*SAM*
Nagyot nyeltem és kerülve tekintetét beletúrtam a hajamba.
- Dean, amikor az a csók volt...- kezdtem, de dühösen félbeszakított.
- Amikor cserben hagytál? Amikor egy rohadt démont választottál helyettem?! -meredt rám és szemében fájdalom csillant.
- Ez nem mentség Sam! - üvöltötte és kemény tekintettel bámult, miközben a kezeivel gesztikulált. - Előtte találkoztatok, de te nem szóltál! Sőt, mondok jobbat. - megfeszítette állkapcsát. - Miután elhúztunk abból a mocskos kínzókamrából Bellatól, nem voltál hajlandó elmondani a részleteket. Mert Ruby volt a részlet. -nyomta meg a végét, majd megrázta a fejét feszülten.
- Okkal! -mutattam mellkasomra olyan hangerővel beszélve, mint ő. - Azonnal megölted volna, kérdés nélkül!
- Mert ez a dolgunk! - kiabálta vissza és közelebb lépett. - Nincs nagy égi cél, Sam, nincs semmilyen kirakós aminek a részei lennénk, ez a világ van, ez a meló, ezek a szörnyek. Előbb lövünk, aztán kérdezünk. Pont. - közölte, mintha valami betanult szöveg lenne. Apa szavai.
- Miért nem tudsz csak egy kicsit is hinni bennem, vagy abban, hogy van fény az alagút végén? - ingattam a fejem hitetlenkedve és tekintetét keresve. Újra nagyot nyeltem.
- Nekünk nincs nagy boldog végkimenetel Sam. Sosem volt, tudtuk az elejétől fogva.
- Nem Dean. Te akarod csak, hogy így legyen. -feleltem szilárd hangon.
- Nem tervezhetsz előre, amikor a holnap sem biztos, hát nem érted?! -tárta szét karjait. - A hídon akkor mész át, ha odaértél, addig pedig a jelen van csak, a szörnyek, a démonok és az összes többi rohadék! -vágta rá, aztán felém mutatott. - És te még szólni sem tudtál, hogy az egyik éppen visszatért. -közölte megnyomva a szavakat. Kisfiúként kezelt. Keserűen felnevettem.
- Nem egy gyerek vagyok, akinek minden lépéséről tudnod kell, nem kell már rám többé vigyáznod...felnőtt lettem. Saját döntéseket hozhatok, úgyhogy ne beszélj úgy velem, mint Apa! - emeltem fel fokozatosan a hangomat, míg végül már szinte kiabáltam. Ajkaimat szorosan összepréseltem.
Dean némán figyelte az arcomat, mielőtt felelt volna.
- Igazad van Sam. Nem kell rád vigyáznom. - szólalt meg végül ijesztően higgadt hangon. Arca érzelemmentes és teljesen kifejezéstelen volt.
- Smárolj démonokkal, lovagolj szivárványfelhőn, nem érdekel! Nem tudok bízni benned. -szünetet tartott, aztán kimondta a szavakat. - Végeztem.
Döbbenten és nehéz szívvel néztem végig, ahogy lassan hátat fordított, beült az Impalaba és elhajtott. A motor zúgása és utolsó szavai még sokáig visszhangoztak fejemben.
Nem tudom meddig állhattam ott a motel parkolóját és az országutat bámulva, az időérzékemet egyszerűen elvesztettem. Máskor is voltak veszekedéseink, de ilyen komoly csak évekkel ezelőtt....szintén Ruby miatt.
Megdörzsöltem arcomat és felsóhajtottam. Össze kellett még pakolnom a cuccokat és stoppolnom egy másik városig. Nem volt még célom, de tudtam, nem maradhatok itt tovább.
Ekkor egy kezet éreztem vállamon.
- Elment. - közöltem továbbra is az utat szemlélve.
Bree halkan felsóhajtott.
- Vissza fog jönni Sam, ne aggódj. -motyogta, láthatóan próbált lelket önteni belém.
Hátat fordítottam az útnak és elindultam a motelszoba felé, közben kifejezéstelen hangon feleltem a lánynak.
- Nem, nem fog.
Bree szomorúan beharapta ajkát, láthatóan nagyon agyalt, hogyan békíthetne ki minket, mégha mi nem is akartuk..
A szobában Louis feküdt a kanapén teljesen kiütve, de lélegzett. Kemény srác lehet, ha kibírt egy démonűzést.
Mindössze egy pillantást vetettem rá, majd a hátizsákomba és egy viszonylag nagy sporttáskába kezdtem dobálni az elől hagyott dolgainkat. Könyvek, porok, fegyverek, festékek, különböző üvegcsék. A legtöbb az Impalaban maradt, úgyhogy nekem nem volt nehéz dolgom a pakolással.
Bree felvont szemöldökkel figyelt az ajtóból.
- Mégis mire készülsz...? - kérdezte, bár valószínűleg sejtette a választ.
- Lelépek. -közöltem tömören, a lány pedig összehúzta szemöldökét.
- Szóval ennyi volt? A nagy Winchesterek szakítanak egy csaj miatt? -kérdezte vádlón, én meg egy lesújtó pillantást vetettem rá.
- Ez nem ilyen egyszerű.
- De, pontosan ennyire egyszerű! -nevetett fel keserűen és csípőre tette kezeit. - Ne legyetek gyerekesek! Megéri szétesni néhány hiba miatt? Mindenki hibázik Samuel. Utána viszlek. -intett fejével a saját kocsija felé, ám én csak felvettem a táskákat vállamra és megráztam fejemet.
- Bree, elég. -válaszoltam fáradtan. - Kell ez a szünet. Bármeddig is tartson. - egy halvány mosolyt igyekeztem kipréselni magamból, de végül csak biccentettem és kisétáltam mellette az ajtón.
Közben azon kezdtem agyalni, mikor jelenik meg a látomás végén látott ismerősünk. Vajon annyira megváltozott volna a jövőkép azzal, hogy nem haltam meg, hogy egyáltalán nem is érkezik a városba emiatt ő?
- Samuel, ne legyetek hisztis kislányok! -kiabált utánam. Visszafordítottam fejemet felvont szemöldökkel.
-...Samuel?
- Nem, Briana. -pislogott nagyot, aztán az út felé intett. - Menj már utána!
- Viszlát Bree. - mosolyodtam el halványan és elindultam a város felé. A buszpályaudvar előtt még tartoztam valakinek egy búcsúval.
* DEAN *
Némán vezettem a kocsit, még zenét se indítottam. Képtelen voltam túllépni azon amit tett. A bizalmamat elvesztette az öcsém azzal, hogy egy démont választott helyettem. Nem bírtam ezek után a szemébe nézni ugyanúgy....
Ott kellett hagynom.
Továbbra is dühösen, de már kevésbé feszülten vezettem az Impalat a vizes aszfalton és annyira el voltam foglalva a gondolataimmal, hogy az út már nem is számított.
Akármennyire is gyűlöltem amit Sam tett, tudtam jól a szívem mélyén, hogy nem fogunk tudni ugyanúgy boldogulni....mert a francba is, aggódni fogok érte! A hülye kisöcsém képes volt megbízni Rubyban másodszor is...mi jöhet ezek után? Taylor Swiftet hallgat majd?
Halkan felsóhajtottam és idegesen doboltam a kormányon.
- Cas... -kezdtem végül morogva.- ....kapcsold ki a Csábos Csajok Csatornát, és figyelj ide. -egy pillanatra lehunytam a szememet, aztán újra az útra meredtem és folytattam. - Történt pár dolog, amióta leléptél a Mennyekbe és...-megköszörültem torkomat. - ...szükségem lenne rád. Samről van szó. -szünetet tartottam és kerestem a szavakat. Utáltam "imádkozni", de Cast nem lehetett máshogy elérni amíg háborúzott fent.
- Nem tudom mire készül és nem is érdekel, mert rohadtul utálom amit tett, de....nézz rá néha, oké? - sóhajtottam fel és kicsit erősebben szorítottam a kormányt. - Ne engedd, hogy baromságot csináljon. ....Köszönöm. -fejeztem be végül és totál idiótának éreztem magam. Elszántan meredtem előre, mást nem mutathattam a világnak, csak hogy ugyanolyan erős vagyok egyedül is.
Hirtelen egy szürke, sötétített üvegű autó kanyarodott ki elém jobbról, én pedig egy hatalmasat káromkodva tapostam a fékre. A Kicsikém csikorogva megállt, mindössze két méterre a szintén befékezett járműtől. Zihálva meredtem előre, aztán kipattantam a kocsiból, hogy odarohanjak megnézni a szépséges fekete kocsim elejét.
Leguggolva vizsgáltam oldalról, de szerencsére nem sérült meg. Időben megálltunk.
Ekkor a szürke kocsi tulajdonosa is kiszállt a saját autójából, és már majdnem felnyársaltam a tekintettemmel, amikor is megláttam ki az.
A lány ijedten és kicsit meglepetten bámult rám.
- Dean...! -nyögte ki és lassan a kezdeti sokk átváltott arcán egy mosollyá.
Óvatosan kiegyenesedtem és hitetlenkedő arccal meredtem rá. Talán erre a lányra számítottam most legkevésbé, de a düh máris elpárolgott meglátva mosolygó arcát. Egy laza félmosolyt festettem fel arcomra és biccentettem.
- ...Jó újra látni. - mondtam végül és átöleltem Charliet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése