Jó olvasást! ^^ )
* SAM *
*16:34*
Feszülten hajtottam az Impalaval a nedves utakon. A kavicsok ropogtak a kerekek alatt, a motor megnyugtatóan dorombolt. A kormány bőrborítása lágyan simult kezembe és az egész autó kisugárzása egyszerre hatott kellemesnek és veszedelmesnek.
Szerettem ezt a '67-es csodát vezetni, csak nem éppen akkor, mikor egy őrült gyilkos telefonját követve kellett száguldanom Dodge Citybe.
Feszülten hajtottam az Impalaval a nedves utakon. A kavicsok ropogtak a kerekek alatt, a motor megnyugtatóan dorombolt. A kormány bőrborítása lágyan simult kezembe és az egész autó kisugárzása egyszerre hatott kellemesnek és veszedelmesnek.
Szerettem ezt a '67-es csodát vezetni, csak nem éppen akkor, mikor egy őrült gyilkos telefonját követve kellett száguldanom Dodge Citybe.
Az anyósülésen lévő laptop egy csipogással jelezte, hogy a keresés befejeződött, így egy pillanatra odafordítottam fejemet.
Összevont szemöldökkel olvastam le a címet, ahonnan a hívás érkezett, majd ismét az aszfaltra függesztettem tekintetemet.
Nem késhetek el.
A sebességkorlátozást figyelmen kívül hagyva robogtam a cím felé. Valami öreg lebontásra szánt öt emeletes épület.
Ismerős volt, az egész ügy hangulata rémlett valahonnan.
Miután az autóval leparkoltam a ház előtt, órámra pillantottam. Még időben vagyok, egy fél órám maradt. A két és fél órás út még így is durva volt.
Gyorsan összedobáltam mindenfélét a táskámba: sót, gyufát, benzint, vasat, ezüstöt és néhány plusz töltényt a nadrágom hátsó részébe rejtett pisztolyhoz. A táskát a ház bejáratán belépve ledobtam és lassan lépkedtem tovább, a fegyvert magam elé tartva. Szívem hevesen dobogott, és nagyot nyelve osontam végig a folyosókon, majd az emeleteken. Miután ott semmi szokatlant nem találtam, az alagsor felé vettem az irányt. A tárolók poros és dohos sora felé, zseblámpát tartva.
A harmadik tárolónál járva egyszer csak megpillantottam egy szőke, enyhén véres hajtincset. Leguggoltam mellé és rossz szájízzel méregettem.
Helyben vagyunk.
A baljós érzés egyre nőtt a mellkasomban, túlságosan ismerős volt minden. Egy nagy, normálisnak tűnő ház, amely mélyén sötét titkok rejlenek szinte "kínzókamrákként" használt tárolókka...
...Ó te jó ég.
Henry Howard Holmes, vagyis H. H. Holmes.
Lehunytam szemeimet egy pillanatra és azt kívántam bár ne lenne igazam és nem egy 1890-es évekből visszatért gyilkológép szellemről lenne szó.
De minden stimmelt.
- A francba...-suttogtam magam elé lehunyt szemekkel.
- Va...van ott vala-valaki? -szólalt meg ekkor egy vékony női hang reszketve és szipogva. Azonnal felpattantam és a tárolókat kezdtem pásztázni a lámpám fényében, a pisztolyt persze végig előre tartva.
- Merre vagy? -kérdeztem sietősen, majd megpillantottam.
Az egyik mocskos rács mögött ült egy dohos és véres tárolóhelységben. Szőke haja koszosan és kócosan keretezte könnytől áztatott és piszkos arcát. A lány alig lehetett több 21-nél, lábait felhúzta mellkasához és reszketve ölelte át azokat. Felkarján és lábán néhány friss vágás virított, ajkait pedig majdnem véresre harapdálta...mégis láttam, hogyan nézhet ki, mikor egy normális nap felkel és elmegy szórakozni a barátaival. Mindenezeken kívül is láttam, milyen gyönyörű lehetett.
- Kérlek...segíts. - suttogta rekedtesen, miközben újabb könnycseppek gördültek le arcán. Azonnal letérdeltem a rácsot lezáró lakatokhoz és reteszekhez, és közben beszélni kezdtem.
- Semmi baj, itt vagyok. A nevem Sam Winchester. Te vagy Madison, igaz?
A szőke hajú lány bólintott egy aprót, de nem mozdult.
- Hogy kerültél ide Mad? Láttad a férfit aki bezárt? - kérdezősködtem halkan, a zárral és az álkulccsal bajlódva, mikor valami motoszkálást hallottam a folyosó végéről. Egy pillanatra megdermedten odakaptam fejemet, majd még gyorsabban igyekeztem leszedni a lakatokat.
- A...a hülye haverjaim úgy gondolták jó buli lenne eljönni ebbe a házba. Valami srác ajánlotta nekünk egy bárban. -motyogta a lány hatalmasakat nyelve. - Miután ideértünk....a srácok felmentek az emeletre, de én és Kate.. -a lány újra szipogott és ha lehet, még jobban remegett a keze. - ..mi túlságosan féltünk. Le-le akartunk lépni, de akkor megjelent egy férfi, szakadt és mocskos ruhában...és....és...elkapta Kate-et, engem meg leráncigált a hajamnál fogva és.... és ő.. - Madison újra zokogásban tört ki.
- Mi történt? -próbáltam kedvesebb hangon kiszedni belőle az igazságot. Közben egy újabb lakatot dobtam le a földre. Még egy maradt.
A lány ekkor elborzadó képpel meredt mögém és halkan felsikoltott, szája elé kapva kezét. Arcán halálfélelemmel nyögte ki suttogva a szavakat.
Nagyra nyíltak szemeim, majd megfordulva épp hogy elhajoltam a felém suhintó kés felől. Felpattantam és rálőttem, de a golyó persze gond nélkül átment rajta. A férfinak régies bajsza és szakadt, vértől áztatott ruhája volt, fején szétfeslett kalapot tartott.
Ott állt előttem ő, a híres H. H. Holmes teljes túlvilági valójában.
A szellem hörögve felém vetette magát és harciasan kaszabolta a levegőt rozsdás késével, de sikerült kitérnem előle valahogyan. Idegesen előkotortam fél kézzel a kősó töltényeket kabát zsebemből és egy gyors és gondosan begyakorolt mozdulattal kicseréltem őket. Holmes egyre közelebb és közelebb ért hozzám, majd mikor már csak egy karnyújtásnyira állt tőlem gomoszan vigyorogva, meghúztam a ravaszt.
Óriási robaj és visszhang kísérte a lövést, de a szörny eltűnt. Madison rémülten felsikoltott, ám tudtam, ezzel nyerek körülbelül egy percet.
Odaléptem a rácshoz és a legutolsó lakatot is leoldottam róla. Az ajtó nyikorogva nyílt ki, én pedig azonnal átvetettem nyakamon a remegő lány egyik kezét és felsegítettem. Szipogva kezdtünk kifelé botorkálni, mikor néhány méter után meghallottam a dühös üvöltést hátunk mögül.
Halkan káromkodtam egyet, majd a lányra néztem.
- Rohanj Mad. Ne nézz vissza. - kiáltottam és mivel láttam rajta, hogy ellenkezni akar, folytattam. - Menj!
Szipogva biccentett és szaladni kezdett, míg én szembefordultam a szellemmel és egy újabb lövést adtam le. Ezúttal már résen volt és kitért előle. Helyette felém dobta rozsdás kését, ami a szokásos három réteg ruhának köszönhetően, csak végigsúrolta karomat és kiszakította a kabátomat.
- HÉ! -kiáltottam fel idegesen rámeredve. - A KEDVENC KABÁTOM!
A szellem ekkor nekem jött és a rácsnak szorított, két kezét nyakamra helyezte. Az erős fojtogatás következtében éreztem, hogy alig kapok levegőt és sötét foltok jelentek meg látóteremben.
Nem ájulhattam el.
Ez volt az a pillanat mikor megláttam néhány méterre a lény mögött a piszkos arcú, de elszánt Madisont...kezében a bejáratnál ledobott táskámmal.
Az eszméletvesztéssel és légszomjjal küzdve próbáltam kinyögni egy szót.
- Va....vas....VAS! -hörögtem, próbálva lefeszegetni Holmes kezeit nyakamról.
A szőke hajú lány lélekszakadva kezdett a vasrúd után kotorászni, majd mikor végre kezébe fogta előre lépett és egy kiáltás kíséretében a szellem felé suhintott.
Holmes abban a pillanatban eltűnt, én meg zihálva és a nyakamat dörzsölve meredtem előre. Próbáltam annyi levegőt beengedni tüdőmbe, amennyit csak tudtam.
Rekedtesen szólaltam meg.
- Köszönöm....-motyogtam, a lány pedig biccentett.
- Kvittek vagyunk. -felelte levegő után kapkodva. Próbáltam tiszta fejjel gondolkodni.
A csontok. El kell égetni őket.
Tekintetemmel idegesen kutattam egy hely után, mire megpillantottam a folyosó végén egy csomó dobozt és zsákot.
Egy próbát megért.
- Fedezz! - kiáltottam a lánynak, aki bólintott és reszketeg kezében erősen szorította a vasrudat.
Lélekszakadva kezdtem kutatni a dobozokban, majd észrevettem egy, a többihez képest túlságosan újnak tűnő zsákot.
Bingó. Bárki is szedte elő a fickót a sírjából, biztos hogy az övé az egyetlen új és sértetlen zsák a kupacban.
Előkotortam a benzint a táskából és sietősen rálocsoltam a csontokra.
Madison felsikoltott, de mire odakaptam a fejemet, csak a suhintást láttam és hogy Holmes vérben forgó szemekkel ismét porrá oszlik szét.
Belevaló csaj volt ez a lány.
Behintettem sóval is a maradványokat, aztán az égő gyufát rádobtam az egészre.
Az eszméletvesztéssel és légszomjjal küzdve próbáltam kinyögni egy szót.
- Va....vas....VAS! -hörögtem, próbálva lefeszegetni Holmes kezeit nyakamról.
A szőke hajú lány lélekszakadva kezdett a vasrúd után kotorászni, majd mikor végre kezébe fogta előre lépett és egy kiáltás kíséretében a szellem felé suhintott.
Holmes abban a pillanatban eltűnt, én meg zihálva és a nyakamat dörzsölve meredtem előre. Próbáltam annyi levegőt beengedni tüdőmbe, amennyit csak tudtam.
Rekedtesen szólaltam meg.
- Köszönöm....-motyogtam, a lány pedig biccentett.
- Kvittek vagyunk. -felelte levegő után kapkodva. Próbáltam tiszta fejjel gondolkodni.
A csontok. El kell égetni őket.
Tekintetemmel idegesen kutattam egy hely után, mire megpillantottam a folyosó végén egy csomó dobozt és zsákot.
Egy próbát megért.
- Fedezz! - kiáltottam a lánynak, aki bólintott és reszketeg kezében erősen szorította a vasrudat.
Lélekszakadva kezdtem kutatni a dobozokban, majd észrevettem egy, a többihez képest túlságosan újnak tűnő zsákot.
Bingó. Bárki is szedte elő a fickót a sírjából, biztos hogy az övé az egyetlen új és sértetlen zsák a kupacban.
Előkotortam a benzint a táskából és sietősen rálocsoltam a csontokra.
Madison felsikoltott, de mire odakaptam a fejemet, csak a suhintást láttam és hogy Holmes vérben forgó szemekkel ismét porrá oszlik szét.
Belevaló csaj volt ez a lány.
Behintettem sóval is a maradványokat, aztán az égő gyufát rádobtam az egészre.
A tűz egy hangos sercegéssel lángra lobbant, mire Madison odakapta a fejét. Zihált és félt, mégsem hagyott ott.
..Megfeszített állkapoccsal néztük végig ahogy Holmes megjelent és üvöltve porrá égett.
Miután kitántorogtunk az épületből és bedobtuk a cuccokat a kocsi csomagtartójába, a szőke hajú lány megtörölte arcát egy ronggyal. Jól sejtettem, gyönyörű volt.
Némán beült mellém a kocsiba, én pedig elvittem a címre amit mondott.
A fekete autóval lassan megálltam a családi ház előtt, Mad pedig rám nézett.
- Megmentetted az életemet Sam. -szólalt meg aztán végül, mire beletúrtam hajamba, kissé kisöpörve azt homlokom elől.
- Te is az enyémet.
A lány ajkaira halvány mosoly ült ki, aztán kicsit hezitált.
...Végül előremászott és hosszan megcsókolt.
..Megfeszített állkapoccsal néztük végig ahogy Holmes megjelent és üvöltve porrá égett.
Miután kitántorogtunk az épületből és bedobtuk a cuccokat a kocsi csomagtartójába, a szőke hajú lány megtörölte arcát egy ronggyal. Jól sejtettem, gyönyörű volt.
Némán beült mellém a kocsiba, én pedig elvittem a címre amit mondott.
A fekete autóval lassan megálltam a családi ház előtt, Mad pedig rám nézett.
- Megmentetted az életemet Sam. -szólalt meg aztán végül, mire beletúrtam hajamba, kissé kisöpörve azt homlokom elől.
- Te is az enyémet.
A lány ajkaira halvány mosoly ült ki, aztán kicsit hezitált.
...Végül előremászott és hosszan megcsókolt.
Ledöbbentem és egy pillanatra lehunytam szemeimet. Nem tudtam mit reagálni, az egész egyszerre tűnt helyesnek és rossznak is...
...ugyanis eszembe jutott Bella. Hirtelen elszakadtam tőle, lefagyva meredtem rá.
- Viszlát Sam. -motyogta Madison egy halvány mosollyal és kiszállt az autóból. Ahogy becsöngetett a házba és meglátták a szülei, könnyekkel küszködve ölelték magukhoz.
Egy félmosoly kúszott arcomra, de a telefonom csörgése kirántott a pillanatból.
Összeráncolt szemöldökkel meredtem a képernyőre.
- Itt Sam. -vettem fel.
- Samuel ide figyelj, azonnal Deanhez kell menned! Hallod? Veszélyben van! -kiáltotta idegesen, bennem pedig meghűlt a vér.
- Mi..?
- MEG FOG HALNI! -mondta még hangosabban és kétségbeesettebben...én pedig mindent megértettem.
Madisonékat egy srác vezette egyenesen Holmes karjaiba, valószínűleg ugyanaz, mint aki előásta a csontokat. A Zodiákus hasonlóan legendás volt és zombi, tehát őt is fel kellett támasztani.
Ketté szedtek minket. Egyenesen belerohantunk a csapdába.
.....És kétségem sem volt afelől, hogy ez Ryan műve.
Zavart voltam...de tudtam mit kell tennem.
Telefonálnom.
*DEAN*
*17:40*
Hajnalban egész végig azt a hülye sírhelyet temettem vissza, csak hogy aztán késő délután megint kiáshassam. Pompás volt. Sam nem vette fel a telefont mikor napközben hívtam, úgyhogy folyton emlékeztetnem kellett magamat, hogy ő is vadász és tud vigyázni magára.
Alig vártam, hogy kicsit besötétedjen és letudjam Walking Deadet, majd hatkor összeszedjem Samet és végre elhúzzunk.
Már fél órája vártam Frankensteint a temetőben, mikor végre mozgást észleltem néhány sírkő mögül. Ideje volt, hogy az aki feltámasztotta leadja neki a drótot, ez meg idejöjjön.
A kihegyezett karóval kezemben felkeltem a földről és unottan felsóhajtottam. Sammy miatt jobban aggódtam, mint a zombi fickó miatt.
-Ne húzzuk egymás idejét, én tudom, hogy rám vadászol, én meg rád és...-kezdtem de ekkor a sírkő mögül a gondnok lépett ki. Az idős férfi kicsit remegve tartotta kezében a puskát, de elszánt arccal lépkedett felém lassan.
- Menjen odébb! Mocskos sírrabló! -kiabálta én meg felvont szemöldökkel tartottam magam elé védekezően kezeimet.
- Hohóó, csak nyugodjon le. -próbáltam meggyőző lenni. - Nem vagyok sírrabló.
- SÁTÁNISTA! -üvöltötte a bácsi megrázva a fegyvert, miután végigmérte a helyszínt.
Ásó. Üres és véres koporsó. Apa nyitott naplója a földön. Karó a kezemben.
Valljuk be, nem kelthettem valami jó benyomást. És még csak háromnegyed hat volt.
- Mi? Nem, nem, nem ez nem sátánista...ez..... ez csak.... öhm.... -gondolkodtam, aztán elkomorulva böktem ki. - ...nincs kifogásom.
Az ősz hajú, kék baseball sapkás figura már épp válaszolni akart volna, mikor hirtelen valami nekirohant és leterítve őt a földhöz vágta.
Azonnal kapcsoltam.
Rohanni kezdtem feléjük, minden erőmet felhasználva. A zombi szakadt ruhája rászáradt vértől és rothadó hús szagától bűzlött, arca ocsmány fintorba gyűrődött, de minden ellenére is szélesen vigyorgott.
Élvezte a gyilkolást...ezt megerősítve pedig rászorított ujjaival a kezében tartott késre.
Ráugrottam a szörnyre és azzal a lendülettel lelöktem a sokkot kapott gondnokról. A halott fickó felhördült és vicsorogva suhintott felém a pengével. Gyors mozdulattal kitértem és kivertem a kezéből fegyverét, ezt követően pedig lekevertem neki egy hatalmasat.
A lény ordítva ugrott rám, a lendülettől pedig mindketten a földre zuhantunk. A fejem zúgni kezdett az érkezés okozta csattanás miatt, egy pillanat erejéig pedig homályosan láttam.
Szemem sarkából láttam, hogy a gondnok elsiet rémülten.
Oh oké, köszi a segítséget Scooby.
Levegő után kapva ragadtam meg a fölém tornyosuló alakot, majd minden erőmet bevetve dobtam arrébb. Az adrenalintól felpezsdült a vérem, míg szemeimmel a karóm után kutattam.
A szörny feltápászkodott és újra nekiindult.
...Azt, hogy időközben felkapta a pengéjét, már túl későn vettem észre.
Amint elég közel ért, egy heves mozdulattal beledöftem a karót mellkasába.
Ő pedig a kést a gyomromba.
Nagyra nyíltak a szemeim, hitetlenkedve bámultam a kiálló pengére. Az elmém nem fogta fel még ami történt, mikor a szörny hörögve tántorogni kezdett és belezuhant a koporsóba.
Nem érdekelt. Nem is értettem.
...Csak azt éreztem, ahogy elöntött az iszonyatos fájdalom. Minden ismét felgyorsult, érzékeim kiélesedtek, a kínzó, pokoli kín pedig csak nőtt és nőtt a gyomrom felől.
Megszédültem és elestem, a földre érkezés már meg sem ártott.
A kést egy mozdulattal kirántottam, majd levegő után kapkodva szorítottam kezemet a vérző sebre.
A francba Öcskös. Sajnálom.
...ugyanis eszembe jutott Bella. Hirtelen elszakadtam tőle, lefagyva meredtem rá.
- Viszlát Sam. -motyogta Madison egy halvány mosollyal és kiszállt az autóból. Ahogy becsöngetett a házba és meglátták a szülei, könnyekkel küszködve ölelték magukhoz.
Egy félmosoly kúszott arcomra, de a telefonom csörgése kirántott a pillanatból.
Összeráncolt szemöldökkel meredtem a képernyőre.
- Itt Sam. -vettem fel.
- Samuel ide figyelj, azonnal Deanhez kell menned! Hallod? Veszélyben van! -kiáltotta idegesen, bennem pedig meghűlt a vér.
- Mi..?
- MEG FOG HALNI! -mondta még hangosabban és kétségbeesettebben...én pedig mindent megértettem.
Madisonékat egy srác vezette egyenesen Holmes karjaiba, valószínűleg ugyanaz, mint aki előásta a csontokat. A Zodiákus hasonlóan legendás volt és zombi, tehát őt is fel kellett támasztani.
Ketté szedtek minket. Egyenesen belerohantunk a csapdába.
.....És kétségem sem volt afelől, hogy ez Ryan műve.
*BRIANA*
*húsz perccel a telefonhívás előtt*
*húsz perccel a telefonhívás előtt*
*17:04*
Hasba könyököltem a srácot és kifordulva a szorításából elléptem tőle.
- MI A F...
- Hééé cica, nem is örülsz nekem? -tárta szét karjait vigyorogva Ryan és félre biccentette fejét.
- Repesek. -mormogtam neki, mire elnevette magát. - Mi van, mit akarsz? -próbáltam siettetni a dolgot. Nem volt kedvem a hülyeségeihez mióta megölte azt a kiscsajt.
-Hová sietsz? Be kell számolnod a pasidnak minden lépésedről?
Összefontam magam előtt karjaimat.
- Nem tartozom se neki, se neked magyarázattal.
A srác vigyorogva nekidőlt a falnak a boszorkány lakásában.
- Hát persze.
- Mit akarsz?
- Csak látni téged.
- Megvolt.
Farkasszemet néztünk egymással, majd ő ellökte magát a faltól és veszélyesen közel lépett hozzám. Ingadozva sétált, és bűzlött az alkoholtól.
- Ugyan már Bree...Tudom, hogy hiányoztam. -búgta a fülemhez hajolva és végig rosszfiúsan mosolyogva.
- MI A F...
- Hééé cica, nem is örülsz nekem? -tárta szét karjait vigyorogva Ryan és félre biccentette fejét.
- Repesek. -mormogtam neki, mire elnevette magát. - Mi van, mit akarsz? -próbáltam siettetni a dolgot. Nem volt kedvem a hülyeségeihez mióta megölte azt a kiscsajt.
-Hová sietsz? Be kell számolnod a pasidnak minden lépésedről?
Összefontam magam előtt karjaimat.
- Nem tartozom se neki, se neked magyarázattal.
A srác vigyorogva nekidőlt a falnak a boszorkány lakásában.
- Hát persze.
- Mit akarsz?
- Csak látni téged.
- Megvolt.
Farkasszemet néztünk egymással, majd ő ellökte magát a faltól és veszélyesen közel lépett hozzám. Ingadozva sétált, és bűzlött az alkoholtól.
- Ugyan már Bree...Tudom, hogy hiányoztam. -búgta a fülemhez hajolva és végig rosszfiúsan mosolyogva.
- Egy kicsit...-motyogtam bódultan, aztán észbe kapva hátrébb löktem. - Személyes tér Edward, Jacobot választottam.
Ryan felvonta mindkét szemöldökét, aztán vállat vonva meggyújtott egy cigit. Felém kínálta, én meg elfogadtam és leültem a földre.
- Miért vagy egyáltalán azzal a szépfiúval? -mormolta végül rám sandítva.
- Semmi közöd hozzá. -vágtam rá beleszívva a cigibe.
- Rohadtul jobbat érdemelsz nála teeeh. -morogta vissza elnyújtva a szót. Felnevettem.
- Részeg vagy Ryan.
- Te meg szexi.
A fejemet ráztam hitetlenkedve.
- Ne erőlködj, mi már megpróbáltuk egyszer és nem jött össze. Lezártam a témát.
- Deannel se jött össze.
- De azt én basztam el.
Újra egymásra meredtünk némán, aztán közelebb csúszott, szinte az arcomba mászva.
- Azt meg én. -mormogta és hirtelen megcsókolt. Lefagytam, majd mellkasára tettem kezemet és hátrébb löktem.
- Nem vagy normális! -csattantam fel és közben a cigit is elejtettem.
- Mi a szarért ellenkezel? Te is akarod, valld be! -kelt fel a földről ő is és idegesen méregetett.
- HÁNYSZOR MONDJAM MÁR, HOGY NEM? -üvöltöttem vissza és csípőre tettem kezeimet. - Nein! Non! Nei! Nesze jelnyelven is. - mutattam fel középső ujjamat, majd feszülten elindultam kifelé.
Az agyamra ment már ez a srác. Lehet hogy egyszer évekkel ezelőtt volt valami közös bennünk, de annak már túl sok ideje. Véget ért.
Nekem arra a hülye Winchesterre volt szükségem.
- Hová szaladsz? A pasidhoz? Meghalt.
Ryan szavai olyan váratlanul értek, hogy mindenem megdermedt. A levegő benn szorult tüdőmben, szívem kihagyott egy ütemet, a lábaim pedig nem vittek tovább előre. Száját megnyalta és szinte éreztem mustráló tekintetét.
- Mi van...? -nyögtem ki lassan megfordulva és megfeszítettem állkapcsomat. - Csak blöffölsz. -ráztam a fejemet.
A férfi arcára egy lassú vigyor kúszott és széttárta karjait.
- Szétválasztottam őket. Egy ügyecske itt....egy másik ott....-biccentette oldalra fejét. - ....te meg itt.
Nagyot pislogtam és ökölbe szorult kezem.
- Dean amióta az eszét tudja, vadászni jár. Holmi szörny nem végezhet vele.
- Ez nem is "holmi szörny". -vigyorgott elégedetten Ryan. - Ez legendás.
Szorosan összepréseltem ajkaimat és szinte remegtem a dühtől.
- Mégis mire jó ez az egész, hm? Szétszeded a csapatot, és aztán azt várod, hogy ettől a karjaidba ájulok, mint valami szar könyvben?
- Te szoktál könyveket olvasni?
- Neked ez jött le ebből?
Hűvös csend telepedett közénk és a srác felém lépett.
- Bree, tudod, hogy... -kezdte, de elkapva pólóját a falhoz löktem, alkarommal nyakát szorítva le. Elegem volt a rohadt kis játékaiból.
- HOL VAN? -ordítottam rá, erősen a falnak nyomva. Hajam előrehullott arcomba és szememet ide-oda kapkodtam az övéi közt.
Lustán mosolygott vissza rám és felemelte egyik kezét.
- Pénteken találkozunk.
- ....mi a... - szólaltam meg furcsállva, miközben ujjainál halvány, lilás szikrák jelentek meg. Egy számomra ismeretlen és dallamos nyelven motyogott valamit, az elmém meg kitisztult egy pillanatra teljesen.
Hatalmasat pislogtam, néhány másodperc kellett hogy magamhoz térjek. Lazítottam szorításomon és hátrébb léptem tőle.
- Pénteken. Persze. Ott leszek a kocsmában. -bólintottam. Fogalmam sem volt mi történt velem, de éreztem, hogy találkozni akarok vele. Többször. Muszáj. Szükségem van rá.
- Jó kislány. -vigyorgott önelégülten és a boszi hullájára pillantott, majd saját csuklóját dörzsölte meg; azt, amiből nemrég lilás szikrák pattantak ki. - Kösz a trükköt. -biccentett neki, mintha még élne a csaj.
Ezt követően csak meglapogatta a vállamat és egy rövid intés után távozott.Ryan felvonta mindkét szemöldökét, aztán vállat vonva meggyújtott egy cigit. Felém kínálta, én meg elfogadtam és leültem a földre.
- Miért vagy egyáltalán azzal a szépfiúval? -mormolta végül rám sandítva.
- Semmi közöd hozzá. -vágtam rá beleszívva a cigibe.
- Rohadtul jobbat érdemelsz nála teeeh. -morogta vissza elnyújtva a szót. Felnevettem.
- Részeg vagy Ryan.
- Te meg szexi.
A fejemet ráztam hitetlenkedve.
- Ne erőlködj, mi már megpróbáltuk egyszer és nem jött össze. Lezártam a témát.
- Deannel se jött össze.
- De azt én basztam el.
Újra egymásra meredtünk némán, aztán közelebb csúszott, szinte az arcomba mászva.
- Azt meg én. -mormogta és hirtelen megcsókolt. Lefagytam, majd mellkasára tettem kezemet és hátrébb löktem.
- Nem vagy normális! -csattantam fel és közben a cigit is elejtettem.
- Mi a szarért ellenkezel? Te is akarod, valld be! -kelt fel a földről ő is és idegesen méregetett.
- HÁNYSZOR MONDJAM MÁR, HOGY NEM? -üvöltöttem vissza és csípőre tettem kezeimet. - Nein! Non! Nei! Nesze jelnyelven is. - mutattam fel középső ujjamat, majd feszülten elindultam kifelé.
Az agyamra ment már ez a srác. Lehet hogy egyszer évekkel ezelőtt volt valami közös bennünk, de annak már túl sok ideje. Véget ért.
Nekem arra a hülye Winchesterre volt szükségem.
- Hová szaladsz? A pasidhoz? Meghalt.
Ryan szavai olyan váratlanul értek, hogy mindenem megdermedt. A levegő benn szorult tüdőmben, szívem kihagyott egy ütemet, a lábaim pedig nem vittek tovább előre. Száját megnyalta és szinte éreztem mustráló tekintetét.
- Mi van...? -nyögtem ki lassan megfordulva és megfeszítettem állkapcsomat. - Csak blöffölsz. -ráztam a fejemet.
A férfi arcára egy lassú vigyor kúszott és széttárta karjait.
- Szétválasztottam őket. Egy ügyecske itt....egy másik ott....-biccentette oldalra fejét. - ....te meg itt.
Nagyot pislogtam és ökölbe szorult kezem.
- Dean amióta az eszét tudja, vadászni jár. Holmi szörny nem végezhet vele.
- Ez nem is "holmi szörny". -vigyorgott elégedetten Ryan. - Ez legendás.
Szorosan összepréseltem ajkaimat és szinte remegtem a dühtől.
- Mégis mire jó ez az egész, hm? Szétszeded a csapatot, és aztán azt várod, hogy ettől a karjaidba ájulok, mint valami szar könyvben?
- Te szoktál könyveket olvasni?
- Neked ez jött le ebből?
Hűvös csend telepedett közénk és a srác felém lépett.
- Bree, tudod, hogy... -kezdte, de elkapva pólóját a falhoz löktem, alkarommal nyakát szorítva le. Elegem volt a rohadt kis játékaiból.
- HOL VAN? -ordítottam rá, erősen a falnak nyomva. Hajam előrehullott arcomba és szememet ide-oda kapkodtam az övéi közt.
Lustán mosolygott vissza rám és felemelte egyik kezét.
- Pénteken találkozunk.
- ....mi a... - szólaltam meg furcsállva, miközben ujjainál halvány, lilás szikrák jelentek meg. Egy számomra ismeretlen és dallamos nyelven motyogott valamit, az elmém meg kitisztult egy pillanatra teljesen.
Hatalmasat pislogtam, néhány másodperc kellett hogy magamhoz térjek. Lazítottam szorításomon és hátrébb léptem tőle.
- Pénteken. Persze. Ott leszek a kocsmában. -bólintottam. Fogalmam sem volt mi történt velem, de éreztem, hogy találkozni akarok vele. Többször. Muszáj. Szükségem van rá.
- Jó kislány. -vigyorgott önelégülten és a boszi hullájára pillantott, majd saját csuklóját dörzsölte meg; azt, amiből nemrég lilás szikrák pattantak ki. - Kösz a trükköt. -biccentett neki, mintha még élne a csaj.
Zavart voltam...de tudtam mit kell tennem.
Telefonálnom.
*DEAN*
*17:40*
Hajnalban egész végig azt a hülye sírhelyet temettem vissza, csak hogy aztán késő délután megint kiáshassam. Pompás volt. Sam nem vette fel a telefont mikor napközben hívtam, úgyhogy folyton emlékeztetnem kellett magamat, hogy ő is vadász és tud vigyázni magára.
Alig vártam, hogy kicsit besötétedjen és letudjam Walking Deadet, majd hatkor összeszedjem Samet és végre elhúzzunk.
Már fél órája vártam Frankensteint a temetőben, mikor végre mozgást észleltem néhány sírkő mögül. Ideje volt, hogy az aki feltámasztotta leadja neki a drótot, ez meg idejöjjön.
A kihegyezett karóval kezemben felkeltem a földről és unottan felsóhajtottam. Sammy miatt jobban aggódtam, mint a zombi fickó miatt.
-Ne húzzuk egymás idejét, én tudom, hogy rám vadászol, én meg rád és...-kezdtem de ekkor a sírkő mögül a gondnok lépett ki. Az idős férfi kicsit remegve tartotta kezében a puskát, de elszánt arccal lépkedett felém lassan.
- Menjen odébb! Mocskos sírrabló! -kiabálta én meg felvont szemöldökkel tartottam magam elé védekezően kezeimet.
- Hohóó, csak nyugodjon le. -próbáltam meggyőző lenni. - Nem vagyok sírrabló.
- SÁTÁNISTA! -üvöltötte a bácsi megrázva a fegyvert, miután végigmérte a helyszínt.
Ásó. Üres és véres koporsó. Apa nyitott naplója a földön. Karó a kezemben.
Valljuk be, nem kelthettem valami jó benyomást. És még csak háromnegyed hat volt.
- Mi? Nem, nem, nem ez nem sátánista...ez..... ez csak.... öhm.... -gondolkodtam, aztán elkomorulva böktem ki. - ...nincs kifogásom.
Az ősz hajú, kék baseball sapkás figura már épp válaszolni akart volna, mikor hirtelen valami nekirohant és leterítve őt a földhöz vágta.
Azonnal kapcsoltam.
Rohanni kezdtem feléjük, minden erőmet felhasználva. A zombi szakadt ruhája rászáradt vértől és rothadó hús szagától bűzlött, arca ocsmány fintorba gyűrődött, de minden ellenére is szélesen vigyorgott.
Élvezte a gyilkolást...ezt megerősítve pedig rászorított ujjaival a kezében tartott késre.
Ráugrottam a szörnyre és azzal a lendülettel lelöktem a sokkot kapott gondnokról. A halott fickó felhördült és vicsorogva suhintott felém a pengével. Gyors mozdulattal kitértem és kivertem a kezéből fegyverét, ezt követően pedig lekevertem neki egy hatalmasat.
A lény ordítva ugrott rám, a lendülettől pedig mindketten a földre zuhantunk. A fejem zúgni kezdett az érkezés okozta csattanás miatt, egy pillanat erejéig pedig homályosan láttam.
Szemem sarkából láttam, hogy a gondnok elsiet rémülten.
Oh oké, köszi a segítséget Scooby.
Levegő után kapva ragadtam meg a fölém tornyosuló alakot, majd minden erőmet bevetve dobtam arrébb. Az adrenalintól felpezsdült a vérem, míg szemeimmel a karóm után kutattam.
A szörny feltápászkodott és újra nekiindult.
...Azt, hogy időközben felkapta a pengéjét, már túl későn vettem észre.
Amint elég közel ért, egy heves mozdulattal beledöftem a karót mellkasába.
Ő pedig a kést a gyomromba.
Nagyra nyíltak a szemeim, hitetlenkedve bámultam a kiálló pengére. Az elmém nem fogta fel még ami történt, mikor a szörny hörögve tántorogni kezdett és belezuhant a koporsóba.
Nem érdekelt. Nem is értettem.
...Csak azt éreztem, ahogy elöntött az iszonyatos fájdalom. Minden ismét felgyorsult, érzékeim kiélesedtek, a kínzó, pokoli kín pedig csak nőtt és nőtt a gyomrom felől.
Megszédültem és elestem, a földre érkezés már meg sem ártott.
A kést egy mozdulattal kirántottam, majd levegő után kapkodva szorítottam kezemet a vérző sebre.
A francba Öcskös. Sajnálom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése