*DEAN*
Összezavarodtam és egy pillanat erejéig tehetetlennek éreztem magam, mint az a kisfiú, aki sokáig nem értette miért nem lép be többet az ajtón az anyukája. A látvány sokkoló volt, egy előre megrendezett film szürreális jelenete, ahol a lány, aki a karjaim közt halt meg, most ugyanolyan agresszívan próbált bejutni egy helységbe.
- ...ajjaj. -szólalt meg egyszer csak a szőke hajú orvos srác, akit nem csak, hogy nem vettem észre elsőre, de még azt se tudtam mi a fenét keres az asztalunknál a motelben. Rám meredt összevont szemöldökkel. - Magukkal hívtak, nem kell rögtön lelőni.
A fejem zsongani kezdett, a döbbenet első hulláma egyre inkább átcsapott értetlenkedésbe, ugyanis ez a valaki válaszolt a kérdésemre.
A ki nem mondott kérdésemre. Ott meg egy hulla kiabált Samért.
Nagyot pislogtam, majd lassan előre léptem és rekedtes hangon szólaltam meg.
- ...Bree?
- Az összeborulást hagyjuk későbbre, az öcséd rosszabbul nézett ki amikor bement, mint Louis abban az ingben! -hadarta, mire az említett srác a szemeit forgatta.
- Tudom, hogy tetszik. Látom a fejedben. -dőlt hátra egy amolyan "Ugyan kérlek" mosollyal, én pedig erősen próbáltam felvenni a fonalat és megérteni mindent egyesével. Megcsóváltam a fejem lassan, majd, hogy végre befogja ő is, közelebb léptem Breehez és nagyot nyelve átöleltem.
- Egy napig se bírod nélkülem Nielsen. - mondtam közben halkan. Éreztem, hogy egy pillanatra megdermed, azonban nem is hagytam időt neki reagálni, azonnal elhúzodtam tőle és a fürdőszoba ajtó felé fordulva egy jól irányzott mozdulattal a kilincs alá rúgtam. A zár egy hangos kattanással megadta magát és a bejárat végre szabaddá vált.
Számítottam rá, hogy a kisöcsémet a tükörnél állva és zihálva találom. Még arra is, hogy esetleg elcsúszva a kádban.
De arra nem, hogy a földön fog ülni a sarokban, felhúzott térdekkel és mint egy riadt vad kapkodva tekintetét ide-oda.
Rám meredt nagy, szomorú szemekkel és nagyot nyelt. Suttogva szólalt meg.
- Az a lány...a plafonon égett el. -motyogta teljesen kiakadva, aztán lehajtotta fejét. Visszafojtottam lélegzetemet és intve a többieknek hogy maradjanak ahol vannak, beléptem a fürdőbe. Óvatos mozdulattal behajtottam az ajtót és leültem Sammy mellé.
- Emlékszel Jessre? -kérdeztem komoly és aggodalmas arccal fürkészve az övét, bár utóbbi érzést próbáltam elrejteni. Neki egy talpraesett és kemény bátyra volt szüksége.
Sam összerezzent a név hallatán, de biccentett egy aprót. Erőt vett magán és enyhén remegve újra velem fordult.
- ...Mégis hogyan éghetett el a plafonon...? - formálta a szavakat halkan és hitetlenkedve. Úgy éreztem az öcsém a pánikroham és őrület szélén áll.
Megköszörültem torkomat finoman.
- Nézd Öcskös, vannak dolgok amikről, jobb ha...
- Ki vele. -szakított félbe, igyekezve rendíthetetlen hangsúlyt megütni. Mélyen a szemembe nézett....és én ugyanazt a tudatlan kisfiút láttam meg benne, aki majdnem 17 évvel ezelőtt követelte az igazságot apa munkájával kapcsolatban.
Úgyhogy elmondtam neki.
Nem tudom meddig tartott, talán mindössze 10 percig, lehet, hogy fél óráig is. Újra nekem kellett szembesítenem a ténnyel, hogy milyen körülmények övezték anya halálát, hogy minden történet rémalakja, az összes rohadék lény ott rejtőzik a sötétben és hogy a mi feladatunk ezen a világon elpusztítani őket. Néhány vadászatot is elmeséltem neki a kevésbé durvábbak közül, hogy értse a gyakorlati részét is.
Mikor az utolsó mondatom végére is pontot tettem, aggódva néztem az öcsém arcát. Csak maga elé meredt csendesen, majd bólintott, de keze remegett.
Ismét tönkretettem az életét az igazság felfedésével és ő pont ugyanúgy próbált erős maradni, ahogyan annak idején is.
Egy pillanatig haboztam csak, aztán döntöttem.
- Gyere ide Öcskös...- szólaltam meg és az idegösszeroppanás szélén álló, de továbbra is tudathasadásos kistestvéremet közel húztam magamhoz, szorosan átölelve. Sam a mozdulat hatására lazított vonásain és akaratlanul is, de megtört. Vállamon éreztem annak az egyetlen átkozott könnycseppnek jelenlétét amit megengedett magának és enyhén remegő kezekkel ölelt vissza.
- Jól van Sammy, itt vagyok. Nem hagylak magadra többet. -nyugtattam a részben a hallottaktól, részben a nap felgyorsult eseményeinek súlyától kikészült fiút.
Némán esküt tettem magamnak fejben, hogy bármi történjen is, többet nem marad egyedül.
Nem engedem.
*SAM*
Szemeimet dörzsölgetve keltem ki az ágyból és a nappalinak aligha nevezhető, mindössze egy kanapéból, egy kisasztalból és tvből álló szoba felé vettem az irányt. Ebéd körül járhatott az idő, ugyanis Dean éppen sajtburgert falatozva nézte a meccset. Beletúrtam hajamba és hunyorogva botorkáltam oda mellé.
- Jó reggelt Csipkerózsika. -nézett rám mosolyogva, de tovább csámcsogva.
-Mennyi az idő? -motyogtam válaszul és háradőltem a kanapén én is. Dean az órára pillantott.
- Fél kettő múlt.
- Akkor nem aludtam sokat... -számolgattam fejben, közben újra megdörzsölve arcomat. Körülbelül hajnal egy-kettő körül fekhettem le, szóval...
- Két nappal ezelőtt aludtál el Sammy. -ragadott ki gondolataim közül Dean komoly hangja. Kikapcsolta a tvt és felvont szemöldökkel figyelte a reakciómat.
Döbbenten pislogtam Deanre. Két teljes nap eltelt a fürdőszobás incidens óta?!
Ami azt illeti továbbra sem emlékeztem semmire. Amiket az állítólagos bátyám elmondott éreztem, hogy nem hazugság, de csak mint történetet tudtam elfogadni...nem érkezett egy felismerés jellegű hullám, vagy ugrott be minden egyéb részlet is. Mintha az életemről szóló dokumentumfilm egy darabját hallgattam volna meg. Nem emlékeztem semmire továbbra sem a lángoló lányon és Bella nevén kívül, de legalább fény derült néhány igen fontos tényre rólam.
- Biztosan az emlék hatására... -gondolkodtam hangosan és megcsóváltam fejemet. Felkeltem a sárga kanapéról és elindultam átöltözni.
- Hé Sam, mégis hová készülsz? -tárta szét értetlenül karjait Dean és láthatóan nem örült.
- Beszélnem kell Bellaval. - feleltem lassan. Még mindig izgatott a kérdés, hogy vajon micsoda és kicsoda ő. Talán ha jobban megismerném a lányt...
A bátyám egy pillanatig még az arcomat fürkészte majd letéve a hamburgert felállt korábbi ülőhelyéről.
- Elviszlek. -rágta meg és nyelte le még gyorsan a szájában lévő falatot és indulásra késznek tűnt.
Összeráncoltam szemöldökömet.
- Nem kell, odatalálok.
- Ragaszkodom hozzá. -vágta rá Dean kissé túl gyorsan is. Furcsa volt egész helyzet.
- Elmondanád, mi ez a nagy ragaszkodás...? -kérdeztem lassan a kisebb szünet után, ő pedig felkapva kulcsait pillantott rám futólag.
- Nem. Öt perc múlva kinn a kocsinál. -felelte kissé könnyedebb hangsúllyal és elindult az ajtó felé.
- Várj már! -szóltam utána és felsóhajtottam. - Ez....szóval...én...-kerestem a szavakat. Nem vitethettem el magam oda, mint egy óvodás. - ...szeretnék egyedül menni. Meg akarom ismerni jobban Bellat. -nyögtem ki végül, feltehetőleg a testvéremnek. Megállt a mozdulatban és felsóhajtott halkan. Kelletlenül, de elfogadta a döntésemet.
- Rendben. -dobta vissza kulcsot az asztalra és levágódott a sajtburgeréhez újra a kanapéra. Kicsit rosszul éreztem magam, hogy esetleg megbántottam, de tényleg kettesben kellett beszélnem Bellaval.
- ...Biztos nem probléma? -kérdeztem még vissza azért egy kissé bűntudatos arckifejezéssel.
Megrázta a fejét és beleharapott a hamburgerbe, visszakapcsolta a tvt és csámcsogva bámulta tovább a baseball meccset.
Miután felöltöztem és ettem valamit elindultam az ajtó felé, Dean azonban utánam szólt.
- Hé Öcskös!
- Igen? -fordítottam vissza fejemet, ő pedig magára erőltetett egy mosolyt és kezeivel a hajánál kezdett körözni és mutogatni.
- Legalább néhány hajcsavarót használj vagy... -kezdte, azonban én szemeimet forgatva bár, de halkan nevetve és fejcsóválva csuktam be magam mögött az ajtót.
Zsebre tett kézzel sétáltam a hosszú utcákon, mindössze néhány emberrel találkoztam csak akik öltönyben és aktatáskával siettek ebédelni. Egy csapat diák a park mellett deszkázott és láthatóan egy-egy újabb trükk megtanulása jobban izgatta őket, mint hogy a kötelességüket teljesítve az iskolában üljenek. Halványan elmosolyodva figyeltem őket. Olyan gondtalannak tűntek egy pillanatig....ők nem tudták az igazságot, fel sem fogták mennyi veszély leselkedik rájuk is a sötétségben.
Elkomorodtam. A két nappal ezelőtt megtudtak még most is felkavartak.- Jó reggelt Csipkerózsika. -nézett rám mosolyogva, de tovább csámcsogva.
-Mennyi az idő? -motyogtam válaszul és háradőltem a kanapén én is. Dean az órára pillantott.
- Fél kettő múlt.
- Akkor nem aludtam sokat... -számolgattam fejben, közben újra megdörzsölve arcomat. Körülbelül hajnal egy-kettő körül fekhettem le, szóval...
- Két nappal ezelőtt aludtál el Sammy. -ragadott ki gondolataim közül Dean komoly hangja. Kikapcsolta a tvt és felvont szemöldökkel figyelte a reakciómat.
Döbbenten pislogtam Deanre. Két teljes nap eltelt a fürdőszobás incidens óta?!
Ami azt illeti továbbra sem emlékeztem semmire. Amiket az állítólagos bátyám elmondott éreztem, hogy nem hazugság, de csak mint történetet tudtam elfogadni...nem érkezett egy felismerés jellegű hullám, vagy ugrott be minden egyéb részlet is. Mintha az életemről szóló dokumentumfilm egy darabját hallgattam volna meg. Nem emlékeztem semmire továbbra sem a lángoló lányon és Bella nevén kívül, de legalább fény derült néhány igen fontos tényre rólam.
- Biztosan az emlék hatására... -gondolkodtam hangosan és megcsóváltam fejemet. Felkeltem a sárga kanapéról és elindultam átöltözni.
- Hé Sam, mégis hová készülsz? -tárta szét értetlenül karjait Dean és láthatóan nem örült.
- Beszélnem kell Bellaval. - feleltem lassan. Még mindig izgatott a kérdés, hogy vajon micsoda és kicsoda ő. Talán ha jobban megismerném a lányt...
A bátyám egy pillanatig még az arcomat fürkészte majd letéve a hamburgert felállt korábbi ülőhelyéről.
- Elviszlek. -rágta meg és nyelte le még gyorsan a szájában lévő falatot és indulásra késznek tűnt.
Összeráncoltam szemöldökömet.
- Nem kell, odatalálok.
- Ragaszkodom hozzá. -vágta rá Dean kissé túl gyorsan is. Furcsa volt egész helyzet.
- Elmondanád, mi ez a nagy ragaszkodás...? -kérdeztem lassan a kisebb szünet után, ő pedig felkapva kulcsait pillantott rám futólag.
- Nem. Öt perc múlva kinn a kocsinál. -felelte kissé könnyedebb hangsúllyal és elindult az ajtó felé.
- Várj már! -szóltam utána és felsóhajtottam. - Ez....szóval...én...-kerestem a szavakat. Nem vitethettem el magam oda, mint egy óvodás. - ...szeretnék egyedül menni. Meg akarom ismerni jobban Bellat. -nyögtem ki végül, feltehetőleg a testvéremnek. Megállt a mozdulatban és felsóhajtott halkan. Kelletlenül, de elfogadta a döntésemet.
- Rendben. -dobta vissza kulcsot az asztalra és levágódott a sajtburgeréhez újra a kanapéra. Kicsit rosszul éreztem magam, hogy esetleg megbántottam, de tényleg kettesben kellett beszélnem Bellaval.
- ...Biztos nem probléma? -kérdeztem még vissza azért egy kissé bűntudatos arckifejezéssel.
Megrázta a fejét és beleharapott a hamburgerbe, visszakapcsolta a tvt és csámcsogva bámulta tovább a baseball meccset.
Miután felöltöztem és ettem valamit elindultam az ajtó felé, Dean azonban utánam szólt.
- Hé Öcskös!
- Igen? -fordítottam vissza fejemet, ő pedig magára erőltetett egy mosolyt és kezeivel a hajánál kezdett körözni és mutogatni.
- Legalább néhány hajcsavarót használj vagy... -kezdte, azonban én szemeimet forgatva bár, de halkan nevetve és fejcsóválva csuktam be magam mögött az ajtót.
Zsebre tett kézzel sétáltam a hosszú utcákon, mindössze néhány emberrel találkoztam csak akik öltönyben és aktatáskával siettek ebédelni. Egy csapat diák a park mellett deszkázott és láthatóan egy-egy újabb trükk megtanulása jobban izgatta őket, mint hogy a kötelességüket teljesítve az iskolában üljenek. Halványan elmosolyodva figyeltem őket. Olyan gondtalannak tűntek egy pillanatig....ők nem tudták az igazságot, fel sem fogták mennyi veszély leselkedik rájuk is a sötétségben.
Tovább sétálva elhaladtam egy kávézó előtt, úgyhogy megtorpanva eldöntöttem, hogy beugrom két italért. Nem akartam üres kézzel beállítani Bellahoz.
A kis bisztró szerű helyre belépve remek illatok csapták meg orromat. Éreztem valami motoszkálást az agyam hátsó részében, mintha eszembe kellett volna erről jutnia valaminek, de végül túlléptem ezen. Semmi értelme egy újabb összeroppanásnak. A pulthoz mentem és kikértem a kávékat, amikor is egy női hang szólalt meg mögöttem.
- Sam?! -kérdezte vidáman és lehuppant mellém. - Rég láttalak vadászkám. -vigyorgott a sötét hajú lány.
Összeráncoltam szemöldökömet és óvatosan szólaltam meg.
- Ismerjük egymást...?
A lány felnevetett.
- Hát van egy kis múltunk. Együtt...vadásztunk egy darabig. -tartott közben egy leheletnyi szünetet és félrebiccentette fejét, így sötét színű tincsei előre hulltak vállára. - Nem is emlékszel rám?
Szóval vadász. Biztos kedves ismerősöm lehetett, ha így örül nekem. Megköszörültem torkomat.
- Ne vedd magadra, bevertem a fejem és minden kiesett. -magyaráztam az egyik kávéspohárral babrálva. A nő egy pillanatra meglepett arcot vágott, majd kedvesen elmosolyodott, de volt valami hideg a tekintetében, valami ami rossz érzéssel töltött el. Mintha nem lett volna őszinte az a reakció.
Végül előre nyújtotta a kezét és bemutatkozott.
- Ruby vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése