*SAM*
Lélekszakadva rontottam be a motelszobába, de a küszöbön meg is torpantam. Nagyot nyeltem és zihálva néztem körbe.
Dean telefonja a padlón árválkodott törötten, egy fotel felborítva hevert és néhány apró vérpötty színezte a padlólapot. A nappalit elnézve összeszorult a gyomrom és hirtelen megszédültem. A falnak támaszkodva nyögtem fel halkan és homlokomhoz kaptam....hirtelen bevillant valami az állítólagos bátyámról, de túl gyors volt ahhoz, hogy realizáljam is. Bella a vállamra tette a kezét.
- Sam....? -szólított meg óvatosan a tekintetemet keresve. Gyorsan kinyitottam szemeimet és rápillantottam, enyhén zavartan.
- Csak egy...emlékkép. -ráztam meg a fejemet és beljebb léptem lassan. Egyre inkább a hányinger kerülgetett a helyszínt látva, ahonnan láthatóan akarata ellenére vitték el Deant.
Bree szobormerev arckifejezéssel szemlélte a szobát és maga elé mormogott.
- Egyszer visszahív egy pasi, erre elrabolják és nekem Liam Neesont kell játszani... -elakadt a mondatban, ahogy észrevette a törött mobilt a padlón és mellette a vércseppeket. Láttam rajta, hogy egész testében megdermed...az ő képe villódzott a készülék szilánkos képernyőjén, újabb hívásra készen.
Briana a motel felé menet elhadarta, hogy "amíg én Csipkerózsikát játszottam, Dean pedig, mint valami testőr őrzött, többször próbált telefonálni neki, de az a seggfej nyilván nem vette fel, mert lefoglalta a zabálás és a Doctor Szexi egy újabb epizódja." Ezek az ő szavai voltak.
Amikor leléptem Bellaval beszélni, ő végre valahára visszahívta, de amint a lány felvette a telefont, csak néhány recsegős beszédhangot és dulakodást hallott a vonal másik végén, aztán annak is vége szakadt.
Bree némán sétált oda szaggatott lépésekkel a mobilhoz és letérdelt mellé. Arca elvesztette a kifejezéstelen maszkot, hirtelen mintha teljesen összeomlott volna a puszta készülék látványától....talán évekig nem hiányolta Deant, de a felgyorsult események következte újra a szívéhez nőtt.
- A francba Winchester...-motyogta alig hallhatóan.
Bellahoz fordultam és megkértem, hogy kérdezzen körül a motelben, nem láttak, vagy hallottak -e bármilyen furcsa dolgot. A szőke hajú lány aprót bólintott, majd kezét tördelve elsietett.
Összeszorult torokkal bár, de én is leültem Bree mellé lehunyt szemekkel.
- Veszekedtem vele. -közölte halkan, én pedig összeráncolt szemöldökkel fordultam felé. - Az utolsó üzenet amit a hangpostáján hagytam, egy dühödt baromság volt és azt mondtam neki...hogy menjen a Pokolba. -csóválta meg a fejét, majd hisztérikusan felnevetett. - Nem akarom rád hozni a frászt Sam, de lehet, hogy már ott is van. Kicsi az esély rá, hogyha elkapták, életben van még.
Hitetlenkedve bámultam rá és felkeltem a földről. Szavai késszúrásként hatottak.
- Nem. - közöltem kemény hangon. - Feladnád már most? Te ismered, és mégis hagynád az egészet?! -emeltem meg a hangomat.- Fogalmam sincs ki ő vagy mi igaz abból amit hallottam tőle, de itt érzem a nyomást...-mutattam a mellkasomra, megnyomva közben a szavakat. -...ha csak egy percig is arra gondolok, hogy valami szörnyű történt vele! A testvérem... az, aki érzem, hogy nem tenne le rólam, ha most én lennék az ő helyében, bárhol is van! -kihúztam magam, és feszülten meredtem a döbbent lányra. - Megkeresem én.
Felkaptam egy pisztolyt és néhány, talán ezüst golyót az asztalról. Magabiztosan indultam ki a szobából és reméltem, hogy nem kell majd használnom ezt a fegyvert, ugyanis fogalmam sem volt hogyan működik.
Bree utánam sietett és elkapta a karomat.
- Várj már! -állított meg és megvárta amíg rápillantottam elszántan. - Oké Sam, igazad van, tényleg. Segítek. -bólintott, majd egy halvány félmosoly jelent meg arcán. - Még az amnéziás énedben is nagyobb a testvéri szeretet, mint Kim Kardashian segge. -veregette meg a vállamat és elindult Bellahoz, aki a recepciónál álldogált.
Hamarosan három felé oszoltunk és a várost egyenlően elosztva kezdtük el átfésülni.
Beacon Falls hatalmas volt, ráadásul a széle felé betüremkedő erdőt is muszáj volt megnézni, biztos ami biztos alapon. Rengeteg kisutca és elhagyatott hely tette még nehezebbé a keresgélést, hárman pedig olyan volt ez, mint tűt keresni a szénakazalban.
A bátyám akárhol lehetett - akár holtan.
*DEAN*
Felordítottam a penge újabb érintésére és zihálva szorítottam össze fogaimat. Nem tudtam mióta lehettünk ott, az idő lassan összefolyt...talán csak percek voltak, lehet, hogy órák, nem számított. Bella ugyanazzal az őrült mosollyal figyelte minden rezdülésemet és úgy váltogatta a kínzóeszközöket, akárcsak Taylor Swift a csávóit.
Mellkasomat és nyakamat számtalan kisebb-nagyobb mély vágás borította, amik pokolian égettek, úgy éreztem a késsel darabokra szedett az a szuka. Lüktető fájdalom vibrált egész felsőtestemen, a levegővétel pedig csak ezernyi vastag tűszúrásként hatott, a frissitő érzet helyett. A pofonokat egy idő után már nem számoltam, egész fejem zsibbadt és ha nem érkezett ütés, akkor is úgy éreztem, mint akit folyamatosan egy kalapáccsal vernek. Ajkam felszakadt, bal szemem kezdett bedagadni, orromból erősen ömlött a vér. Oldalra köptem egy újabb adagot, ami addigra már a padlón egy vérátömlesztéshez elég tócsában gyűlt össze.
Felordítottam a penge újabb érintésére és zihálva szorítottam össze fogaimat. Nem tudtam mióta lehettünk ott, az idő lassan összefolyt...talán csak percek voltak, lehet, hogy órák, nem számított. Bella ugyanazzal az őrült mosollyal figyelte minden rezdülésemet és úgy váltogatta a kínzóeszközöket, akárcsak Taylor Swift a csávóit.
Mellkasomat és nyakamat számtalan kisebb-nagyobb mély vágás borította, amik pokolian égettek, úgy éreztem a késsel darabokra szedett az a szuka. Lüktető fájdalom vibrált egész felsőtestemen, a levegővétel pedig csak ezernyi vastag tűszúrásként hatott, a frissitő érzet helyett. A pofonokat egy idő után már nem számoltam, egész fejem zsibbadt és ha nem érkezett ütés, akkor is úgy éreztem, mint akit folyamatosan egy kalapáccsal vernek. Ajkam felszakadt, bal szemem kezdett bedagadni, orromból erősen ömlött a vér. Oldalra köptem egy újabb adagot, ami addigra már a padlón egy vérátömlesztéshez elég tócsában gyűlt össze.
Hörögve szólaltam meg.
- Mire megy ki a játék? -kérdeztem rekedtesen és fájdalomtól kissé eltorzult arccal. - Miért.. miért kellett neked Sam?
A lány félrebiccentette fejét, és törékeny kezei közt ostort forgatva gondolkodott. Olyan törékeny, hogy szeretném ropivá összeroppantani.
- Óó, Sammy csak a bónusz volt. -mosolyodott el végül újra és az ostorral szép lassan kezdett végigsimítani vállámon, aztán le a mellkasomon. Undorodtam tőle, a düh volt az egyetlen ami még éltetett.
- Az igazi préda, mindig is te voltál Dean... -duruzsolta közelebb lépve. - Fogalmazzunk úgy....-biccentette félre a fejét. - ....hogy téged régóta le akartalak vadászni bizonyos okok miatt. Most pedig itt ülsz, én pedig szépen....lassan....minden pillanatot élvezve kínozlak meg.... -nézett mélyen a szemembe megkeményedett arckifejezéssel és hirtelen stílust váltva hadarva kezdett beszélni. - ...annyira, hogy a végén könyörögj a halálért, az öcséd pedig a szétcincált, véres hulládat látva annyira maga alatt lesz, hogy egyenest belerohan majd a késembe és könnyebb lesz elkapni az édes kis fürtjeivel együtt, mint macit a mézzel, te kis féreg. -sziszegte a végét közel hajolva, aztán ártatlan arcra váltott, mintha nem is történt volna semmi.
A lány félrebiccentette fejét, és törékeny kezei közt ostort forgatva gondolkodott. Olyan törékeny, hogy szeretném ropivá összeroppantani.
- Óó, Sammy csak a bónusz volt. -mosolyodott el végül újra és az ostorral szép lassan kezdett végigsimítani vállámon, aztán le a mellkasomon. Undorodtam tőle, a düh volt az egyetlen ami még éltetett.
- Az igazi préda, mindig is te voltál Dean... -duruzsolta közelebb lépve. - Fogalmazzunk úgy....-biccentette félre a fejét. - ....hogy téged régóta le akartalak vadászni bizonyos okok miatt. Most pedig itt ülsz, én pedig szépen....lassan....minden pillanatot élvezve kínozlak meg.... -nézett mélyen a szemembe megkeményedett arckifejezéssel és hirtelen stílust váltva hadarva kezdett beszélni. - ...annyira, hogy a végén könyörögj a halálért, az öcséd pedig a szétcincált, véres hulládat látva annyira maga alatt lesz, hogy egyenest belerohan majd a késembe és könnyebb lesz elkapni az édes kis fürtjeivel együtt, mint macit a mézzel, te kis féreg. -sziszegte a végét közel hajolva, aztán ártatlan arcra váltott, mintha nem is történt volna semmi.
Ezt már nem tűrhettem.
Egy gyors mozdulattal előre hajoltam és minden maradék kicsiny erőmet bevetve fejeltem meg Bellat. Az alacsony szőke lány felszisszenve esett hátra, majd dühtöl vöröslő szemekkel morgott felém. Felpattant és megmarkolva a kis asztalról egy injekciós tűt felém fordult.
- Anyáddal szórakozz! -visított fel hisztisen, majd gonoszan elnevette magát. - Várjunk, vele már nem tudsz. -azzal belenyomta a tűt a nyakamba.
Felnyögtem érezve a vérembe kerülő folyadék szétterjedését és a szavai súlyát. Bella egy elégedett mosollyal figyelt, de mivel az orra elég természetellenes irányban állt, dühöngve indult az ajtó felé a kis lépcsőn.
- Jó szórakozást! -vetette oda még nekem a válla felett hűvösen és eltűnt a kijárat mögött, hogy rendbe tegye arcát.
A folyadék -bármi volt is- dolgozni kezdett bennem. Az égetően kínzó fájdalom egy percig sem csökkent végtagjaimban, a szertől pedig hirtelen elképesztő erejű fejfájás tört rám. Próbáltam összeszorított fogakkal tűrni, de a borzalmas gyötrelem csak rosszabbodott és belülről, csontig hatolóan szedett szét.
Ilyen szenvedés közepette ért el hirtelen a boldogító ájulás..
Egy kertes ház nappalijában ültem és valahogy természetesnek hatott az egész helyzet. Asztalra feltett lábakkal néztem a meccset a tvben, az egész lakást pedig elképesztően otthonosnak éreztem. Mintha mindig is itt éltem volna.
Világoskék inget viseltem, mellettem aktatáska hevert a sárga kanapén. A konyha felől dudorászás szűrődött ki, egy lány hangja.
Óvatosan felkeltem és elindultam a dallam irányába...ki van nálam?
Halkan belöktem az ajtaját és ahogy megláttam őt, kellemes érzés öntött el, mintha minden a helyére került volna hirtelen.
- Anyáddal szórakozz! -visított fel hisztisen, majd gonoszan elnevette magát. - Várjunk, vele már nem tudsz. -azzal belenyomta a tűt a nyakamba.
Felnyögtem érezve a vérembe kerülő folyadék szétterjedését és a szavai súlyát. Bella egy elégedett mosollyal figyelt, de mivel az orra elég természetellenes irányban állt, dühöngve indult az ajtó felé a kis lépcsőn.
- Jó szórakozást! -vetette oda még nekem a válla felett hűvösen és eltűnt a kijárat mögött, hogy rendbe tegye arcát.
A folyadék -bármi volt is- dolgozni kezdett bennem. Az égetően kínzó fájdalom egy percig sem csökkent végtagjaimban, a szertől pedig hirtelen elképesztő erejű fejfájás tört rám. Próbáltam összeszorított fogakkal tűrni, de a borzalmas gyötrelem csak rosszabbodott és belülről, csontig hatolóan szedett szét.
Ilyen szenvedés közepette ért el hirtelen a boldogító ájulás..
Egy kertes ház nappalijában ültem és valahogy természetesnek hatott az egész helyzet. Asztalra feltett lábakkal néztem a meccset a tvben, az egész lakást pedig elképesztően otthonosnak éreztem. Mintha mindig is itt éltem volna.
Világoskék inget viseltem, mellettem aktatáska hevert a sárga kanapén. A konyha felől dudorászás szűrődött ki, egy lány hangja.
Óvatosan felkeltem és elindultam a dallam irányába...ki van nálam?
Halkan belöktem az ajtaját és ahogy megláttam őt, kellemes érzés öntött el, mintha minden a helyére került volna hirtelen.
Bree mosolygott rám néhány keverőtál előtt állva és a halk dúdolást abbahagyva pillantott felém.
- Mi az? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott. -nevetett fel halkan és közelebb lépett hozzám, lágyan végig simítva karomon.
- Bree... -nyögtem ki halkan a nevét és hitetlenkedve elmosolyodtam.
- Igeeen...-húzta el lassan a szót és furcsállva összevonta a szemöldökét.- ..mint a sajt, rémlik? Mi van veled Winchester? -fürkészte arcomat értetlenül.
Megráztam a fejemet lassan...az egész helyzet egyszerre volt ismerős és idegen, de nem tudtam megállapítani miért.
- Jól vagyok. -feleltem végül, ő pedig halványan elmosolyodva megfogta ingemet és közelebb húzva magához, megcsókolt.
Egy pillanatra meglepődtem, aztán már csak az ajkait éreztem az enyémeken és más nem számított.
Lassan elhúzódott, majd visszalépett a tálak felé és megkóstolta az uborka salátát. Elégedetten hümmögött, aztán megtörölte kezeit és elindult ki a konyhából.
- Átöltözöm, mielőtt még ideérnek a szüleid.
Megdermedtem a szavak hallatán és hirtelen úgy éreztem kevés a levegő a helységben, a világ pedig megszűnt körülöttem.
- ...A...a szüleim? -nyögtem ki rekedtesen és azt hittem, majd' elesem annyira szédülni kezdtem. Bree összeráncolta szemöldökét és hitetlenkedve mosolygott rám.
- Igen, meghívtuk őket mára ebédre..- felelte szép lassan és megcsóválta fejét. - Be vagy tépve, mint a mozijegy, vagy mi van Dean..?
Kiszáradt a torkom. Anya és apa élnek. A gondolat egyszerre volt letaglózó és elképesztően tökéletes. Lassan arcomra öltöttem egy laza mosolyt és megráztam fejemet.
- Tényleg, csak...kiment a fejemből. -bólogottam, Bree pedig láthatóan nem teljesen meggyőzve, de elment átöltözni.
Az egész házat körbejártam, végignéztem a telefonom névjegyzékét, a fotókat, a dokumentumokat az asztalon és a gépen. Úgy tűnt minden olyan...idillikus. A fotókon boldogan mosolyogtak a szeretteim, képek amiken Anya és Apa egymás mellett ülve nevetnek, képek Sammy és Jess esküvőjéről, képek amin minden rendben van és sehol egy természetfelettire utaló jel.
Hirtelen csengetés szakított ki gondolataim közül. Lassan letettem a fotókat az asztalra és az ajtóhoz léptem. Szívem a torkomban dobogott, kezem remegett...emögött az ajtó mögött van minden, amit valaha akartam.
Lehunytam szememet, majd lassan kifújva a levegőt szélesre tártam a bejáratot.
- Mi az? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott. -nevetett fel halkan és közelebb lépett hozzám, lágyan végig simítva karomon.
- Bree... -nyögtem ki halkan a nevét és hitetlenkedve elmosolyodtam.
- Igeeen...-húzta el lassan a szót és furcsállva összevonta a szemöldökét.- ..mint a sajt, rémlik? Mi van veled Winchester? -fürkészte arcomat értetlenül.
Megráztam a fejemet lassan...az egész helyzet egyszerre volt ismerős és idegen, de nem tudtam megállapítani miért.
- Jól vagyok. -feleltem végül, ő pedig halványan elmosolyodva megfogta ingemet és közelebb húzva magához, megcsókolt.
Egy pillanatra meglepődtem, aztán már csak az ajkait éreztem az enyémeken és más nem számított.
Lassan elhúzódott, majd visszalépett a tálak felé és megkóstolta az uborka salátát. Elégedetten hümmögött, aztán megtörölte kezeit és elindult ki a konyhából.
- Átöltözöm, mielőtt még ideérnek a szüleid.
Megdermedtem a szavak hallatán és hirtelen úgy éreztem kevés a levegő a helységben, a világ pedig megszűnt körülöttem.
- ...A...a szüleim? -nyögtem ki rekedtesen és azt hittem, majd' elesem annyira szédülni kezdtem. Bree összeráncolta szemöldökét és hitetlenkedve mosolygott rám.
- Igen, meghívtuk őket mára ebédre..- felelte szép lassan és megcsóválta fejét. - Be vagy tépve, mint a mozijegy, vagy mi van Dean..?
Kiszáradt a torkom. Anya és apa élnek. A gondolat egyszerre volt letaglózó és elképesztően tökéletes. Lassan arcomra öltöttem egy laza mosolyt és megráztam fejemet.
- Tényleg, csak...kiment a fejemből. -bólogottam, Bree pedig láthatóan nem teljesen meggyőzve, de elment átöltözni.
Az egész házat körbejártam, végignéztem a telefonom névjegyzékét, a fotókat, a dokumentumokat az asztalon és a gépen. Úgy tűnt minden olyan...idillikus. A fotókon boldogan mosolyogtak a szeretteim, képek amiken Anya és Apa egymás mellett ülve nevetnek, képek Sammy és Jess esküvőjéről, képek amin minden rendben van és sehol egy természetfelettire utaló jel.
Hirtelen csengetés szakított ki gondolataim közül. Lassan letettem a fotókat az asztalra és az ajtóhoz léptem. Szívem a torkomban dobogott, kezem remegett...emögött az ajtó mögött van minden, amit valaha akartam.
Lehunytam szememet, majd lassan kifújva a levegőt szélesre tártam a bejáratot.
Anya és Apa állt előttem boldogan mosolyogva.
Kiszáradt a torkom és földbe gyökerezett a lábam. Anya hosszú szőke haja gyönyörűen keretezte kedves, puha arcát, egész megjelenése sugárzott szinte. Ugyanolyan csodálatosan festett, mint ahogyan 4 éves koromból emlékeztem rá.
- Anya....-nyögtem ki teljesen elgyengülve és gombóccal torkomban léptem előre, szorosan átölelve őt. Könnyekkel küszködtem.
- Dean...kisfiam, baj van? - kérdezte lassan és meglepetten, de lágyan visszaölelt. Még az illata is ugyanolyan volt.
- Nem, csak...jó, hogy látlak. -motyogtam, majd elengedtem és Apa felé fordultam. Szigorú arca ezúttal egy halvány mosolyba váltott, öltözete és egész megjelenése azonban semmit nem változott azóta, hogy a kórházban....elköszönt tőlem végleg.
Óriásit nyeltem és egyszerre tudtam volna ugrálni és sírni az örömtől.
- Szia Apa.. - szólaltam meg végül rekedtesen és óvatosan megráztam a kezét, majd őt is átöleltem végül. Mintha csak tegnap láttam volna utoljára.
- Dean. -biccentett és megveregette a vállamat. Ahogy elhúzódtam, a szüleim kissé meglepetten néztek össze, de nem volt idejük rákérdezni a dolgokra, ugyanis Bree jelent meg mellettem egy észvesztően dögös vörös ruhában és mosolyogva köszönt a szüleimnek.
Az ebéd fantasztikus volt, de nem az uborka saláta miatt, hanem, mert Anya és Apa velem szemben ültek. Az egész cseverészés amit Bree folytatott velük egyszerre volt szürreális és elképesztően csodás.
Kezdtem elhinni, hogy minden szimplán tökéletes.
- Milyen az új munkád Dean? -fordult felém Anya egy kedves mosollyal, de mielőtt válaszolhattam volna, Bree vágott közbe.
- ...Nem hiányzik a régi pezsgés? -forgatta a húsvágó kést a kezében és lassan felém fordult. - Az adrenalin? A fegyverek élezése? A szörnyek utolsó halálsikolya?
- Anya....-nyögtem ki teljesen elgyengülve és gombóccal torkomban léptem előre, szorosan átölelve őt. Könnyekkel küszködtem.
- Dean...kisfiam, baj van? - kérdezte lassan és meglepetten, de lágyan visszaölelt. Még az illata is ugyanolyan volt.
- Nem, csak...jó, hogy látlak. -motyogtam, majd elengedtem és Apa felé fordultam. Szigorú arca ezúttal egy halvány mosolyba váltott, öltözete és egész megjelenése azonban semmit nem változott azóta, hogy a kórházban....elköszönt tőlem végleg.
Óriásit nyeltem és egyszerre tudtam volna ugrálni és sírni az örömtől.
- Szia Apa.. - szólaltam meg végül rekedtesen és óvatosan megráztam a kezét, majd őt is átöleltem végül. Mintha csak tegnap láttam volna utoljára.
- Dean. -biccentett és megveregette a vállamat. Ahogy elhúzódtam, a szüleim kissé meglepetten néztek össze, de nem volt idejük rákérdezni a dolgokra, ugyanis Bree jelent meg mellettem egy észvesztően dögös vörös ruhában és mosolyogva köszönt a szüleimnek.
Az ebéd fantasztikus volt, de nem az uborka saláta miatt, hanem, mert Anya és Apa velem szemben ültek. Az egész cseverészés amit Bree folytatott velük egyszerre volt szürreális és elképesztően csodás.
Kezdtem elhinni, hogy minden szimplán tökéletes.
- Milyen az új munkád Dean? -fordult felém Anya egy kedves mosollyal, de mielőtt válaszolhattam volna, Bree vágott közbe.
- ...Nem hiányzik a régi pezsgés? -forgatta a húsvágó kést a kezében és lassan felém fordult. - Az adrenalin? A fegyverek élezése? A szörnyek utolsó halálsikolya?
Megdermedtem és döbbenten pislogtam Breere, megszólalni is képtelen voltam egy kicsit.
- Igen Dean.. -szólt közbe Apa és ő is elkezdte saját kését nézegetni, tisztogatni. - Neked nem hiányzik ez az egész? Hogy együtt cincáljuk szét lények tucatját?
Most már semmit nem értettem. Az események olyan hirtelen vettek fordulatot, hogy képtelen voltam felvenni a fonalat.
- Hogyan.....? -kérdeztem lassan és rossz előérzetem támadt.
Ekkor Anya elmosolyodott, de hűvösen és érzelemmentesen.
- Az ilyesmik...-közölte azzal kezével felém legyintett. Váratlanul egy semmiből érkező érzés rántott össze, levegőt alig kaptam, torkomba vér tolult fel és belülről millió kés szabdalását éreztem. Fájdalmasan felkiáltva görnyedtem össze, és kínok közt hánykolódva vért köhögtem fel.
Bree odalépett hozzám, felrántott a székről és a falhoz lökött a húsvágó bárddal kezében. Ezzel egy időben álltak fel az asztaltól a szüleim és egy-egy pengével kezükben sétáltak felém ők is.
Apa ugyanazzal a rideg tekintettel meredt rám, amit a vadászatok alatt oly sokszor láthattam és a nyakamhoz emelte saját fegyverét.
- Ne....-nyögtem ki továbbra is vért köhögve és szenvedések közt hánykolódva. - Apa...kérlek...ne tedd...-könyörögtem rekedtesen és legördült egy könnycsepp arcomon.
- Igen Dean.. -szólt közbe Apa és ő is elkezdte saját kését nézegetni, tisztogatni. - Neked nem hiányzik ez az egész? Hogy együtt cincáljuk szét lények tucatját?
Most már semmit nem értettem. Az események olyan hirtelen vettek fordulatot, hogy képtelen voltam felvenni a fonalat.
- Hogyan.....? -kérdeztem lassan és rossz előérzetem támadt.
Ekkor Anya elmosolyodott, de hűvösen és érzelemmentesen.
- Az ilyesmik...-közölte azzal kezével felém legyintett. Váratlanul egy semmiből érkező érzés rántott össze, levegőt alig kaptam, torkomba vér tolult fel és belülről millió kés szabdalását éreztem. Fájdalmasan felkiáltva görnyedtem össze, és kínok közt hánykolódva vért köhögtem fel.
Bree odalépett hozzám, felrántott a székről és a falhoz lökött a húsvágó bárddal kezében. Ezzel egy időben álltak fel az asztaltól a szüleim és egy-egy pengével kezükben sétáltak felém ők is.
Apa ugyanazzal a rideg tekintettel meredt rám, amit a vadászatok alatt oly sokszor láthattam és a nyakamhoz emelte saját fegyverét.
- Ne....-nyögtem ki továbbra is vért köhögve és szenvedések közt hánykolódva. - Apa...kérlek...ne tedd...-könyörögtem rekedtesen és legördült egy könnycsepp arcomon.
Ezek ők voltak...és mégsem.
- Apa, ne...ne öld meg a fiadat..-nyöszörögtem és újabb könnycsepp csordult ki szememből.
- Sosem tartottalak a fiamnak. -közölte hűvösen az apám és az utolsó szavakra mindhárman nekem estek késeikkel, ott szabdalva szét, ahol csak tudtak.
Torkom szakadtából üvöltöttem és fülemben csengett Bella nevetése, átívelve az egész illúziót, amit a szerrel sikerült keltenie bennem.
Meg akartam halni. Nem tudtam meddig bírom ezt még. Sam, hol vagy?
- Apa, ne...ne öld meg a fiadat..-nyöszörögtem és újabb könnycsepp csordult ki szememből.
- Sosem tartottalak a fiamnak. -közölte hűvösen az apám és az utolsó szavakra mindhárman nekem estek késeikkel, ott szabdalva szét, ahol csak tudtak.
Torkom szakadtából üvöltöttem és fülemben csengett Bella nevetése, átívelve az egész illúziót, amit a szerrel sikerült keltenie bennem.
Meg akartam halni. Nem tudtam meddig bírom ezt még. Sam, hol vagy?
SAM!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése