*DEAN*
A férfi kifejezestelen arccal közeledett felém, szemében különös módon nem égett a londoni tűzvészt megszégyenítő düh.
Nem tudtam mi lelte a démoni rohadékokat, de nem is érdekelt különösebben a lelki bajuk, csak meg akartam ölni őket. A pokol legmélyebb bugyra is túl kegyes nekik.
Kihúztam magam és egy magabiztos mosollyal vártam, hogy közelebb érjen, majd amikor már szinte előttem állt, megszólalt lassan.
- Azt hiszed más vagy, mint a többi. -közölte lenéző hangon. - De ugyanolyan jelentéktelen féreg vagy, mint mindenki más a fajtádból. Winchesterék sarja. -köpte a szavakat undorral.
Felhorkantottam és fejcsóválva szedtem elő a kis flaskát bőrkabátom belső zsebéből.
- Ti sem változtok soha...démonok szarja. -mosolyogtam rá vissza és azzal a lendülettel rálöttyintettem a flaskában lévő szenteltvizet.
A várva várt füstölgés azonban elmaradt, legnagyobb döbbenetemre.
A fickó nagyot pislogott és furcsán bámult rám, majd idegesen felnevetett és letörölte a vizet az arcáról.
- Démon...? -kacagott tovább és mélyen a szemembe nézve elővett egy...egy angyalpengét. - Próbáld újra, halandó.
Enyhén elnyílt ajkakkal léptem egyet hátra. Angyal.
Semmi fegyverem nincs ellene.
Gondolatban elküldtem Chuckot melegebb éghajlatra és próbáltam nem mutatni, hogy mennyire nem volt ötletem abban a pillanatban.
- Oké, nem tudom, hogy melyik nagypapa oldalán állsz a családi harcotokban fenn, de... -kezdtem magyarázni, ám az közbevágott.
- Elég a felesleges beszédből! -csattant fel és felém suhintott a pengével. Reflexből elhajoltam és beletérdeltem hasába, így az egy pillanatra összegörnyedt férfi karját elkapva és hátrafeszítve könnyen lerendeztem.
Az angyal felnyögött, azonban eszében sem volt persze feladni, szóval rátaposott lábamra és egy gyors mozdulattal kifordult a szorításból.
A hosszú szürke penge valahol lehullott a földre egy kisebb csörömpölés közben.
A fickó arca már nem kifejezéstelen volt, elszántan csillogó szemekkel és megfeszített izmokkal igyekezett kitérni ütéseim elől. Az adrenalin végigszáguldott ereimen, teljesen rápörögve a helyzetre, verekedtem.
Már épp kezdtem elhinni, hogy kisujjból kirázva (oké, valami csoda folytán) le tudom győzni Jackie Chan angyal verzióját, ám ő hirtelen kigáncsolt, én pedig így fájdalmasan felnyögve vágódtam neki a betonnak. Óriásiakat pislogva próbáltam elmulasztani a rámtört borzalmas szédülést és feltápászkodni, míg a kis Cupido zihálva bár, de elvigyorodott. Fáradtan megállt előttem és beletúrt sötét színű hajába. Arca a teljes önelégültséget mutatta.
- Itt a vége Winch....- kezdte, de mindössze eddig jutott a mondatban, ugyanis a következő pillanatban saját angyal pengéje döfte át a szívét hátulról.
Szemei kék fényt árasztva kitágultak, majd egy hangos nyögést hallatva elterült a lény.
Kifulladva meredtem a testre, majd lassan felnéztem.
- Mi a szart képzeltél Winchester?! -visított fel dühösen Bree és ledobta a földre a pengét. Csípőre tette a kezét és összeszűkült szemekkel fürkészte arcomat.
- Lószart! -kiabált vissza és idegesen hajába túrt. - Nem hiszem el, hogy még alig heverted ki a kínzást, máris baromságokat csinálsz, mert teee, hát te vagy a nagymacsó, mindent kibírsz, nem érzel semmit és...-kiabált egyfolytában, kezeivel gesztikulálva hozzá. A fejem lüktetni kezdett, Bree egyre jobban kiborult...el kellett hallgattatnom.
Úgyhogy megcsókoltam.
Közelebb léptem és egy pillanat töredéke alatt fontam karomat dereka köré, lazán ajkaira tapasztva az enyémeket.
A lány megdermedt, láthatóan képtelen volt lereagálni, döbbenten hunyta le szemeit automatikusan.
Pár másodperc múlva kiszakadtam a kicsit sem rossz csókból és mintha mi sem történt volna, elindultam az Impala felé. Hallottam, hogy Briana utánam lohol, de nem fordultam meg, csak beültem a kocsiba, kikerestem a kazetták közül az Oasist és beindítottam. A "Wonderwall" pont abban a pillanatban indult el, amikor a csaj behuppant mellém az anyósülésre kissé zavarodottan.
Mindketten előre meredtünk ki a szélvédőn, míg végül ő törte meg a csendet.
- Nem beszéltünk a pokolkutya előtti csókról. -szólalt meg és felém fordította fejét.
- És erről sem fogunk. -néztem én is rá, a lány pedig összepréselte ajkait szorosan.
- Mi ez az egész? -mormolta végül feszülten, gondolom úgy érezte jászadozom vele.
- Nem tudom. -feleltem végül és újra a szélvédőt kezdtem fixírozni.
Bree keserűen felnevetett és megrázta a fejét lassan.
- Akkor találd ki Winchester, mert ezt nem folytathatjuk.
- Miért? -pillantottam rá kifejezéstelen arccal.
A helyzet az, hogy érezhetően volt valami vibrálás köztünk, ami megfoghatatlansága miatt rohadtul idegesített. Talán a város, talán az átélt hetek, vagy az, hogy mi már egyszer megpróbáltuk...nem tudtam. Ez a csaj bunkó. Zavaró. Főnökösködő.
És mégis éreztem iránta valamit.
- Mert mi képtelenek lennénk egy kapcsolatra, de...-habozott, hogy folytassa -e, majd végül máshogyan fejezte be.- ....asszem ezt elcsesztük. -nevetett fel kínosan.
Hátradőltem az ülésben, a dal pedig éppen a "You're gonna be the one that saves me" sorhoz ért a refrénben.
Bree az arcomat fürkészte, aztán felsóhajtott és kinyitotta a kocsi ajtaját, hogy lelépjen.
- Na jó, akkor azt hiszem...-kezdte, de elkaptam a karját és nagy levegőt vettem.
- Várj! -mondtam erőteljes hangon, ő pedig kifakadt.
- Mégis miért? Hogy játszadozz velem, hagyjam, hogy áttörd ezt a falat amit pontosan ellened emeltem és összetörj?! Sokszor hittem már neked... -nézett mélyen a szemembe és régóta most először láttam rajta, hogy eltűnt az a bizonyos önelégült maszk, helyette egy fájdalmasan őszinte és kétségbeesett lány tűnt fel.
- Nekem nem maradt miben hinnem. -közöltem nyugodtan és egy örökkévalóságnak tűnő szünet után folytattam. - Anya meghalt, Samre képtelen vagyok vigyázni és egyre jobban előtör a démoni része, a barátaim pedig mind rég halottak...vagy rosszabb. - morogtam a végét és végül rápillantottam. - Ezért nem hiszek abban sem, hogy ez működhet kettőnk közt.
Bree arca értetlen kifejezést vett fel és pár másodperc után válaszolt.
- Te most tényleg megállítottál az előbb, hogy 15 másodperc múlva közöld, hogy szar páros lennénk..?
- Nem hagytad, hogy végig mondjam.
- Végig mondtad.
- Az istenért, csak levegőt vettem.
- Ekkorát? Mi vagy te, egy hőlégballon?
Egy lesújtó pillantást vetettem rá és nagy levegőt véve lassan folytattam.
- Azt akartam mondani...- kezdtem vontatottan. - ...hogy emiatt neked kell hinned. Kettőnk helyett is.
Bree torkán akadt a szó és döbbenten pislogott rám.
- Te...te most tényleg... -próbálta összerakni lassan és ahogy megértette, arcán hitetlenkedő kifejezés futott át. - Arra gondolsz, hogy próbáljuk meg...újra? -nagyot pislogott. - Színvonalas választ szeretnék.
- Színvonalas. -feleltem komolyan bólintva, mire a vállamba csapott ököllel.
- Egyedül fogsz megöregedni Winchester! - forgatta a szemét.
- Tudod, hogy nem fogok addig élni. -vágtam rá egy halvány mosollyal és közelebb hajoltam.
A lány megeresztett szintén egy mosolyt és megcsóválta a fejét.
- Menthetetlen vagy.
A dal pedig újra ahhoz a bizonyos sorhoz ért...
És nem is kellett több ahhoz, hogy ezen a ponton lehunyt szemekkel megcsókoljam.
A lány belemosolyogva viszonozta és kezével finoman végigsimított közben borostás arcomon, majd végig mellkasomon. Közelebb csúszott, én pedig elmélyítve a csókot a derekán húztam végig kezemet finom mozdulattal.
A szívem hevesen dobogott, a pillanatot totálisan magával ragadónak éreztem...és ekkor Bree elszakadt tőlem és rémülten pillantott rám.
- Baszki.
- Mi van?
- Ott hagytuk az angyal hulláját.
Fura fejjel meredtem rá, egy pillanatig azt sem tudtam miről beszél ez a csaj, aztán lassan realizáltam, hogy egy 10 perce még verekedtem egy elsőre démonnak hitt lénnyel. Hátrébb húzódtam és az arcát fürkésztem.
- Amúgy te mit is kerestél itt?
- Na és te?
Egymásra bámultunk és ennyiből megértve egymást, inkább eltettük a kérdést későbbre.
Bár Sammyvel is ilyen könnyű lenne közös álláspontra jutni.
*SAM*
Mivel Dean kiugrott valami kajáért ebédre, egyedül ültem a motelszobában és a laptopon pötyögtem. Egy ügyet kerestem, ami a közelben van, hátha végre ki tudunk mozdulni és újra dolgozni, hiszen úgy tűnt Dean jól van már...azt leszámítva, hogy két órája eltűnt, pedig csak valami ételt ment hozni a városból. Talán talált valami szőke pincérlányt, akit szédíthet.
Államat lazán megtámasztva kezemmel olvastam a cikk sorait, próbáltam eldönteni, hogy ez a mi témánk -e, vagy csak állattámadás. Túl halvány volt a nyom.
Egyszer csak kopogás hallatszott a bejárati ajtón, én pedig automatikusan a pisztolyomhoz nyúltam. Nem vártunk senkit.
Lassan felkeltem a székből és odasétáltam. Nagy levegőt vettem és egyik kezemmel szorosan fogva a fegyvert, de takarásban tartva azt, ajtót nyitottam.
- Louis... -sóhajtottam fel megkönnyebbülten, ahogy megláttam a szőke hajú srácot a kék színű orvos ruhájában. Kicsit furcsálltam, de beengedtem.
- Szia Sam! -mosolygott és belépett utánam.- A múltkor itt hagytam a kabátomat, bocs hogy ilyen váratlanul. -rám pillantott és elnevette magát. - Ne gondolj semmi rosszra, csak ebédszünetem van, azért jöttem Doctor Housenak öltözve.
Elmosolyodtam. Kiment a fejemből, hogy gondolatolvasó a srác.
- Nem zavarsz, ügyet kerestem csak. - fordultam az asztalon lévő géphez, ő pedig közben levette a fogasról az elhagyott ruhadarabot.
- Azt hiszem én is találtam nektek egy halálesetet. -mondta a kabáttal a kezében közelebb lépve, én pedig felé fordítottam a fejemet felvont szemöldökkel és érdeklődő arccal.
Ez volt az a pillanat, amikor egy kést előrántva a másodperc töredéke alatt beledöfte azt mellkasomba.
- A te halálodét Sam...-mondta egy szomorkás mosollyal és végül lassan kirántotta a pengét.
Az elmém a szúrás pillanatában fel sem fogta mi történt, ám a mérhetetlen fájdalom nem sokat késett. Döbbenten meredtem a szőke hajú fiúra, majd elgyengülten összeestem. Louis mintha mi sem történt volna kisétált a helységből, míg én a padlón fekve kapkodtam levegőért, a pokoli kín elöntött és fél szemmel láttam, ahogy az apró vértócsa egyre nagyobbá válik.
A végtagjaim elgyengültek, az oxigén nem jutott el már a tüdőmig rendesen.
Haldokoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése