*SAM*
Némán az útra függesztettem tekintetemet, túl sok minden kavargott bennem ahhoz, hogy bármit is hangosan kimondjak. Az események olyan erővel vettek 180 fokos fordulatot, hogy még én sem fogtam fel teljesen, nemhogy Deannek beszámoljak róla.
Louis nélkül nem lettünk volna itt és talán az én hülyeségem miatt a bátyám halottként feküdne abban a dohos pincében.
Düh. Szomorúság. Zavarodottság. Öröm. Aggodalom.
Bűntudat.
Ezek csak egyek voltak a rengeteg érzelemből, amik megpróbálták felemészteni frissen visszakapott emlékeimet.
- Sam! - zökkentett ki hirtelen a gondolataimból Dean rekedtes hangja. Arcán és egész testén ott virítottak még a sebek és vérző vágások, de láthatóan valamiféle erős antibiotikumként hatott Louis gyógyító érintése.
Rápillantottam, majd vissza az útra. Nagyot nyeltem.
- Sok minden történt amíg távol voltál. -feleltem végül komoran. Ő az arcomat fürkészte.
- Ki is nyögöd, vagy kérdezzem inkább Dzsint az Aladdinból? -biccentett a hátsó ülésen ülő srác felé, végig a tekintetemet keresve.
- Most buktál egy kívánságot. -szólt vissza a szőke srác unottan kibámulva az ablakon.
Gondterhelten felsóhajtottam és kicsit erősebben szorítottam a kormányt. Nem számolhattam be neki Rubyról, tudtam hogyan reagálna: még jobban kikészülne. Ezt majd később.
- Bree telefonált nekem úgy 36 órája, hogy eltűntél. Azonnal a keresésedre indultunk, de semmi nyomot nem hagytatok hátra néhány vérfolton és a törött telefonodon kívül.
- Jellemző... -morogta közbe Dean. Már megszámolni se tudtuk, hányadik telefonját törte össze és ezen halványan elmosolyodtam, de a történetet folytatva elkomorultam ismét.
- Szétváltunk és külön-külön kezdtük el átfésülni érted a várost. Teljesen felszívódtál Dean. -néztem rá enyhe fájdalommal, aztán nagy levegőt vettem. Hogyan kerüljem ki Ruby említését?
Louis a vesémbe látott, magamon éreztem tekintetét.
- Briana közben rám telefonált, hogy nézzem meg mit csinál egyedül az amnéziás Sam, veszélyes volt sokáig egyedül hagyni úgy, hogy egy pisztolyt képtelen használni. -szólt közbe Louis és gondolatban megkönnyebbültem, hogy átvette a történet mesélését. Dean fáradtan vizet kortyolt egy üvegből és úgy hallgatta. - Amikor megtaláltam épp valami csaj csókolta meg teljesen ráakaszkodva. A falhoz lökte, hozzásimult és a kezével mindenhol...
- Túl sok információ. -nyelt félre köhögve Dean és döbbenten meredt rám. - Te összeszedtél valami csajt?
Haboztam, nem tudtam mit felelhetnék erre.
- Ő kezdeményezett, nem én akartam. -hadartam el és figyelmen kívül hagyva Dean halvány, de büszke vigyorát, folytattam. - A...dolog -kerestem a szavakat. - valamiféle lavinát indított el, amit nem tudtam megállítani. Az emlékek csak jöttek és jöttek, azt hittem megőrülök. - Szemem sarkából, mintha láttam volna bátyám összevert arckifejezését sajnálkozóba váltani. - Louis viszont tudta, hol vagy. Így kerültünk ide. - zártam le végül és láttam már a motel fényeit. Bree kocsija ott parkolt előtte sok más autó társaságában.
Dean észrevette a kimondatlanul hagyott részeket és rosszat sejtve, Louis és köztem ide-oda pillantgatva szólalt meg tovabbra is rekedtesen.
- Ki volt az a csaj? -tette fel a kérdést gyanakvóan és egy azonnal a legrosszabbat feltételező nézéssel fordult az orvos srác felé. Fenyegető hangot próbált megütni.
- És te honnan tudtad hirtelen hol vagyok, ha csak Samet mentél ellenőrizni?
Leparkoltam a motel előtt és gondolatban rászóltam a fiúra: "Egy szót se neki Rubyról."
Deanhez fordultam.
- Majd később megbeszéljük. El fogsz vérezni, ha nem látjuk el a sebeidet azonnal. -közöltem aggodalmasan és egy amolyan "ugyan már, ráér ez, nem?" pillantással ötvöztem.
Az egész olyan volt, mintha egy lelassított filmet néztem volna kívülállóként.
Bree, ahogy döbbenten eltátja száját és fájdalom gyűlik szemében. Bella lassan felpillantó tekintete.
Dean falfehérré váló arca, majd dühtől égő mozdulata az asztalon heverő pisztoly felé.
A félelem, ami összerántotta gyomromat.
Minden egyszerre történt.
- NE!! -kiáltottam és ahogy a bátyám, mint valami eszelős meghúzta a ravaszt, Bella felsikoltott halálra váltan.
Az utolsó pillanatban löktem félre Dean kezét, a lövedék pedig a fotel párnázott háttámlájába csapódott.
- ERESSZ! -ordította magából kikelve a testvérem és bár szinte félholt volt, megpróbált elszabadulni tőlem. Hajtotta az adrenalin és a mérhetetlen düh. - ÉLETBEN VAN, NEM LÁTOD?! TÚLÉLTE!
Louis is odalépett és segített lefogni elvadult bátyámat, míg én folyamatosan hozzá beszéltem, fel-felnyögve a kapálózásától.
- Ez nem ő Dean, egy alakváltó rabolt el, nem Bella! Hallgass...már...meg..! -próbáltam túlkiabálni őt szaggatottan és eljuttatni az információt az agyáig.
Bella rémülten meredt Deanre és gyorsan kapkodta a levegőt, láthatóan nem értette mi történik, csak hogy meg akarják ölni őt.
A vértől ázott srác rám meredt és nagyon lassan végre kezdett lenyugodni, talán mert még értelme is volt a magyarázatomnak. Erősen zihálva dobta le a pisztolyt, ami tompa puffanással ért földet, olyan élettelenül, ahogyan Dean is bámult Bellara. Zavart volt, gyanakvó és dühös.
- Bella végig velem és Breevel volt. Nem tehette ő. -mondtam, nagyon lassan megrázva fejemet és végig tartva vele a szemkontaktust. Dean nagyot nyelt és hagyta hogy leültessem a sárga színű kanapéra. Louis egy gondolatomból is megértette mit szeretnék és a még mindig döbbent lányt ki akarta kísérni a szobából, azonban az megtorpant. Beharapta ajkát, hátra simította egy szőke tincsét és óvatosan közelebb lépett a kanapén nehezen lélegző sérülthöz.
Dean minden arcizma megfeszült, látszott, hogy túl mély nyomot hagyott benne a kínzás emléke Bellaval. Az összes idegszálával rákoncentrált és próbált keménynek és megtörhetetlennek látszani, ám én jól tudtam, mennyire fél....mennyire szétszedte a szenvedés.
Pontosan mit tettek Deannel...?
- Nem tudom mi történt veled, de...-kezdte halkan a lány és óriásit nyelt. - ...sajnálom. -azzal a vállára helyezte finoman tenyerét. Sárgás fény áradt szét a szobában ami egy pillanatra megvakított szinte mindenkit, majd ahogy a jelenés elhalványult, Bella kinyitotta szemét.
Pislogtam párat, hogy kitisztuljon látásom, de amit megpillantottam, nem hittem el elsőre.
Azok után ami történt, Bella tökéletesen meggyógyította Deant.
Az összes vágás és zúzódás nyomtalanul eltűnt, a belső vérzés és a kifordult boka mintha sosem létezett volna. Jobb volt, mint új korában.
A bátyám hitetlenkedő arccal nézett végig először magán, aztán Bellara teljesen döbbenten. Egy hang sem jött ki a torkán.
A lány hátat fordított és kiment Louissal a kezeit tördelve. Lassan fordultam Deanhez, miközben Bree is felpattant.
- Én ööö, szóval csináljátok. Mármint a testvéresdit, amit szoktatok. -elfintorodott. - Így sem hangzik jobban. -mormogta maga elé majd megigazította haját, vállat vont és kiment a többiekhez.
Ketten maradtunk.
*DEAN*
Átmozgattam végtagjaimat és továbbra is meglepetten tapasztaltam, hogy nem végzett a csaj félmelót, egybe voltam, mint egy kirakó. Sam megdörzsölte homlokát és gondterhelt arccal ült le velem szembe a kis asztal tetejére.
- Mi a baj Öcskös? -vontam fel egyik szemöldökömet és az arcát tanulmányoztam. Megcsóválta, majd elfordította oldalra kissé a fejét egy apró mozdulattal.
- Sammy...! -mondtam újra keményebb hangon, le nem véve róla tekintetemet, éreztem, hogy kell neki egy kis lelkizés a rengeteg dolog után.
- ....Az egész miattam van. - szólalt meg végre halkan. Értetlenül bámultam rá, mint a harmadik teve Noéra, és háradőltem a kanapén.
- Miről beszélsz?
Halkan felsóhajtott és belekezdett, de továbbra sem nézett a szemembe.
- Ha nem vagyok önfejű és nem csinálom végig mindenáron a varázslatot a Colt golyókhoz, nem vesztem el az emlékeimet és akkor nem megyek Bellahoz, hogy többet megtudjak róla...
- Sam....-szóltam közbe felsóhajtva, de ő rendíthetetlenül folytatta.
-...Ha maradok, akkor megakadályozom, hogy téged elraboljanak és most így kelljen belülről felemésztened magad, mert nyilvánvalóan nem fogsz beszélni a történtekről, vagy arról, hogyan érzel miatta. -mondta ki egy szuszra, én pedig hitetlenkedve bámultam őt. Nem gondolhatja komolyan, hogy ő a hibás a történtekért.
Előre dőltem és térdeimen megtámasztottam a könyökeimet. Átmozgattam végtagjaimat és továbbra is meglepetten tapasztaltam, hogy nem végzett a csaj félmelót, egybe voltam, mint egy kirakó. Sam megdörzsölte homlokát és gondterhelt arccal ült le velem szembe a kis asztal tetejére.
- Mi a baj Öcskös? -vontam fel egyik szemöldökömet és az arcát tanulmányoztam. Megcsóválta, majd elfordította oldalra kissé a fejét egy apró mozdulattal.
- Sammy...! -mondtam újra keményebb hangon, le nem véve róla tekintetemet, éreztem, hogy kell neki egy kis lelkizés a rengeteg dolog után.
- ....Az egész miattam van. - szólalt meg végre halkan. Értetlenül bámultam rá, mint a harmadik teve Noéra, és háradőltem a kanapén.
- Miről beszélsz?
Halkan felsóhajtott és belekezdett, de továbbra sem nézett a szemembe.
- Ha nem vagyok önfejű és nem csinálom végig mindenáron a varázslatot a Colt golyókhoz, nem vesztem el az emlékeimet és akkor nem megyek Bellahoz, hogy többet megtudjak róla...
- Sam....-szóltam közbe felsóhajtva, de ő rendíthetetlenül folytatta.
-...Ha maradok, akkor megakadályozom, hogy téged elraboljanak és most így kelljen belülről felemésztened magad, mert nyilvánvalóan nem fogsz beszélni a történtekről, vagy arról, hogyan érzel miatta. -mondta ki egy szuszra, én pedig hitetlenkedve bámultam őt. Nem gondolhatja komolyan, hogy ő a hibás a történtekért.
- Nézd Sam... Ami történt, megtörtént, nem számít már többé. Ha akkor egy apró részlet is másképp esik, lehet, hogy Bree meghal, vagy te, vagy én. -lassan felém fordult a szavakra, úgyhogy mélyen a szemébe néztem. - Az öcsém vagy és az a dolgom, hogy megvédjelek ezektől az őrült dolgoktól...és ha ehhez még egyszer végig kéne csinálnom az egész kínzást, tudva, hogy te a végén visszakapod az emlékeid, megtenném. -mondtam ki a szavakat kifejezéstelen arccal, máskülönben lesírt volna a képemről a hosszú órák fájdalma, a halál utáni vágy a pillanat hevében és az egész istenverte lelki terror.
- Mit gondolsz az én dolgom micsoda? - kérdezett vissza Sam nagyot nyelve és próbált erős maradni.
Kizökkentve pislogtam.
- Tessék?
- Dean, nem vagyok többé kisgyerek. -rázta lassan a fejét a szemembe nézve. - Az én munkám meg az, hogy rád figyeljek, egymásra kell vigyáznunk, mert nincs már másunk! -kelt fel az asztalról és hajába túrva mászkálni kezdett. - Te szétestél, mert nem emlékeztem rád, Bellara viszont igen, én pedig azért, mert eltűntél és elképzelni se tudtam, miféle borzalmakat kell épp kiállnod.
Néhány arcizmom megrezzent és Sam valószínűleg észrevette, mert a kezével gesztikulálva fejezte be csalódottan.
- A testvérem vagy...Ha bármikor akarsz valamiről beszélni, én itt vagyok.
Arcomat elnézve felsóhajtott, láthatóan úgy érezte a falhoz szónokolt.
Végül egy kis csend után felvettem a kanapé mellől egy üveg sört és annak a cimkéjét piszkálva kezdtem beszélni, az öcsém legnagyobb döbbenetére.
- Nem csak fizikailag bántottak Sam. - meredtem szigorúan a kezemben tartott tágyra, de a szemem sarkából észleltem, ahogy lassan megáll és meglepetten figyel engem. - Az a rohadt kis nőcske valami szert nyomott belém, miután darabokra szedett. Nem tudom előtte meddig vagdosott, meg vert össze, egy idő után már nem érzékeltem a percek múlását. -a hangom megremegett, úgyhogy gyorsan megköszörültem torkomat és pár másodperc szünet múlva folytattam. - Elájultam..és megláttam a legnagyobb vágyamat valóra válni, tudod? -pillantottam fel rá, majd vissza az üvegre. Halványan elmosolyodtam.
- Anya és Apa éltek, te pedig elvetted Jesst. Normális életünk volt, sehol egy szörny és...-megköszörültem újra torkomat, a bejárati ajtóra meredtem. - ...én Breevel éltem.
Sammy egyik ámulatból esett a másikba, mondandóm alatt lassan visszaült a kis asztalra.
- Breevel...? Ezzel a Breevel? - kérdezte óvatosan. Egy halvány félmosoly villant fel arcomon néhány pillanatra.
- ...Mint a sajt.
Sam láthatóan örült ennek kicsit, de arckifejezése alapján láthatóan rossz érzés fogta el.
- De miért tett volna neked szívességet az alakváltó? -kérdezte gyanakodva és a tekintetemet kereste, ám én a címkét kapargattam inkább.
- Nem tett. Megölte az álmomat. -zártam rövidre a témát, mert gombócot éreztem torkomban, ahogy eszembe jutott újra az egész. Képtelen voltam beszélni róla.
Az öcsém aggodalmasan figyelt, majd egy szomorú mosollyal válaszolt.
- Már minden rendben. -bólogatott lassan. - Az alakváltó halott, neked meg még mindig van esélyed a vágyad egy részének teljesítésére. -utalt biztató arccal Briana ügyére, én meg csak felhorkantottam. - Nézd, az életünk nem olyan, mint amire mindketten vágytunk, de ettől függetlenül jó. Családokat hozunk ismét össze. Embereket mentünk, megöljük a gonoszt...
- ...a családi vállalkozás. -fejeztem be helyette és nekem is halvány mosoly ült ki arcomra, könnyebbé vált kicsit a lelkem. Úgy tűnik mindkettőnknek szüksége volt erre a beszélgetésre.
Az öcsém bólintott és felkelt az asztalról, elindult az ajtó felé, hogy behívja a többieket, azonban visszafordult még előtte és szélesen vigyorogva szólalt meg.
-...Te kis pöcs.
- Seggfej. -vágtam rá automatikusan a mi örök jelszavunkat elmosolyodva és hátra dőltem a sárga kanapén.
A család, az család.
Már csak azt kell kiderítenem ki volt az a csaj akivel Sam smárolt. A csontjaimban éreztem, hogy köze van az elrablásomhoz.
- Tessék?
- Dean, nem vagyok többé kisgyerek. -rázta lassan a fejét a szemembe nézve. - Az én munkám meg az, hogy rád figyeljek, egymásra kell vigyáznunk, mert nincs már másunk! -kelt fel az asztalról és hajába túrva mászkálni kezdett. - Te szétestél, mert nem emlékeztem rád, Bellara viszont igen, én pedig azért, mert eltűntél és elképzelni se tudtam, miféle borzalmakat kell épp kiállnod.
Néhány arcizmom megrezzent és Sam valószínűleg észrevette, mert a kezével gesztikulálva fejezte be csalódottan.
- A testvérem vagy...Ha bármikor akarsz valamiről beszélni, én itt vagyok.
Arcomat elnézve felsóhajtott, láthatóan úgy érezte a falhoz szónokolt.
Végül egy kis csend után felvettem a kanapé mellől egy üveg sört és annak a cimkéjét piszkálva kezdtem beszélni, az öcsém legnagyobb döbbenetére.
- Nem csak fizikailag bántottak Sam. - meredtem szigorúan a kezemben tartott tágyra, de a szemem sarkából észleltem, ahogy lassan megáll és meglepetten figyel engem. - Az a rohadt kis nőcske valami szert nyomott belém, miután darabokra szedett. Nem tudom előtte meddig vagdosott, meg vert össze, egy idő után már nem érzékeltem a percek múlását. -a hangom megremegett, úgyhogy gyorsan megköszörültem torkomat és pár másodperc szünet múlva folytattam. - Elájultam..és megláttam a legnagyobb vágyamat valóra válni, tudod? -pillantottam fel rá, majd vissza az üvegre. Halványan elmosolyodtam.
- Anya és Apa éltek, te pedig elvetted Jesst. Normális életünk volt, sehol egy szörny és...-megköszörültem újra torkomat, a bejárati ajtóra meredtem. - ...én Breevel éltem.
Sammy egyik ámulatból esett a másikba, mondandóm alatt lassan visszaült a kis asztalra.
- Breevel...? Ezzel a Breevel? - kérdezte óvatosan. Egy halvány félmosoly villant fel arcomon néhány pillanatra.
- ...Mint a sajt.
Sam láthatóan örült ennek kicsit, de arckifejezése alapján láthatóan rossz érzés fogta el.
- De miért tett volna neked szívességet az alakváltó? -kérdezte gyanakodva és a tekintetemet kereste, ám én a címkét kapargattam inkább.
- Nem tett. Megölte az álmomat. -zártam rövidre a témát, mert gombócot éreztem torkomban, ahogy eszembe jutott újra az egész. Képtelen voltam beszélni róla.
Az öcsém aggodalmasan figyelt, majd egy szomorú mosollyal válaszolt.
- Már minden rendben. -bólogatott lassan. - Az alakváltó halott, neked meg még mindig van esélyed a vágyad egy részének teljesítésére. -utalt biztató arccal Briana ügyére, én meg csak felhorkantottam. - Nézd, az életünk nem olyan, mint amire mindketten vágytunk, de ettől függetlenül jó. Családokat hozunk ismét össze. Embereket mentünk, megöljük a gonoszt...
- ...a családi vállalkozás. -fejeztem be helyette és nekem is halvány mosoly ült ki arcomra, könnyebbé vált kicsit a lelkem. Úgy tűnik mindkettőnknek szüksége volt erre a beszélgetésre.
Az öcsém bólintott és felkelt az asztalról, elindult az ajtó felé, hogy behívja a többieket, azonban visszafordult még előtte és szélesen vigyorogva szólalt meg.
-...Te kis pöcs.
- Seggfej. -vágtam rá automatikusan a mi örök jelszavunkat elmosolyodva és hátra dőltem a sárga kanapén.
A család, az család.
Már csak azt kell kiderítenem ki volt az a csaj akivel Sam smárolt. A csontjaimban éreztem, hogy köze van az elrablásomhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése