös, mi az istent műveltél?
- Akkor mi lesz? Kettesben hagyjalak téged meg a pornót a laptopon, vagy beengedsz? -kérdezte a csaj és láthatóan próbált laza maradni, de átláttam rajta.
Feltűnt hogy zavartan oldalra néz, mintha nem lenne biztos a dolgokban.
Feltűnt, hogy idegesen morzsolja kabátja szélét egyik kezével.
Feltűnt, hogy igazából nem is olyan érzéketlen, mint ahogy azt gondoltam, hogy talán az egész lénye tud kedvesebb és nőiesebb len...-
Mielőtt a gondolatot befejezhettem volna, már a kanapén ücsörögve nyitott bort sörrel.
Oké, visszatért a csaj, sztornó minden.
- Na mi lesz ma iiitt? -nyújtotta el a szót vigyorogva Bree, miközben végre kibontotta az üveget. - Segítek, úgy kezdődik hogy " egy p....."..... -várta hogy folytassam.
- Egy részeg csaj? -kérdeztem vissza.
- Mi? Nem. Figyelsz te rám? Mondom P-vel kezdődik, Winchester.
- Egy piás?
- Fogd be, partira gondoltam. -forgatta szemeit és meghúzta az üveget. Leültem mellé a kanapéra és a filmet bámultam ami beindult.
- A Szellemirtók? Tényleg? - nevette el magát, miközben odapasszolta nekem is az üveget. - Ez olyan, mintha Jamie Oliver a youtube-on nézné, hogy csináljon rántottát.
Ezen a hasonlaton már én is elmosolyodtam halványan, aztán meghúztam az üveget.
- Ne ítélkezz, akkoriban vagy 4 díjat összeszedett ez a csoda. -bólogattam.
- Értem én. -helyeselt Bree. - Nem öreg, csak...klasszikus.
- Ezt akár az önéletrajzodba is beleírhatnád.-bukott ki belőlem a röhögés, mire beleöklözött a vállamba.
- Kuss, úgy csinálsz mintha öreg nénike lennék. 28 év nem a világ vége. -fintorgott morcosan.
- Vadász vagy, legjobb esetben is 5 éved van hátra.
- Fogadunk? -pillantottam rá, ő pedig a homlokát ráncolta.
- Abban, hogy melyikünk húzza tovább?
- Kit? -kérdeztem vissza ártatlan arccal, ő pedig ismét felhorkantott, de vigyorogva.
- És az ér, ha meghalok, de aztán visszahoz valaki? -hümmögött belekortyolva sörébe.
- Ja, gondolom.
- Akkor nem fogadok veled Winchester. - nevetett fel, majd szemembe nézett. - Te oda nyaralni jársz már, mindig vissza jössz valahogy. De én? Senkinek nem hiányoznék, annyira, hogy visszahozzon. -vont vállat, közben pedig újfent a tv képernyőt kezdte bámulni.
Nem tudom miért mondtam ami ezután elhangzott. Fogalmam sincs abban a pillanatban mi járt épp a fejemben, de a dolgok mostanában annyira összejöttek körülöttünk Sammyvel, hogy nehéz volt fókuszálnom szavakra.
- Én visszahoználak. -böktem ki és meghúztam a boros üveget, mialatt Bree teljesen félre nyelt és fuldokolva köhögni kezdett.
Összeráncolt homlokkal bámultam rá.
- ....Be ne hányj a gondolattól, kár lenne ezért a szép sárga kanapéért. - paskoltam meg a bútort, a csaj pedig végre levegőhöz jutott.
- Ezt miért kellett akkor mondani amikor iszom?
- Hogy ki ne dobd a taccsot?
- A másikat.
- Hogy sárga a kanapé?
- Te tényleg ilyen hülye vagy? - meredt rám és letette a kiürült dobozt az asztalra. Az újonnan bontott sörébe nagy lendülettel kortyolt bele, aztán felsóhajtott és hátra dőlt.
- Megint ugyanazt csinálod Dean. -mormogta. Furcsán méregettem, habár sejtettem mire gondol, mert ugyanaz járt az eszünkben.
- Mégis mit...?
- Elhiteted velem, hogy kedvelsz és talán valami több is van köztünk, aztán másnap mindent vissza fogsz vonni és kezdődik elölről az egész rohadt mókuskerék.
Oh, szóval akkor ő nem arra gondolt, hogy titokban oldalra sandítottam a filmre és csekkoltam Annie Potts seggét.
- Mit vársz tőlem? -emeltem fel mindkét szemöldökömet és én is letettem az üvegemet a kisasztalra. - Hazudtál Bree, átver..
- Ezt még hányszor vágod a fejemhez?! -vágott a szavamba felcsattanva és hátra simította idegesen, hullámos haját. - Elcsesztem, tudom, de nem hozhatod fel ezt újra és újra életem végéig!
- Addig a három évig?
- Bocsánatot kértem. Megvan még ennek a szónak a jelentése? - folytatta szemrebbenés nélkül, megnyomva a szavakat. - De minden tettemnek oka volt és az egésznek hála...-kezdte, majd hirtelen elhallgatott döbbent csendbe burkolózva.
Mintha elszólta volna magát.
- Igen? -kérdeztem vissza az arcát fürkeszve, kissé feszülten, de inkább kíváncsian. Miért nem tudok már annyira haragudni rá? Miért mondok olyanokat, hogy "visszahoználak"? Miért érzem, hogy mindennek ellenére is számít ez az idióta?
Mi az isten van velem mostanában?!
Bree nagy levegőt vett és habozott egy darabig, majd halkabbra vette a hangját.
- Tudom, hogy hazudtam Chicagoban anno, hogy hazudtam mikor a vadászatra mentünk, meg Ryanről is és, hogy Charlie miattam halt meg. Tudom. -nyomta meg a szót nagyot nyelve. Arcán pillanatnyi törés és bűntudat villant fel, teljesen eltűnt az a nagyképű csaj alakja, aki eddig volt.
- De Dean...-nézett szemembe és ismét habozott hogy folytassa -e. Bíztató arccal meredtem rá. Tudnom kellett.
- Ez a sok átverés...minden egymásra épülő hazugság csak egyetlen egy nagy és igazán fontos felfedezés igazságát rejtette el. -mondta halkan.
- ....Mégpedig? -kérdeztem óvatosan és lélegzet visszafojtva vártam mit hoz ki belőle.
- Hogy....-kezdte aztán hisztérikusan felnevetett egy pillanatra.
Beletúrt hajába és végül kimondta a szavakat.
- Hogy újra beléd szerettem basszameg.
Döbbenten meredtem rá, abban sem voltam biztos, hogy tisztán hallottam amit mondott. Mintha egy másik nyelven szólalt volna meg, és egyszerre értettem is meg nem is a szavak jelentését. A világ beszűkült egy pillanatra és egyetlen egy épkézláb mondatot nem bírtam összerakni.
Hogy...Bree....most tényleg......mivan?
A lány felállt a kanapéról és egy halk szitokszót elsuttogva indult el kifelé a szobából, azonban még időben kapcsoltam. Elkaptam a karját ülve, mire ő megtorpant. A saját gondolataimat alig bírtam értelmezni, nemhogy az ő arckifejezését.
- Most szivatsz? -kérdeztem végül, lassan felállva, hogy egy szintben legyünk viszonylag.
- Ennyire szar poént nem találnék ki. -nevetett fel keserűen, mintha gyűlölné, hogy amit mondott...igaz.
Szeret.
Ez az őrült abnormális csaj szeret.
És lehet, hogy az alkoholt érzem csak emögött a könnyelmű kijelentés mögött, de baszki, azt hiszem ez az amiről Sam beszélt.
" Én nem utazom kapcsolatokban Sam. Ha lenne is csaj, aki.... - Van. Csak nem akarod belátni."
Csak nem akarod belátni.
Őrá célzott. Végig tudta.
A felfedezés olyannyira mellbevágott, hogy hirtelen felindulásból előre hajoltam és megcsókoltam Breet hevesen.
Ebben pedig minden benne volt, az elmúlt két-három hónap összes eseménye, veszekedése, vívódása, borzalma és nehézsége ebben az egy csókban jött ki, szinte mintha egy apró villámcsapás érte volna ajkunkat.
Atyám, életem legjobb csókja volt....
....Briana azonban elhúzódott néhány másodperc után, viszont csak pár centire.
Nagyot nyelt és láttam, rajta, hogy szaporábban veszi a levegőt. Ugyanazt érezhettük.
- Ne...ne csókolj meg többször, ha nem akarsz tőlem semmit. -motyogta, de keze felcsúszott karomon közben.
Nagyot nyeltem. Vallomás, huh? Még ilyen felfokozott állapotban is szar vagyok benne.
- Azt akarom amit Chicagoban félbe hagytunk. -mormogtam végül, Bree pedig megkönnyebbülten közel rántott pólómnál fogva és egy heves csókba fojtotta szavaimat.
Hogy melyik volt a pillanat mikor én rájöttem, hogy ez már más? Talán mikor először megcsókoltam újra vagy azután a vadászat után, mikor Wonderwallt hallgattunk az Impalaban.....csak egészen eddig a pillanatig én sem tudtam róla, hogy ez több lett ezzel a csajjal.
Már épp kezdtem volna elmélyíteni a hosszúra nyúlt túlfűtött csókot, amikor is hirtelen Bree elhúzódott.
- Dean?
- Mi van?
- Asszem igazad volt. -motyogta.
- Mégis miben? -kérdeztem vissza gyanakvóan, ő pedig egyik kezét elvette karomról és a szája elé kapta.
- ....hogy ki fogom dobni a taccsot a piától.
....Az én romantikus csajom.
Óh az a szegény sárga kanapé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése