*SAM*
Nem tudom mióta utaztunk.. Talán egy órája? Vagy három? Elvesztettem az időérzékemet, ahogy az Impala rendíthetetlenül szelte a kilométereket egymás után. Egy ideig az ablakon kibámulva gondolkodtam, majd elnyomott az álom. Késő hajnalig fenn voltunk Deannel a vámpírfészek utolsó tagjait keresve. Rutin meló volt, mégis sokat kivett belőlem, ráadásul a nyakamon lévő hosszú friss karmolásnyom sem engedte felejteni az éjjel törtenteket. Lehunytam a szemem és éreztem, ahogy újra elnyom az álom.
- Hasadra süt a nap Sam! - zökkentett ki a félálomból hirtelen bátyám hangja a vezetőülésről. Kinyitottam szemeim hirtelen és az arcomat dörzsölgetve vetettem rá egy fáradt és lesújtó pillantást.
- Fogd be.. -motyogtam vissza, mire ő csak felnevetett.
- Ugyan Sammy! Új város, új csajok. Ideje kicsit szórakoznunk. -vigyorgott rám vidáman lazán rácsapva mellkasomra, majd visszafordult az út felé.
Felsóhajtottam, de halványan elmosolyodva. Annyi balszerencse ért már minket az elmúlt időben, kezdve az egész angyal háborúval, a démonokkal és Luciferrel. Tényleg ránkfért egy kis szórakozás, Deanre különösen.
Az autó nagy port kavarva állt meg Beacon Falls egy olcsó motele előtt. A táblán, ami a 'Red Motel' feliratot hírdette már csak fel-felvillantak a betűk, és az egész hely azt az érzést keltette, hogy hónapok óta senki nem járt itt. Otthon, édes otthon.
Miután elintéztük a papír munkát és bejelentkeztünk egy újabb álnévvel kipakoltunk a szobában. Dean levetette magát az ágyra és elégedetten felsóhajtva dugta be a fülhallgatóját és kezdett hallgatni valami régi Bob Seger számot. Intettem neki, hogy majd este jövök és sétálni kezdtem a városban. Nem éreztem úgy, hogy idetartoznék. Sehová sem tartoztam Jess halála óta.
Jess. Mindig ide tértem vissza.
Gyorsan pislogtam párat igyekezve elűzni a gondolatokat. Már eltelt öt év, mégis néha-néha eszembejut a mosolya, vagy ahogy azt mondja nevetve: 'mire mennél nélkülem Sam!'
Egy kávézóba belépve a pulthoz sétáltam, majd a kikért jó erős kávéval kezemben ültem le egy asztalhoz. Tőlem nem messze egy szőke hajú, vékony, egész törékenynek kinéző, és a huszas évei elején járó lány vitatkozott valamin egy magasabb szintén világos hajú, pár évvel idősebb sráccal.
- Keresek jobb társaságot. -nézett rá a lány szúrós szemekkel és fogta magát, majd lehuppant velem szembe. Meglepetten néztem rá, de ő már beszélni is kezdett. - Szia, zavarok? Nem, remek. Bella Clinton vagyok. - nyújtott kezet, én meg még mindig furán nézve rá, de megráztam a kezét.
- Sam. Winchester.
A srác akivel vitatkozott az előbb, nevetve megcsóválta a fejét és ő is odahúzott egy széket az asztalunkhoz. Ez furábban kezdődött, mint a tegnapi vadászat.
- Szia Sam. Hú, durva lehetett az a vámpírfészek, de kikérem magunknak a fura jelzőt. -szólalt meg majd Bellara pillantott. - Már szívesebben lógsz vadászokkal, mint velem? Fáj. -játszotta meg a megsebzett hőst én meg teljesen értetlenül meredtem rá és automatikusan a farzsebemhez csúszott a kezem, ahol a pisztolyom tartottam.
- Honnan tudsz ezekről? -néztem rá feszülten. Máris megtaláltak volna a démonok? Ki ez?
Bella vágott közbe.
- Semmi szükség fegyverre Sam. -mosolygott a lassan mozduló kezem felé biccentve majd csúnyán nézett a srácra. - Miért kell mindenkinek a fejébe belemásznod Louis?
- A gondolatai olyan hangosak voltak, hogy szinte megsüketültem tőlük. -vont vállat a Louisnak nevezett fiú. Összehúzott szemekkel kapkodtam ide-oda a tekintetem kettőjük közt. Egy láthatóan természetfeletti képességekkel rendelkező páros, akik veszekedésének közepébe kerültem. Remek. Hirtelen felnevetett Louis.
- Nem vagyunk együtt, tied lehet ez az idegesítő kiscsaj. -vigyorgott én meg zavarba jöttem. Emlékeztetnem kell magam később is, hogy ne gondoljak emellett a srác mellett semmi rosszra.
- Te vagy az idegesítő! És még mindig haragszom amiért megöltél a múltkor. -vágta rá a lány nem engedve szóhoz jutni.
- Véletlen volt!
- Nem számít!
- Még van vagy nyolc életed!
- Spórolni akartam velük! -vitatkoztak tovább én meg gyorsan leintettem őket.
- Ha jól értem...-kezdtem lassan és Bellara mutattam.- ...Te valamiféle macska vagy. Te pedig..-intettem a fiú felé. - ...Gondolatolvasó.
- Te meg vadász, mégse ítelkezünk. -vont vállat a lány én meg halkan felnevettem. Ezek aztán a legkülönösebb lények akikkel valaha találkoztam. Bellara mosolyogtam, aki visszamosolygott. Szép mosolya volt.
Louisnak elég volt egy pillantást vetnie ránk, rögtön felkelt az asztaltól.
- Most jut eszembe, hogy...dolgom van. Még látjuk egymást Sam. Tudom a számod. -biccentett, majd intett Bellanak aki nyelvnyújtással jutalmazta.
- Szóval Sam,mi szél hozott ebbe a szörnyvárosba? - dőlt hátra érdeklődve a lány, miután Louis lelépett.
- Dean és én csak átutazóban vagyunk, pár napig maradunk. -feleltem halványabban mosolyogva.
- Dean? -vonta fel az egyik szemöldökét kíváncsian.
- A bátyám. -magyaráztam meg, és belekortyoltam kávémba. - És te? Itt élsz?
- Nem, annyira nem jó ez a kávézó. - húzta fel az orrát, amin röviden elnevettem magam. - A fajtám utolsó leszármazottai közé tartozom, így megbújtam ebben a kisvárosban.
- A fajtád?
- Vérmacska. A vérfarkasok egy alfaja, de sokban különbözünk. -felelte és ő is belekortyolt saját italába.
Meglepetten néztem rá, és akaratlanul is az jutott eszembe, vajon velük is az ezüst végez e. Szakmai ártalom.
Sokat beszélgettünk a kávézóban ülve, Bella úgy tűnt kedvel. Évek óta ő volt az első lány, akivel mélyrehatóbban is el tudtam beszélgetni, nem csak a sablon témákról. Őszinték voltunk egymással, őt nem zavarta különösebben, hogy vadász vagyok, én pedig nem most találkoztam először olyan lénnyel aki nem vérengző fenevad volt. Végül ki tudja mennyi idő után léptünk ki a kávézóból, és elsétáltunk a lakásáig. Megállt az ajtóban és rámmosolygott.
- Van kedved bejönni? -biccentett befelé én meg megráztam a fejem.
- Még nem fejeztem be a kutatást az üggyel kapcsolatban. -feleltem majd sietősen folytattam. - De valamikor szívesen.
Telefonszámot cseréltünk, majd elindultam vissza a motelbe. Megcsörrent a telefonom, Dean volt a vonalban.
- Későn jövök. -szólt bele rögtön ahogy felvettem. A szemeimet forgattam mosolyogva.
- Máris felfedezted a várost?
- Ő fedezett fel engem Sammy. -válaszolta és szinte láttam magam előtt, ahogy a kocsmában rákacsint a pultoslányra.
- Most ki vagy? -sóhajtottam fel mosolyogva.
- Lemezkiadó producere, és rengeteg tehetséget látok itt. -vigyorgott a vonal másik végén. - Remélem te is valami kiscsaj lakásán vagy épp.
A szemeimet forgattam, bár nem láthatta.
- Az előbb hívott el magához egy, de...
- Öcskös! -akadt ki Dean a vonal másik felén. - A szabályok egyszerűek! Nem fogadunk el spanglit Don nevű alaktól, nincs kutya a kocsiban és a csajok lakására mindig felmegyünk!
Felsóhajtottam. Dean ezt nem értheti, neki az egyéjszakás kaland untig elég, de én más vagyok.
- Nézd, nem kérem, hogy megértsd de... -kezdtem, mire újra közbevágott.
- Komolyan Sammy, állj be apácának mert...
- Szia Dean. -tettem le a telefont a szemeimet forgatva és tovább mentem a motel felé.
*DEAN*
Miután Sam rámcsapta a telefont a fejemet csóvalva tettem el a készüléket. Az érzelmes kisöcsém soha nem fogja megérteni ezeknek a kalandoknak a szépségét. Nem kell hetekig játszani a Rómeót, egy este és aztán többet nem látjátok egymást. A kapcsolatok kiábrándítóak.
A pulthoz lépkedtem a kocsmában egy magabiztos mosollyal és a pultoslányra vigyorogtam aki, hogy bírja az esti műszakot kávét kortyolgatott.
-Hé...Kelly. -olvastam el a tábláját majd a pultra könyökölve vigyorogtam tovább.- Az a kávé állati jól néz ki....akárcsak te.
A lány a szöveg hallatán felnevetett és az egyik szőke tincsét kezdte az ujja köré csavarni. Ekkor azonban felhorkantott mögöttem egy másik női hang.
- Még mindig ezzel a szöveggel tolod Winchester?
Megpördültem és lehervadt arcomról a mosoly, unott arckifejezéssel meredtem rá. Már csak ez a csaj hiányzott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése