(19. rész) Bármi áron

(Hellóka! Máris itt az új epizód, remélem tetszeni fog nektek, igyekeztem. Jövőhéten lesz az utolsó rész szerintem január első hetéig, mert az ünnepek alatt úgyis mindenki el van foglalva és nem olvas blogot :D Charlie pedig rövid hajú, csak kevés gif van úgy. Ehhez viszont még nagyon jó olvasást! ^^ )

* DEAN *
 A hangra azonnal felkaptam fejemet, a világ egy pillanat alatt megszűnt létezni.
A kocsmában mindenki megtorpant, mintha a sikoly átkapcsolt volna valamit az agyukban.
Gondolkodás nélkül rohantam Charlie után, útközben még egy széket is fellöktem...emberestül. A szívem a torkomban dobogott és ahogy berontottam az ajtón, szememet ide-oda kapkodva kezdtem keresni a baj forrását.

A lány a falnak dőlve állt, kockás inge szakadt, ajka véres volt. Láthatóan borzasztóan szedült, egyik kezével pedig fejét fogta.
Vele szemben egy kb 25-30 éves, viszonylag magas férfi mosolygott összefont karokkal...Arca enyhén borostás volt, haját viszont gondosan beállítgatta otthon. Jobb csuklójából vér csepegett lassan.
- Hé Bieber! -kiáltottam oda neki, mire a srác rám sem hederítve megindult ismét egy öntelt mosollyal az összetört Charlie felé.

A másodperc töredéke alatt elöntött a méreg és felmordulva nekilöktem a fickót a falnak ingénél fogva. Alkarommal a nyakát szorítottam le, míg bal kezemmel a pisztolyomat szedtem elő és mellkasának nyomtam azt.
- Ne olyan hevesen...! -szűrtem a szavakat a fogaim közt és igyekeztem uralkodni magamon, nehogy még a válaszadás előtt megöljem. A férfi negédesen elmosolyodott és lassan felemelte kezeit a feje mellé.
- Attól tartok félreérti a helyzetet, a hölgy és én csak beszélgettünk. -felelte, mire újra neki vágtam a csempének.
- Villants mosolyt, te rohadék! -sziszegtem vissza. A kép kezdett összeállni, de csak akkor lehettem benne biztos, ha a saját szememmel láttam.
A fickó felnevetett és egy fensőbbséges pillantás kíséretében szólalt meg.
- Nem hiszem, hogy értem mire...-kezdte, de a pisztolyom kibiztosítását követő halk kattanás hatására elhallgatott. - Úú izzasztó pillanat..! -szisszent fel, majd elvigyorodott úgy, hogy ezúttal látszódjanak szemfogai is.

Igazam volt. Mindent megértettem abban a pillanatban.

A férfi vámpír volt, de ahelyett, hogy a lány véréből ivott volna, inkább megvágta saját csuklóját és a kicsorduló vércseppeket Charlie ajkai közé csepegtette, ám nyilvánvalóan előtte jól fejbevágta, hogy hagyja magát.
A sikítás.... remegő kezek...

Átváltoztatta.

Kezem jobban rászorítottam fehér ingére, ujjaim szinte kifehéredtek. Éreztem ahogy a düh egyre jobban növekszik bennem, minden másodpercek kérdése volt.
Ekkor lépett be a mosdóba a szakállas és meglehetősen kövér csapos. Az ajtóra csapott, majd felkiáltott.
- Az én kocsmámban nem lesz még több emberölés! Kifelé! - ordította, néhányan pedig összébb húzták magukat kicsit ijedten a "még több" kifejezésre.
Megfeszített állkapoccsal vontatottan lejjebb eresztettem a fegyvert és lassan hátrébb léptem, azonban minden idegszálammal a fiatal férfit bámultam továbbra is. A csapos megragadta a srác ingének szélét és a hátsó ajtóhoz kezdte ráncigálni, míg én eltettem a fegyvert és Charliehoz fordultam. A lány szédelegve, erőtlenül dőlt neki a falnak, véres ajkai pedig enyhén elnyíltak. Lelkiismeret furdalásom volt miatta.
- Minden rendben lesz. -morogtam neki halkan, majd közelebb lépve felemeltem testét, mint ahogyan a menyasszonyokat szokták. Hatalmas ütést kaphatott, ha ennyire elkábította.
...Csak még jobban el akartam kapni azt a szemetet.

A csapos kilökte az utcára dühösen a férfit, majd rám emelte tekintetét.
- Ne kelljen még egyszer mondanom. -dörmögte fenyegető hangon, mire felhorkantottam.
- Felfogtam Shrek, de nem férek ki melletted az ajtón. - vetettem oda neki és Charlieval karomban kiléptem a kocsma mögötti sikátorba. A kövér figura mérgesen bevágta mögöttünk az ajtót.
A vámpír tőlünk néhány méterre felkelt a földről és megigazgatta ruháját. Kihúzta magát és ránk emelve tekintetét felvette azt a bicskanyitogató hülye mosolyát.
Nem volt szabad kezem amivel megfojthattam volna...muszáj voltam letenni Charliet.
- Ki a kedvenc filmes karaktered? -mormoltam Charlienak, le nem véve szemeimet Edward Cullenről.
- ...Mi? -kérdezte fáradtan a lány és felpillantott rám értetlenül. - ..Hermione.
- Nagyszerű, és Hermione mit csinál? -folytattam rendíthetetlenül.
- Folyton...folyton megmenti a barátait, nélküle sokszor meghaltak volna.. -motyogta összeráncolt szemöldökkel és ahogy felpillantott rám, egy vörös tincs oldalra csúszott arca elől.
- Pontosan. -bólintottam, aztán egy pillanatra levettem a szememet a vigyorgó vámpírról. A lány szemeibe néztem. - Szükségük van rá. Ahogy nekem is most rád, kölyök.
Charlie lassan megértette és bólintott, mire én leraktam őt. Kicsit bizonytalanul bár, de megállt a lábán és átvette tőlem a pisztolyt. Tudta, hogy  ki kell tartania, máskülönben én sem tudom megvédeni őt.
- Ez igazán romi volt, de mire fel ez a nagy ellenségeskedés? -szólalt meg aztán a vámpír jól szórakozva, én pedig előszedtem egy nagyobb kést kabátom belső zsebéből. 

- Drága a lőszer, úgy hogy most a figyelmeztető lövést átugorjuk, ha nem fogod be! -vágtam rá és a lány felé biccentettem, aki úgy szorította a fegyvert, mintha tényleg egy varázspálca lett volna kezében.
- Tudod, hogy mi vagyok Dean. A golyóktól nem halok meg. -mosolygott vissza a srác az ingujját igazgatva. Átsiklottam a tény felett, hogy tudta a nevem.
- De lelassít és pokolian fáj.
Ez volt az első pillanat, amikor lehervadt arcáról a vigyor. Megértette, hogy túlerőben vagyunk.
- .....Ez esetben örültem. A hölggyel meg még úgyis látjuk egymást. -biccentett nagyképűen, azzal hátat fordítva futni kezdett.
Még mit nem.

Rászorítottam a kezemben tartott pengére, majd minden erőmet bevetve utána dobtam azt.
A fickó felkiáltva térdre esett, ahogy a kés beleállt hátába. Zihálva a földnek támaszkodott és hörögve felém fordította a fejét. Odaléptem hozzá, és megfeszített állkapoccsal kirántottam belőle a pengét, a szörny pedig fájdalmasan felkiáltott. Teljesen érzelemmentes arccal figyeltem szenvedését, a legkevésbé sem hatott meg. Charlie átváltozásnak indult miatta...ez megbocsáthatatlan volt. Kész voltam rá, hogy lefejezzem a szemetet és a vérének felhasználásával visszafordítsam a vámpírrá válás folyamatát Charlieban.
Előszedtem egy kis üvegcsét kabátomból, majd a benne lévő sót a földre öntöttem és az immár üres palackba folyattam a hátán lévő sebből a vért. Továbbra is kifejezéstelen arccal eltettem az üvegcsét és a kezembe vettem újra a kést.
- Itt a vége Edward. -mosolyogtam és felemeltem a pengét.

Ekkor egy női hang hasított bele a kis utca  csendjébe.
- NEEE! -kiabálta, a kezem pedig megdermedt a levegőben. Bárhol felismerném ezt a hangot, ezer közül is akár. Felemeltem a fejemet és megláttam őt  a sikátor végén. Fekete bőrkabátot és hasonlóan sötét farmert viselt, haja lágy hullámokban keretezte rémült arcát. Az arcot, amit szinte sosem láttam ijedtnek.
- Bree...? -nyögtem ki döbbenten és értetlenül. Mit keresett itt? Mi a francért védte a vámpírt? Az ott az én régi ingem volt a kabátja alatt..? 

A srác kihasználta a pillanatnyi döbbentséget és beleharapott karomba. Fájdalmasan felnyögtem ahogy a fogak a karomba mélyedtek és kiejtettem kezemből a pengét. A vámpír még egy utolsó pillantást vetett Charliera, majd Breere, aztán pedig elsuhant.

Idióta szörnyek és a képességeik.

Fájdalmas arccal rázogattam kezemet. Dühös voltam Breere, elszalasztottam a hülye közjátéka miatt egy szörnyet. Hátat fordítottam a lánynak és Charliehoz léptem inkább. Gyengéden átvettem tőle a pisztolyt és arcát fürkeszve szólaltam meg.
- Jól vagy?
Charlie már épp bólintani akart, de aztán megrázta fejét könnyes szemekkel. Majdnem megölték és most is érezhette a vámpírméreg hatásait testében, habár tudta, hogy nem fog átváltozni, mert megszereztem a férfi vérét az ellenszerhez.
- Gyere ide.. -mondtam végül és magamhoz öleltem a remegő lányt.

Szemem sarkából láttam, hogy Bree arca megrándul a mozdulatra, mintha problémája lenne vele. Nem érdekelt. Csalódtam benne.
- Egy jó okot mondj Neilsen, hogy miért avatkoztál közbe. -morogtam oda neki dühösen, de még mindig Charliet ölelve.
Bree keze ökölbe szorult. Talán azért, mert egy másik lányt öleltem, talán mert a vezetéknevén szólítottam....nem tudtam. Mindenesetre sikerült kikészítenem egyetlen mondattal.
- Indokot akarsz? Rendben! -tárta szét a kezeit. - Tudom, hogy most hová fog menni. Tudom, hogy most mit akar majd tenni. Tudom ki ő, és ezért nem hagyhattam, hogy megöld. -préselte össze szorosan ajkait.

Felvontam mindkét szemöldökömet várakozásteljesen. Briana vett egy mély levegőt, majd oldalra fordította fejét.
- Ő Ryan.. -kezdte halkan. - ....az öcsém.

* SAM *
A távolsági busz egyenletesen zötykölődött az utakon már vagy két órája, a táj pedig gyorsan suhant el mellettünk. A csókon gondolkodtam és azon, hogy milyen lesz egyedül róni mostantól az utakat. Mindenesetre tudtam valahol a szívem mélyén, hogy nem ez a helyes döntés, de Dean ezt akarta.
Hát ráhagytam.
A busz lassítani kezdett, ahogy a következő városba érkeztünk. Kibámultam az ablakon, miközben a telefonomat forgattam kezemben nyugtalanul. Fel akartam hívni a bátyámat, hogy megbeszéljük, de ha ő is ezt akarta volna, nyilván nem lépett volna le Ruby Pokolba küldése után. 

Ezeken gondolkodtam, amíg a jármű megállt és megvárta amíg minden itt leszálló összeszedi a cuccait és lelép. Csak egyetlen egy ember szállt fel, egy kb velem egyidős srác. Inge kissé gyűrött volt, öltönyét pedig hanyagul vállára dobta csak. Arca elég megviseltnek tűnt és összességében elég fáradtnak tűnt. Csuklóján apró, friss seb éktelenkedett.

A srác körül nézett, majd a sok üres hely közül végül a mellettem lévőt választotta. Lehuppant és rám mosolygott.
- Helló. Te hol szállsz le? -kezdett rögtön beszélgetni, a vadász ösztönöm pedig rögtön működésbe lépett. Igyekeztem elnyomni és nem rosszat sejteni.
- Kansasben. Lawrence. - mosolyodtam el nagyon halványan, ő pedig még biccentett
- Ezek szerint egy a célunk. -dőlt hátra az ülésben vidáman, majd hirtelen észbe kapott. - Be sem mutatkoztam, bocs.
A mosolya valahogy nem tűnt túl őszintének...inkább, mint a vad, aki áldozatát cserkészi be épp....de ez hülyeség, csak a vadász ösztön beszélt belőlem.

A srác előre nyújtotta kezét és úgy szólalt meg.
- Ryan vagyok.